2016. szeptember 18., vasárnap

Okosító szeptember


Szeptember elsején bejárták az internetet azok a fotók, amelyeken letört gyerekek baktatnak az iskolába és boldog szülők ugrálnak a hátuk mögött. Az iskolától azt várjuk, hogy okosítsa gyermekeinket, szórakoztassa, foglalja le őket, építse a személyiségüket, mindezt szerető légkörben, a legújabb pedagógiai és pszichológiai szempontokat figyelembe véve. Természetesen patyolattiszta, vidám hangulatú környezetben, frissítő, egészséges táplálékokat kínálva az egyes foglalkozások között. Talán azért is könnyebbülünk meg, mi, szülők szeptemberben, mert ennek a terhét átadhatjuk a pedagógusoknak. Aztán, ha mindez nem így teljesül, hajlamosak vagyunk arra, hogy akadémiai székfoglalót tartsunk az elhibázott iskolarendszerről, a kontraszelektált pedagógusokról, a félresikerült iskolai reformokról, és beidézzük kedvenc háziszerzőnk gondolatait az alternatív pedagógiai irányzatokról. Gyereket nevelni nem könnyű. Pláne úgy, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon. Sikeres is legyen az emberpalánta és együttműködő. Nyertes, ugyanakkor kooperatív. Jószívű, együttérző, altruista, persze emellett legyen kellő önbizalma. Szoruljon belé kellő alázat, de ne hagyja, hogy packázzanak vele. Álljon ki az érdekeiért. Legyen álmodozó, ugyanakkor céltudatos. Jusson ideje játékra, tűnődésre, rajzolásra, olvasásra, mindemellett járjon edzésre, zongorára, néptáncra, hétvégente meccsre, tibeti hangtálfürdőre. Ne terheljék túl azt a szerencsétlen gyereket, de miért nincs meg a nyelvvizsgája már??!  24 óra alatt éljen negyvennyolcat, persze 10-11 óra alvással kiegészítve, mert rendesen ki kell aludnia magát.
Persze, hogy én is vettem az okosító könyvekből, amit az online-könyváruház jóérzékű marketingesei ajánlottak kellő időben, kellő árengedménnyel. Nyelvkönyveket és a logika tárgykörében íródott feladatos füzeteket, nem is egyet. Talán elhamarkodottan tettem, merült fel bennem a kétely, a következő párbeszédet hallva:
-          Kitaláltam azt a bűvös kockát, amit mindenki ki tud rakni! – így a kisebbik.
-          Melyiket, az egyszínűt? – kérdezi a nagyobbik.
-          Nem, hanem azt, amelyik 1x1 kockából áll. 


Tepertős, krumplis pogácsa

Kicsi időigényes, hajtogatott tészta. A hajtogatástól lesz szép levegős. Ha jól osztjuk be az időnket, és a főzés többi teendői között mindig hajtogatunk rajta egyet, szinte magától elkészül.

Hozzávalók

25 dkg főtt, áttört krumpli
25 dkg margarin
30 dkg liszt
2 tojás sárgája
3 dkg élesztő
2 ek tejföl
1 tk só
Egy kisebb maroknyi töpörtyű apróra vágva

A kenéshez
1 tojás sárgája

A hozzávalókat összekeverjük, tiszta konyharuhával letakarjuk és meleg helyen 30-40 perc alatt megkelesztjük. Ha úgy érezzük, hogy a tészta túl lágy, tegyünk még hozzá lisztet.

Lisztezett deszkán kinyújtjuk, a felső harmadát, mint egy zsebkendő szélét, ráhajtjuk a tésztára, ugyanígy teszünk az alsó harmadával is, majd a két-két oldalsó szélével, A bűvös kockánál maradva, kilenc kockányi részből egy kockányira hajtogatjuk össze a tésztát.

Letakarjuk egy tiszta konyharuhával. A hajtogatást még kétszer (nem baj, ha háromszor), megismételjük.

A végén 2 centi magasságúra nyújtjuk, és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk.

Sütőpapírral bélelt sütőlapra helyezzük, a tetejét éles késsel bevagdaljuk és az elkevert tojással megkenjük, majd 200 fokon 25 perc alatt aranybarnára sütjük.


A krumplis pogácsa frissen jó, így iskolai uzsonnának nem ajánlom, viszont vendégváró falatnak, vagy a vasárnapi ebédről megmaradt főtt krumpli felhasználására egy kellemes, mesélgetős, együtt elfogyasztott, melengető vacsorának igen. Hogy legyen mire gondolni, amikor az otthon melegéről van szó.












2016. február 15., hétfő

Vászon és terítő – A visszatérő

Karinthy egyszer vendéglőbe ment egy gazdag ismerősével. A sokfogásos vacsora után a gazdagember lazán a főpincér kezébe ejtett egy bankót és azt mondta:
- Ezt osszák el.
A folyamatosan pénzgondokkal küzdő, de folyton viccelődő Karinthy pedig egy jelentéktelen összegű érmét csúsztatott a főúrnak:
- Ezt pedig szorozzák meg.
Valami ilyesmi gondolat vezetett arra, hogy egy új sorozatot nyissak a blogban. Ha már utazni, wellnessezni, jacuzziban pezsgőzni nincs pénzünk kedvünk, attól még utazhatunk a képzeletünkben és filmek segítségével. Ha pedig valamilyen hozzáillő ételt választunk a mozis estére, akkor még teljesebb lehet az illúzió. 

Nem szokásom friss filmeket ajánlani, jobban szeretek a régebbiekről írni, mert a filmek manapság méltatlanul kevés időt töltenek el a filmszínházakban, úgy „tizenöt perc hírnév mindenkinek jár”-alapon. Nem mintha visszasírnám, de bizony elmúltak azok az idők, amikor egy-egy film évekig fut (cammog) a mozik műsorán (vö. tizenöt év hírnév mindenkinek jár). A Kossuth-on úgy reggel 9 körül felolvasták, hogy hol mit lehet megnézni, szinte együtt lehetett mondani a bemondóval. Értem én, hogy üzlet, de mégis jobban szeretném, ha az a sok munka, érzelem és persze pénz, amit egy-egy alkotásba beletesznek, valahogy tovább „kamatozna”.
And the award goes to...
Forrás: 9gag

   Nos, megnéztem A visszatérőt, mert tudtam, hogy látványos és persze kíváncsi is voltam, hogy Leonardo miért (nem) kap majd Oscart (ez a felhajtás jobb reklámja a filmnek, mint egy ’sima’ Oscar lenne). Az biztos, hogy sokat nem kellett bajlódnia a szövegtanulással, jobbára csak nyög és fújtat, kúszik, mászik, de azt hitelesen. Szeretem Leonardót, nem, nem a kinézete az oka. Kifejezetten haragudtam, hogy a kilencvenes évek végén egy kölyökképű suhanc miatt az éppen hogy, vagy már majdnem férfiak lettek a férfiideál megtestesítői. Leonardót azért szeretem, mert minden filmjében más karakter. És a legtöbb filmje jó. Izgalmas. Vagy neki van jó érzéke e megfelelő forgatókönyvek kiválasztásához, vagy a menedzserének van jó ízlése. Most is olyan figurát hozott, amilyet eddig még nem.  A másik ok, amiért becsődültem a moziba, a már említett lenyűgöző látvány, a természet képei. A film a gyönyörű kanadai Albertában forgott, majd amikor elfogyott a hó, akkor Argentínában is. A forgatás tovább tartott, mint a tervezett, többek között azért, mert a mexikói rendező, az Oscar-díjas Iñarritu ragaszkodott a természetes fényekhez (hála neki), és a forgatási helyszínek pedig annyira távol estek mindentől, hogy amíg a stáb kiért, meg vissza, máris eltelt a nap negyven százaléka. Iñarritu azt sem bánta, ha tényleg hideg van, a színészei pedig valóban kockára fagynak, mivel úgy ítélte meg, hogy annál hitelesebben játsszák majd a szerepüket, hiszen ha a zöld háttér előtt játszanának, miután kávéztak egyet kényelmesen, „mindenki boldog lenne, de az egész egy kalap szart se érne”. DiCaprio szerint jó pár jelenet volt, amiben a legnehezebb dolgokat kellett végrehajtania, azok közül, amit valaha is tett. Magát a történetet nem szeretném előre elmondani, ezért most csak azt emelem ki, hogy Leonardo arról panaszkodott, hogy folyamatosan kihűlés fenyegette. Ebben egy pillanatig sem kételkedem.
   Számomra ez a film az életösztönről szól. Arról, hogy az ember mindent megtesz, hogy életben maradjon, a legtöbbször nem is tudatosan, hanem önkéntelenül, mert ez a természet parancsa. A film elején, amikor a tábortűz mellett a prémvadászok az élet értelmét boncolgatják, egyikük (Tom Hardy) azt mondja, hogy milyen élet, neki nincs is élete, csak megélhetése. És mégis ragaszkodik hozzá mindenáron, mint ahogyan ragaszkodunk mindannyian. A film arról is szól hozzánk, hogy fantasztikusan elpuhult életünk van, fogalmunk sincs a jó dolgunkról. Szinte már szégyellem magam, hogy milyen minimális önfegyelem szorult belém. A moziból kijőve a hétköznapi gondjaink hangyakörömnyi bajocskáknak tűnnek.
   A film igaz történeten alapul, a megvalósításra csak annyit tudok mondani, hogy profi, profi, profi. A rendezőn, színészeken, forgatási helyszíneken túl a jelmezek, a maszkok, a számítógépes effektek. A zene kiváló kiegészítője a látványnak.
A film jó kritikákat kapott, a mai napig 226 millió dolláros hasznot hozott és jó pár díjat (BAFTA, Golden Globe) bezsebelt. Jöhet a következő?

Két téli saláta


A visszatérőben nem sok zöldséget esznek, inkább halat, vadat s mi jó falat, nyersen. Na, ez mind nincs ebben a két téli salátában. Viszont az önfegyelemre szoktató böjti időszaknak mindkettő remek darabja. Mindamellett meglehetősen jóízűek.

Madársaláta grillezett sajttal

Egy könnyű ebédnek is megfelel.

Hozzávalók
Madársaláta
grillezni való sajt (pl. halloumi)
3 körte
2 ek vaj
1 ek gyümölcsecet
2 ek akácméz
3 ek kukoricaolaj, vagy más semleges ízű étolaj
2 ek citromlé
só bors

A madársalátát salátás tálra rendezzük, a sajtot meggrillezzük és elrendezzük a saláta tetején..

A körtéket négybe vágjuk, a magházukat eltávolítjuk, és meglocsoljuk őket a citrom levével. Lábosban vajat olvasztunk, erre rádobjuk a körtéket, és a mézet. Addig tartjuk a lábosban, óvatosan megfordítva egyszer-kétszer, amíg meg nem puhul a körte (5 perc) és valamennyire rákaramellizáljuk a mézet. Kb. 5 perc alatt lehűtjük a körtéket, ezeket is elrendezzük a salátán.
Az öntethez összekeverjük az ecetet, az olajat, a sót, a borsot és a körték visszamaradt levét. Megöntözzük vele a salátát.

Figyelem! Csak frissen jó!

Tojásmentes.
Gluténmentes.

Lilakáposzta-saláta naranccsal, gránátalmával

Olyan elkáposztően jó, hogy már-már desszertnek számít.


Hozzávalók
egy kisebb lila káposzta fele
2 édes narancs
1 gránátalma
egy marék dió
2 ek dióolaj (vagy semleges ízű étolaj)
1 ek gyümölcsecet
2 ek ribizlilekvár (vagy más pirosbogyós savanykásabb) lekvár
fahéj
bors



A lila káposztát negyedekbe vágjuk, a torzsájukat eltávolítjuk, majd éles késsel vékony csíkokra szeljük.
Két narancsot egyben meghámozunk, félbe, majd szintén vékony szeletekbe vágjuk.
A gránátalmából kifejtjük a bíborszínű gyöngyöket.
A diót felaprítjuk és átpirítjuk.
Az öntethez összekeverjük az olajat, az ecetet, a fűszereket, a harmadik narancs levét, a ribizlilekvárt és a salátába keverjük. meghintjük a pirított dióval.

Tejfehérjementes.
Gluténmentes.
Tojásmentes.

- Anyu, neked mi az életcélod? – kérdezi a kisfiam.
- Hát mi is, mi is? Lássuk csak. Hogy legyen családom, legyen otthonom, legyen hivatásom.
- De nem ilyen! Hanem olyan igazi!
- Igazi. Hmmm. Hát akkor az, hogy bejárjam a kéktúrát! – itt már jó felé indultam szó szerint és képletesen. Nem elvont dolgok kellenek, hanem konkrétumok. Kalandok.
- Aha, jó. Nekem az, hogy elmenjek az indiánokhoz! – mondja ezt indiános könyv rajongó gyermekem, aki Cooper és May köteteit többször kiolvasta már. Csak azon is könnybe lábad a szeme, hogy milyen nagyot sírt már mindegyiken. Különösen a Winnettou áll közel a szívéhez. Hiába tudja, hogy mi lesz a vége, mégis vigasztalgatni kell utána. Ha estére esik a könyv vége, még az is megesik, hogy a mi ágyunkban köt ki a könyvrajongó, hogy el tudjon aludni.
Megállapodtunk hát, hogy együtt elmegyünk az indiánokhoz. csak ne az arikarák legyenek azok. A visszatérő után nem nagyon hiszek a vendégszeretetükben.

(A receptötletek a billa áruházlánc törzsvásárlóinak szánt gasztrofüzetéből származnak. Billa, ami betűszó, billiger Laden-t (olcsó bolt) jelent. Ez biztosan nem a gasztrofüzetek minőségére vonatkozik, mert azok meglehetősen magas színvonalúak. Már-már azt írnám, hedonisták, ha ez nem lenne akkora kontraszt a böjthöz képest. De hát Ausztria nekem sehogy sem jön össze a kifinomult ízlés és a hedonista életszemlélet nélkül. De ez egy másik történet.)

































2016. február 7., vasárnap

Nagyböjt

A nagyböjt a farsang végétől Húsvétig tartó 40 napos időszak. Tegyük a szívünkre a kezünket, ezt leginkább olvasmányainkból és nem sajátélményeinkből tudjuk. Pedig a katolikus egyház az étkezési szabályokat illetően nem támaszt manapság nagy követelményeket a hívekkel szemben: böjtölést hamvazószerdára és nagypéntekre ír elő a 18 és 60 év közöttieknek, akik a nap folyamán háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól. Ezeken a napokon és a nagyböjt többi péntekjén az egyház arra kéri 14 évnél idősebb tagjait, hogy ne fogyasszanak húst.
   Korábban persze nem így volt ez. Az emberek hamvazószerda előtti vasárnap, azaz fánkvasárnap megsütötték az utolsó farsangi fánkokat (apropó, el ne felejtsek holnap venni abból az isteni csörögefánkból), kedden megették a maradékokat (vö. jövő héttől fogyókúrázom, na de addig még!), az edényeket elmosták, eltették, és Húsvétig elő se vették azokat, amikben húst szoktak sütni-főzni. Hamvazószerdán pedig hamut szórtak a fejükre („Ember emlékezz, hogy porból vagy és porrá leszel”).
   Ezek után kezdetét vette a böjt, ami szigorú formájában jelenthette azt is, hogy Húsvétig mindössze csak negyvenszer, azaz naponta egyszer ettek, vagy ölthetett olyan alakot is, hogy késő délutánig nem ettek semmit, és kerülték a tejtermékeket, a húst és a tojást.
   A böjt nem fogyókúra, hanem egyfajta – testi és lelki - megtisztulás segítője. Felkészülni, új erőt, teret nyerni úgy lehet, ha először is kitakarítunk testünkben és lelkünkben egyaránt.
   A blog abban segít most, hogy facebook oldalán a böjti időszak alatt húsmentes receptjeiből válogat.


Könyvajánló 
Kötelező olvasmány volt a lányoméknak az iskolában. Arra lettem figyelmes, hogy leánykám több papírt összeragasztva családfát szerkeszt a könyv szereplőiről, és a falára ragasztja azt. Mondok, ennek igencsak jó könyvnek kell lennie. Pedig, mit tagadjam, volt bennem némi averzió, holott Wass Albert a Baumgarten-díjat kétszer is megkapta, Babits - gondolom, ez vitathatatlan – tudta, kinek kell kapnia ezt az elismerést. Wass A Funtinelli boszorkány című művét az olvasók a Nagy Könyv című játékban 2005-ben a legjobb 12 közé választották. Nekifogtam hát a Kard és kasza című regénynek – némi gondolkodás után mégsem kötöttem be a könyvet, és fedetlenül olvasom, buszon-villamoson is, rég rossz, ha ilyen korlátokat szabunk magunknak. Én ilyen szépet nagyon ritkán olvastam. Wass, szülőföldje, a Mezőség történetét írja le 1050-től kezdődően egészen a az ötvenes évek második feléig. A kezdetekkor Buzát, az egykori zsoldos katona földet foglal magának egy arra alkalmas domboldalon, a szomszédságból, ami jó negyednapi járásra van, asszonyt is hoz a házhoz. És a szó szerinti semmiből, a tudásából, az élni akarásából, a saját és a természet erejéből családot, otthont, hont teremt magának. Berendezi állatokkal, szántófölddel, házzal. Ez utóbbi kettőt a legeltetésből, sátorban élő szomszédai némi fejcsóválással figyelik. Almafákat, diófákat ültet. Virág, a felesége nem is tudja, mi az, ő a mezőn található növényeket ismeri, abból főz martilapu levest. Jókor akadt a kezembe a könyv: boldognak lenni, élni, dolgozni, jóra törekedni lehet a legszerényebb körülmények között is. Olyan tiszta, olyan igaz világ, ami magával ragad, még akkor is, ha az akkori emberévek a maiakkal összevetve talán kettőnek is számítanak. Rövidre mérték az emberöltőt akkoriban. Sok Buzát évszázadokon átívelő teremtő ereje, jóra vágyása kellett ahhoz, hogy ebben a mi kis kényelmes világunkban élhessünk. Nem árt néha ebből a komfortzónából kizökkenni.













2016. január 16., szombat

Húsgombócleves

A vendéglőben a környező asztaloknál ülők szemei is mind rám szegeződtek, az asztalunknál csend lett. Onnan jöttem rá, hogy hülyeséget beszélek. Mivel gondolatban már azzal foglalkoztam, hogy kanalazom a gőzölgő húsgombóclevest. Úgy képzeltem, hogy sok, nagyon sok cérnametéltet is kapok hozzá. Visszatekertem a jelenetet addig, hogy „és önnek mit hozhatok?” „Cérnametéltet!’ – mondtam én.
Megnyugtattak, hogy lesz benne.






Húsgombócleves

Kisfiam szerint az ebédben van hús. A leves pedig húsleves. Nos, ezzel a levessel mindkét elvárásnak eleget teszek.
Klasszikus recept, minden évszakra. Gyorsan elkészül. Öt literes lábosban szoktam főzni.

Hozzávalók
Minél több féle leveszöldség
Egy fej vöröshagyma
Egy cső zöldpaprika
Egy csokor petrezselyem
10-15 fekete borsszem
2.3 sáfrány-szál, ha van otthon

A húsgombócokhoz
40-50 deka darált hús
2 gerezd fokhagyma préselve
6 ek zsemlemorzsa
1 tojás
Majoranna
Bors

Cérnametélt (mert szerintem a levesben a tészta: cérnametélt)

A leveszöldségeket megpucoljuk, az általunk kedvelt méretre vágjuk. A zöldpaprikát egészben hagyjuk. Mindig teszek a húslevesbe, mint ahogy a felső, szennyezett héjától megfosztott, egész vöröshagymát is. A téli időszakban a friss zöldség mellett mélyhűtött zöldségkeverékből is szoktam beletenni a levesbe (pl. ceruzabab, kukorica, karfiol, brokkoli), hogy minél változatosabb legyen.
A sóval, a szemes borssal és a zöldpaprikával feltesszük főni.

Közben összekeverjük a húsgombócokat a hozzávalókból, és diónyi gombócokat formálunk belőle. Ha a zöldségek már majdnem megpuhultak, beletesszük a húsgombócokat és még fél óráig főzzük a levest. Ha kész, frissen aprított petrezselyemmel megszórjuk. A petrezselyemnek nagy a C-vitamin tartalma, ezért annak megkímélése miatt jobb, ha ezzel már nem főzzük tovább.

Közben elkészítjük a cérnametéltet is, a levesből vett lével.

Tejfehérjementes.

-          Anyukám ez a husi olyan puha. Jaj, nagyon finomat főztél, én nagyon szeretem ezt! Olyan jó, hogy ezt főzted! Talán még a medvetalpnál is finomabb!̽



̽(aki olvasta a Winnetou-t, annak bizonyára nem meglepő, hogy a világ legfinomabb étele a medvetalp!) 










2016. január 9., szombat

Gyömbéres sárgarépa-krémleves batátával



Van nálunk egy helyi termelői piac. Minden hónapban egyszer, az első szombaton. A „helyi” szó persze tágan értelmezett, de ne kicsinyeskedjünk, végül is a megye határain belül marad. És a magyarországi megyék nem olyanok, mint a kínai tartományok, amelyek Franciaország méretűek. Bárhogyan is, de nekünk nagyon jó szolgálatot tesz ez a piac. Feltöltjük a kamrát friss és jó minőségű élelmiszerrel, olcsóbban, mint ahogy azt a „helyi” globális szupermarketből tennénk.
Kerül a kosárba krumpli, tojás, zakuszka, azaz, sült paprikás, padlizsános krém, amit kis üvegben vettünk először, de annyira bevált, hogy már két nagy üvegnél tartunk, ugyanis a gyerekek egy ültő helyükben képesek megenni a finom, igazi, kovászos, kerek kenyérre kenve. Viszünk aztán savanyúságot, mézet, akácot, hársat, szerencsés években selyemfüvet (a tavalyi év kevés termést adott), vegyeset. Hummuszt, házi készítésűt, akárki megnyalja mind a tíz ujját utána. Télen feketeretket, sütőtököt, kelkáposztát. Édes lilahagymát. Nagy kincs! Nyáron cukkinit, dinnyét, epret, málnát. Palántákat, fűszerkertbe, virágosládába. Túró, tejföl, kőrözöttnek csakis juhtúró. Túró Gyuri, gyerekeknek rögtön a kezükbe is egy-egy darab. Lángos sajnos nincs, pedig az én nagymamám lángost vett nekem mindig, amikor elkísértem a piacra. Itt és most van ám batáta is! A koronát a Böllér Bt. standjánál tesszük fel a piacozásra. Házi kenőmájas, hétnyelven beszélő töpörtyű, rózsaszín bélű füstölt szalonna, csécsi. Füstölt kolbász, szarvas is. Sütnivaló kolbász, télen vastagabb, véres hurkával, májassal. Nyáron vékony, grillezni való, magyaros is, bajoros is.
Itthon aztán megterítünk, mindent kipakolunk az asztalra. A lágyabb ízektől indulok. Zöldségrémek, kecskesajt. Füstölt pisztráng. Aztán jöhet a nehéz tüzérség. Katonák a fehérbélű ropogós kenyérből, rá töpörtyű vagy húsos szalonna, lila hagymával. Kenőmájas a hegyes-erősből kanyarított karikákkal. A férjem csak annyit mond: művész! (Mármint a böllér.) Én azt hiszem, a kenőmájas a kedvencem. Nem, a töpörtyű, nem, mégis inkább a kenőmájas. Csak azért hagyom abba, mert egy minimális önfegyelem szorult belém. Viszont régóta hasonló választ adok, mint Boborján, amikor azt kérdezték tőle, hogy mi a kedvenc étele. „Az ebéd!” - vágta rá ő. A termelői piaci reggeli! – mondom én.

Gyömbéres sárgarépa-krémleves batátával

A recept a Húgomé. Melengető leves téli napokra.

A batáta (patata – krumpli! Mondja spanyolos lányom), más néven édes burgonya. C-, B-vitamin és ásványianyag-tartalma magas, cukorbetegek is fogyaszthatják! A színe sokféle lehet, a lilától a narancssárgán át a fehérig. A kumpli és a manióka után a harmadik helyen áll a világtermelést figyelembe véve a gumós és gyökérzöldségek listáján.

Hozzávalók
5 közepes sárgarépa
1 batáta (kb. 40 deka)
1 fej vöröshagyma
Kb, 1 centi friss gyömbér
2 deci tejszín
Olívaolaj
Oregánó
frissen őrölt bors

a tálaláshoz sajt, esetleg csípős zöldpaprika

A zöldségeket megpucoljuk, felkockázzuk.
Az olívaolajon megdínszteljük a hagymát, aztán átpirítjuk kissé a zöldségeket.

Felöntjük vízzel (3-4 liter), belereszeljük a megtisztított gyömbért, fűszerezzük.
Addig főzzük, míg a zöldségek meg nem puhulnak.

A lábost lehúzzuk a tűzről. Összeturmixoljuk a levest. A tejszínt óvatosan hozzáöntjük. Még egyet lehet rottyintani rajta (de nem muszáj).

Karakteresebb ízű sajtot is lehet bele reszelni, a répa és a batáta elbírja.

Gluténmentes.
Tojásmententes.

Nos, az olasz nyelvvel, én nem voltam annyira jól felszerelve, amikor betértünk a helyi termelőhöz a tengerpartról hazafelé tartó úton. Krumpli kellett volna a vacsorához. Az apró rákocskák és az olívaolaj már ott lapultak a kocsi csomagtartójában. Már akkor is esküdtem a helyi termelőkre, és úgy gondoltam, hogy egész jól értem az olaszokat, biztosan ők is megértenek majd engem. Így hát, bekanyarodtunk a gazda udvarára. A bekezdésig, odáig, hogy buonasera, még egész jól ment a társalgás. Ezután jött a tárgyalás.
-          Potato? – mondtam ki az általam olasznak vélt szót, kérdő hangsúllyal.
Nem értette a jó gazda, így hát többször megismételtem a kérdésem. Sajnos kutató szemeim sehol sem fedeztek fel egy árva krumplit sem, amire rábökhettem volna. Így hát egyre kétségbeesettebben és reményvesztettebben ismételgettem: potato, potato…prego… Ettől fény gyúlt emberünk fejében:
-          Á, Pietro elment Rómába!  - kisebb megkönnyebbülést láttam a gazda arcán, végre kivágta magát. Miközben ezt gondolhatta: A lókötő Pietro! Itt ez a külföldi nő, a szokott forgatókönyv szerint átvágta. Dehogy mondom meg, hol van.
Ekkor megláttam egy szép ökörszív-paradicsmot az ablakban.
- Tomato. – mondtam kijelentő hangsúllyal. Mint tanító néni az első olaszórán. – Potato? – kérdeztem újfent, és a kérdéshez még a karomat is széttártam, nyomatékosítandó a kérdő hangsúlyt. Ekkor újra fény gyúlt emberünk szemében, ezúttal a helyes következtetésre jutott.

- Patate! – mosolyodott el szélesen. És már hozta is a krumplit. Már csak a befejezés volt hátra: Arrivederci!















2015. október 16., péntek

Birsalmasajt





Apukám kedvence. Ezért fogtam neki a főzésnek, és meg is szerettem.
Pedig sokáig némi hátborzongással gondoltam rá, pedig nem is szegény birsalma tehetett róla. A barátnőm nagymamája faluról küldött csomagokat. A falu nevére már nem emlékszem, arra viszont nagyon is, hogy szinte minden oroszóra azzal kezdődött, hogy a tanárnő megkérdezte, vajon merre van ez a falu: na szévere ili na júge? Azaz északon vagy délen? Sose tudtuk meg, hogy a legalább hússzor elismételt párbeszédnek melyik pontján jött rá a tanárnő, vagy rájött-e egyáltalán, hogy ezt mintha már hallotta volna. Mi viszont egy életre megjegyeztük ezt a két égtájat. A keletet tudtuk a Vosztok-programból, a nyugatra meg valószínűleg sose lesz szükségünk – gondolhatta bárki, és nem sejtettük, hogy az üzenet el van rejtve pedig a szóban (a Zapad, a Zanyad idejöjjön). 
    A falusi csomagok, melyeket a nagymama küldött, tele voltak finomsággal.  Ági barátnőm pedig szép szeletet kanyarított a birsalmasajtból, még mielőtt a többiek hazaérnek. Valami nagyon furcsa íz ömlött el a szájában. Az osztály évekig ismételte szent borzadállyal: zselés kacsavér volt ugyanis, ugyanolyan őzgerinc formájú, mint a birsalmasajt. Azóta sem tudom, mire használják a zselés kacsavért. Még csak nem is hallottam soha ilyesmiről, azóta sem. Az esszénk témája ezúttal azonban nem a kacsavér, hanem a

Birsalmasajt


Hozzávalók
Birsalma
Kristálycukor
Dió
Mandula
egy citrom héja és leve

A birsalmákat megmossuk, hogy lejöjjön róluk az a kis barna pihe. Feltesszük főni annyi vízben, hogy ellepje – ha kell, használjunk több edényt.

Igen, egyben, héjastul, magházastul. A birsalma kemény gyümölcs, miért fárasztanánk hát vele magunkat, hogy háztartásunk legélesebb késeivel, metszőollóval, gyémántvágóval, flexszel próbáljunk megszabadulni a felesleges részektől? Michelangelo óta tudjuk, hogy minden kőtömbben benne lakozik a szobor, csak le kell faragni a felesleget, nos, én ebben az esetben egy lényegesen egyszerűbb megoldást ajánlok. A titok az, hogy a birsalmákat nagyon puhára kell főzni, majd krumplinyomón áttörni.̽ Úgy, ahogy van: a felesleges rész – a magház – pedig szépen benne marad a krumplinyomó belsejében.

A passzírozás közben a pürét ügyesen adagolva meglocsoljuk a citromlével, hogy ne barnuljon meg.

Megmérjük a birspürét és annyi kristálycukrot teszünk hozzá, amennyi a gyümölcs. Folyamatos keverés mellett közepes tűzön összefőzzük, a mennyiségtől függ, hogy mennyi ideig tart, körülbelül fél-háromnegyed óra kell hozzá. Ha egy porcelán tányérra teszünk a püréből, akkor látni fogjuk, hogy nem folyik szét, megőrzi az alakját – ekkor már jó lesz a birsalmánk.

Amíg a püré fővöget, egy éles késsel (zsilettpengével, orvosi szikével) levágjuk a citromról a sárga héját apró darabokban, vigyázva, hogy a keserű fehér héjból ne jusson mellé.

A főzés végén hozzákeverünk egy marék diót és a citromhéjat, ha szeretjük, mandulát. Tűzálló edénybe – legcsinosabb az őzgerinc-forma - merjük úgy, hogy a tetejét – ami majd az alja lesz, ha kiborítjuk a tálból – szépen lesimítjuk annak érdekében, hogy egyenesen megálljon majd a lábán.

Már csak pár napot kell várni és kész is a birsalmasajt.

Ha megdermedt, elválik az edény falától. Szépen, óvatosan kisegítjük a birsalmasajtot az edényből.  Cupp, mondja majd ő az edénynek. Cupp, mondjuk majd mi a birsalmasajtnak.

Gluténmentes.
Tojásmentes.
Tejfehérjementes.

̽ Márványtömbök esetén nem alkalmazható módszer.

A birsalmasajt nagy utazó. Nem csak országon belül kel útra, faluról a városba. Most nemzetközi vizekre evez, na jug, azaz délre megy majd egy repülő fedélzetén. Nem először teszi ezt, mindig izgulok egy kicsit, hogy sikerül-e célba juttatnom. Van elképzelésem róla, hogy a reptéri bőröndröntgenben minek nézhetik, ezt azonban a biztonsági szűrőprogramok miatt nem írom most ide. Egyben mindenki biztos lehet: kacsavér nem lesz benne. Kockázatot pedig kizárólag a haskörnyéki úszógumikra jelenthet.


Apukám boldog születésnapot!













2015. szeptember 21., hétfő

Segítsüti, Sacher-torta, Mosoly - mindenki arcára

Ha ősz, akkor Segítsüti.
Idén is, mit minden évben, egy gyermekekkel foglalkozó szervezetet támogatunk, idén a Mosoly Alapítványt.

A Mosoly Alapítvány céljairól: 
"Magyarországon évente több száz gyermeket diagnosztizálnak olyan súlyos betegséggel, amely hosszú kórházi tartózkodással, testet-lelket megviselő kezelésekkel jár. Egy beteg gyermek testét szerencsés esetben meg lehet gyógyítani. A trauma viszont a legtöbb esetben olyan súlyos lelki sérüléseket is okoz, melyek kezelésére a magyar egészségügyben nincs elég kapacitás.

A Mosoly Alapítvány ingyenes mese- és művészetterápiákkal kezeli, enyhíti a gyerekek testi betegségével járó pszichés problémáit. Munkánkkal igyekszünk megerősíteni a családtagokat is, hogy a lehető legjobban tudják támogatni beteg gyermeküket."

Ha szeretnél te is mosolyt csalni a gyerekek arcára, gyere és licitálj a süteményekre!

Anyul a következővel készült:

Sacher-torta


 


Sacher ist sicher, azaz a Sacher-tortával biztosra lehet menni. Csak az a bizonytalan, hogy mi is a Sacher torta igazi receptje. Üzleti titok, melyet a Sacher Hotel, az eredeti Sacher-torta (Original Sacher-Torte) birtokosa hétpecsét alatt őriz. Megküzdött az „eredeti” jelző használatáért, bírósági per zajlott abban a kérdésben, hogy ki árulhatja ezzel a névvel a finomságot.
   Történt ugyanis, hogy a magyar történelemben egyáltalán nem dicső szerepet játszó Metternich herceg 1832-ben azt a parancsot adta szakácsának, hogy valamilyen emlékezetes desszerttel lepje meg a vendégeket. A főszakács azonban megbetegedett és 16 éves segédje megkapta élete nagy lehetőségét, amivel élni is tudott: Franz Sacher megalkotta a Sacher-tortát. Franz az Eszterházyaknál Pozsonyban és Pest-Budán töltött inasévek után Demel udvari cukrásznál helyezkedett el, és ott tökéletesítette élete főművét. Ott is és a később megalapított Hotel Sacherben is eredeti Sacher-tortaként kezdték árulni a süteményt.
   Persze, hogy per lett belőle, tanúként szerepelt az a törzsvendég, aki saját fáradtságát nem kímélve, mindkét helyen meglehetősen sok időt töltött a torta tanulmányozásával. A per során vizsgálat alá vonták a készítési eljárást: volt-e a tortában középen lekvárcsík, margarinnal, vagy vajjal kell-e készíteni azt?
  Az eljárás meglehetősen sokáig tartott, végül is 1963-ban peren kívül sikerült megegyezniük a feleknek abban, hogy az Eredeti Sacher-Torta címet a Hotel Sacher birtokolhatja, míg az Eduard-Sacher-Torta nevet a Demel cukrászda használhatja (a kissé zűrzavaros történetben Franz leszármazottja, Eduard magával vitte a Demelbe a tortakészítés mikéntjét). A köznyelv persze gyorsan elkeresztelte Echte-Sacher-Torténak (Igazi Sacher-Torta) a süteményt, melyet időközben a Demels’s Sacher-Torte (a Demel Sacher-tortája) néven árusítanak.
   És hogy mi is lehet a Sacher-torta titka? Egyesek szerint nem az összetevőkben kell keresni (maga az elkészítés is meglehetősen egyszerű), hanem a csokoládémázban, amit a Hotel háromféle, köztük lübecki és belga csokoládéból készít.
  A Hotel Sacher a tortát kissé túlcukrozott tejszínhab kupac társaságában, egy igazi, az Original Sacher Café kínálatából származó Wiener Melange mellett ajánlja elfogyasztani.
   Az én receptem dédnagymamám szupertitkosnak egyáltalán nem mondható szakácskönyvéből származik. Hogy honnan fürkészhette ki az elkészítés mikéntjét, ezt nem tudom, de az biztos, hogy Magyarország Bécshez legközelebb eső szegletében élt…

Hozzávalók
20 deka vaj
25 deka cukor
8 tojás
20 deka darált mandula vagy dió
10 deka étcsokoládé
12 deka liszt

Tölteléknek
Baracklekvár
Rum(aroma)

A csokoládémázhoz
10 deka étcsokoládé
5 deka vaj

Díszítésnek
Egész mandula- vagy diószemek

1. 10 deka étcsokoládét összeolvasztunk 5 deka vajjal és kihűtjük. Dédnagymamám recepteskönyvében 5 borda csokoládé szerepelt (amit a cirkalmas írásnak köszönhetően akár 5 hordának is olvashatnánk, de egész hordányi csokoládéról, ráadásul mindjárt ötről talán mégsem lehet szó). Ha vastagtalpú acéllábost és lassú tüzet választunk, akkor eltekinthetünk a vízgőz felett való bohóckodástól, nem lesz szemcsés a csokoládénk.
A sütőt előmelegítjük 175 fokra, a 25 cm-es kapcsos tortaformát kivajazzuk.

2. Elválasztjuk a tojásokat és két külön tálba tesszük őket. Összekeverjük a mixer segítségével a vajat a cukorral. Egyesével hozzáadjuk a tojássárgájákat is, jól elkeverjük a masszát. Hozzátesszük az olvasztott étcsokoládét, a darált mandulát vagy diót (az eredeti receptben mandula van, a mi kertünkben viszont 7 diófa, és mondhatom, dióval sem megvetendő a sütemény), majd a 12 deka lisztet. A tojásfehérjéket felverjük habnak és ezt is a tésztához adjuk. Először csak az egyharmadát, szépen óvatosan, hogy össze ne törjön, így fellazítjuk a tojássárgás masszát. Majd a maradék tojás-habot is hozzákeverjük.

3. Lassú tűzön, 150 fokon 60-65 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve egy rácson pihentetjük egy negyedórát, majd kiszedjük a tortaformából és megvárjuk, amíg tejesen kihűl.

4. Elfelezzük a tortakarikát, és jóféle baracklekvárral megkenjük a közepét, a tetejét és az oldalát is (ezek szerint Dédnagyanyó Demeléknél járt). Opcionálisan meglocsolhatjuk rum(aromá)val – amiről az eredeti receptben ugyan szó sem volt, de ennyire lehet rebellis a magyar konyhaművész.

5. A már ismert módon összeolvasztunk 10 deka étcsokoládét 5 deka margarinnal, majd bevonjuk vele a tortát. Ha nagyon folyna, akkor csináljuk két menetben: kenjük meg a felével, majd tegyük a tortánkat a hűtőbe. Ha megdermedt a csokoládé, jöhet rá a második fele. Szeretem, ha rusztikusan egyenetlen marad a csokoládé-felület.

6. Ha kész vagyunk a torta bevonásával (ne felejtsünk el némi csokoládét hagyni a lábos alján az arra járó kotnyeleskedőknek), tegyük a tortát a hűtőbe 10-15 percre, amíg a csokoládé szilárdulni kezd, de még nem teljesen kemény. Ekkor tegyünk bele mandula, vagy diószemeket díszítésnek. Született feleségek gondoskodhatnak csokoládémintákról is.


És hogy mennyire hathat a hely szelleme, mi sem bizonyítja jobban, mint az a párbeszéd, amit a Hotel Sacher elvitelre kínált Sacher-tortájáért való sorbanállás során hallottam. (Megjegyzem, az elegáns bordó papírtasak, arany S-betűvel az oldalán, melyben a tortát megkaptuk, meglehetősen tartósnak bizonyult ernyő-uzsonna-könyv-szállító funkcióban is).
Két jó bécsi, egy fiatalember és egy csinos fiatal nő állt a hátunk mögött.
-          Wie viel kaufen wir uns? (Mennyit vegyünk magunknak?) – kérdezte a fiú.
-          Gibt es noch so was, wie „uns”? (Van még olyan, hogy „nekünk”?) – kérdezte a lány.
Mondhatom, hogy a legfurcsább szakítós szöveg volt, amit valaha is hallottam. Reménykedem benne, hogy ahogy a Hotel Sacher és a Demel, a fiatal pár is megegyezett végül.


Forrásaim a Hotel Sacher és a Wikipedia (Deutsch) témába illő oldalai voltak.