2008. február 19., kedd

Gyertek haza nyulaim…izé…ludaim!


Ez a játék szokott eszembe jutni, amikor olyasmit főzök, amiről tudom, hogy a férjem majd örülni fog neki. Bár lánykoromban nagyon lapos és szánalmas mondásnak tartottam, hogy „egy férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út”, de azt kell mondjam, valami igazságmagva mégiscsak van. Mint ahogyan az említett gyerekjátékban is különféle ételekkel hívogatják haza a szeretett ludacskákat.

És mi az az étel, ami csalogatólag hathat egy férfiemberre? Természetesen HÚS. Vegetáriánus koromból magammal hoztam némi fenntartást a húsételekkel szemben, így a kísérletező kedvem nem túl nagy ezen a területen.
Ez sem egy receptkülönlegesség, viszont a főkedvenc kategóriába tartozik, így gondoltam, leírom (ellenvéleményeket a szerkesztőségbe kérjük!). És azért sikerült egy kis zöldséget is belecsempészni.


Dínsztelt hús rozmaringos sárgarépa körettel

Hozzávalók a húshoz:
6-8 szelet disznócomb
2 nagy fej vöröshagyma
6-8 gerezd fokhagyma
étolaj,

bors
köménymag

A húst kiklopfoljuk. A hagymát felkarikázzuk, az étolajon egy kicsit pároljuk. Ráhelyezzük a hússzeleteket, egészen pontosan úgy ügyeskedünk, hogy maga a hús érintkezzen a lábossal, és a hagyma tetejére kerüljön. Ha kicsit megpirult az egyik oldala, akkor megfordítjuk a húsokat. Nem baj, ha a hagyma is odakap egy kicsit, de vigyázzunk, ne essünk túlzásba. Ezután felöntjük annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje. Hozzáadjuk a felszeletelt fokhagymagerezdeket, fűszerezzük. Fedő alatt puhulásig főzzük. Én akkor szeretem, ha annyira puha, hogy a villával is el lehet vágni. Ha szükséges, utána öntünk még vizet, de a végére lehetőleg fője el a főzővíz nagy részét.
Rizzsel és az alább taglalandó répakörettel esszük.

Rozmaringos sárgarépa

Ezzel az étellel Olaszországban, egy igazi családi trattoriában találkoztam, ott előételnek adták.

A répát megpucoljuk, 2-3 centis darabokra vágjuk, sós vízben puhára főzzük. Leöntjük róla a főzővizet, összekeverjük extraszűz olívaolajjal, sóval és rozmaringgal. Még egyszer átkeverjük a tűzön. A rozmaring lehet friss, vagy porított is. A friss szebb látványt nyújt, a porított változatnál viszont a gyerekek nem pilinckázzák ki és kérdezik tőlünk szemrehányó tekintettel, hogy ez meg mi????

Az olívaolaj azért jó, mert a sárgarépában levő sok-sok A-vitamin zsírban oldódik. Igaz ebben a menüben a dínsztelt hús is megteszi nekünk ezt a szívességet, de ha önmagában, vagy más zöldségekkel fogyasztanánk, akkor segítségül kell hívni valamilyen zsiradékot is.

És ha Olaszország, akkor egy kis tengeri „desszert” a végére.

- Ne menjünk oda, ahol rákok vannak! – kéri a kislányom.
- Jó. – mondom én.
- Ahol a delfin él, ott vannak rákok is?
- Igen.
- Ajjajj, akkor nagy baj van!

Nincsenek megjegyzések: