erjük a hozzávalókat. Ízlés szerint fűszerezünk (ketchupot csak mutatóba tettem bele).
agos az internet. Őrjítő illatok szálltak fel innen. A fél sajtot satuba fogva melegítik fel, a héja tartja fel az olvadt sajtot, amiből késsel vesznek és egy kenyérre simítják.
évtizedekkel?) ezelőtt egy masinát, ami a krumplit spirális alakban vágta fel. Itt épp ez történik, így sütik olajban ropogósra.
atát meg nem érezzük. Félrehúzzuk az edényt a tűzről, és óvatosan hozzáadunk egy kevés tejszínt. Visszahúzzuk a tűzre és időnként megkeverve addig főzzük, amíg újra besűrűsödik. 
Gyerekkoromban többször kaptam ruhát Amerikából. Egy gyönyörű zöld aprókockás szoknyácskát, amely fehér hímzéssel volt díszítve és ma talán country-stílusúnak neveznénk (valószínűleg az amerikaiak akkor is annak nevezték, csak mi mit sem tudtunk róla), szóval ezt a szoknyácskát egy vasárnapi ebéd után bontottuk ki a csomagból egy kicsit borongós, de meleg koranyári napon. A csomagban több ruha is volt még, de már csak a Húgom hasonló, ám piros szoknyájára emlékszem. Meg arra, hogy milyen kellemes illata volt, a rokonok behinthették valamilyen finom parfümmel, ami kontinenseken és Vasfüggönyön átutazva is megmaradt, beivódott az anyagba. És az emlékezetembe is. Olyan élesen emlékszem arra a délutánra, ahogy az új ruhában sétálunk a Margitszigeten. Gyerekmódra sétálunk: a testvérem és én folyton előreszaladunk, a szüleink a nagyszüleinkkel beszélgetve ballagnak utánunk. Azóta is kerestem ezt az illatot. Három évtized múltán megtaláltam egy tusfürdőben. Hiába határozom el, hogy most már másikat fogok venni. Újra és újra azelőtt a polc előtt állok meg, ahol ez a gyerekkori illat lakik, és a kezem az akaratomtól függetlenül már teszi is a kosárba.
A túrókérdéssel is így vagyok. Annyira szeretem a túrótortánál már taglalt krémet, hogy ha túrós töltelékről van szó, csakis ez jöhet számításba. A palacsintánál annyit változtatok, hogy tejszín helyett tejfölt használok és természetesen mazsola is kerül a masszába.
Amikor azon gondolkodtam, hogy mit is csináljak a meggylekvárral, ami darabos és egyúttal folyós – ez majdnem olyan képtelenség, mint a pattogós gyurma, de higgyék el, mindkettő létezik – tehát kenyérre nem kenhető, illetve kenhető csak villámgyorsan lecsurog és legurul róla, szóval ez a praktikus lekvár mint túródesszert kiegészítője jelent meg lelki szemeim előtt.
Hozzávalók
50 deka túró
habfixáló
porcukor ízlés szerint
1 citrom reszelt héja
vaníliáscukor
lekvár
Tejszínhab a tetejére
A túrót áttörjük. A tejszínt felverjük a habfixálóval. Összekeverjük a túrót, a porcukrot, a citromhéjat, vaníliáscukrot és óvatosan a tejszínhabot.
Poharak aljára elosztjuk a lekvárt, ráhalmozzuk a túrókrémet. Tálaláskor tejszínhabban díszítjük.
- Anyu, úgy örülök! – rohan elém a lányom az iskolában.
- Fontos szerepet fogok játszani: én leszek a Pinocchió a balettelőadáson!
Pár óra múlva kicsit jobban át tudja gondolni a dolgokat:
- De hogy kerül a Diótörőbe Pinocchió???
Nem töpreng rajta sokat, az öröme azóta is felhőtlen.
E receptre a baráti kör tagjai hívták fel a figyelmemet, amelyhez tartozom. Mirzánál találtuk, itt. Azóta közös kedvencünkké vált. Némileg módosítottam, egyszerűsítettem a recepten. Nagyot nem hibázhattam, kicsi fiam, miután a tegnapi vacsorát tisztességesen elpusztította, áttelepült a kanapéra, és azt mondta:
- Akkor most adjál libacombot!
Az ugyanis nem jutott el a fülecskéjéig, hogy holnap ebédre lesz a libacomb. Ő már a vacsora utáni desszertként is szívesen elropogtatta volna.
Nagy kedvenc lett tehát, a családi névnapokon túl még egy indok, ami a novembert elviselhetővé teszi.
Hozzávalók
4 libacomb (idén feleannyiért vettem, mint tavaly)
mustár
2 fej vöröshagyma
3-5-(8-
1 csokor petrezselyem
1 csokor zellerzöld (elmaradhat; de milyen jó, hogy a nyári friss zellerről a zöldet szépen lefagyasztottam)
majoranna
só
bors
A libacombokat előző este bepácoljuk: megkenjük mustárral és egy szép lábosban, amiben a combok bőven elférnek – ebben fog főni a comb -, elhelyezzük, miközben alul-felül-középen meghintjük a karikákra vágott vöröshagymával. Éjszakára a hűtőbe tesszük.
Másnap felöntjük vízzel, megsózzuk 1 púpozott teáskanál sóval,
hozzáadjuk a megtisztított, három darabba vágott sárgarépákat, a petrezselymet és a zellerzöldet. Feltesszük főni, és a forrástól számított 1 órán át főzzük.
Ezután az egész egységcsomagot árhelyezzük egy tepsibe, a lével együtt. A combokat bőven meghintjük majorannával, meg is borsozzuk. 200 fokon másfél órán át sütjük, miközben a lével negyedóránként locsolgatjuk. A sütési
idő felénél megfordítjuk a combokat. A végén én még egy plusz negyedórát is rádobok, akkor visszaforgatom, hogy a teteje megint szép ropogós pecsenyevörös legyen.
Akkor jó, hogy ha a combok pecsenyevörösek, vagy aranybarnák – ki hogy szereti -, illetve ha a lé elfőtt és csak a zsír (olajszerű halmazállapotban) maradt vissza.
Almás párolt káposztával és hagymás krumplival, valamint a libával együtt sült-főtt répával tálaljuk. Úgyis mindenhol azt írják, hogy a répát valami zsiradékkal kell együtt enni, hogy az A-vitamin felszívódhasson. Nos a zsiradékban itt biztosan nincs hiba!
Azt is elárulhatom, hogy a képen látható itóka nem kóla!
A visszamaradt zsírt átszűrjük. Isteni zsíroskenyereket lehet kenni vele, nemcsak a hús, hanem a zöldségek és fűszerek aromája is beleivódik. Abbahagyhatatlan.
Gluténmentes.
Tejfehérjementes.
Tojásmentes.
Kalóriadús.
Kisfiam érdeklődve szemléli a combokat az asztalon.
- Ez a lába volt? – kérdezi a combokra mutatva. Majd az igenlő válasz után tovább fejti a rejtélyt:
- Ezt a libát lelőtték!
Mivel nem akartunk a libamészárlás részleteibe belemerülni, csak annyit mondtunk: levágták.
Bennem felrémlett, amikor annak idején kislányunkat először vittük a Mezőgazdasági Múzeumba. Nem volt titok, hogy az a finom husi, szalámi és májkrém honnan kerül az asztalunkra, de azért túlzottan nem feszegettük a témát (lévén, hogy kiugrott vegetáriánus vagyok). Nos, ott, a Múzeumban rájöttünk, hogy ez tulajdonképpen másról sem szól, mint hogy hogyan lesz abból a kedves aranyos állatból, a mesehősökből, a bociból-kacsából-kismalacból-kiscsibéből élelmiszer. A legaprólékosabban kellett végignéznünk az összes termet, az összes tárlót, végigolvasnunk az összes feliratot, különös tekintettel a mészárszék és a hentesbolt folyamatainak ábrázolására.
Szerencsére a gyerek lelke nem tört meg. Tudomásul vette, hogy ilyen világban élünk. Győzött a kolbász.
Hozzávalók
1 kerek camembert
1 körte
1 fürt szőlő
egy marék dió
fél fej jégsaláta (ne a mélyhűtőben keressék, mint ahogy tette volna valaki, szerencsére előtte kérdés formájában felmerült, hogy a mélyhűtőpult melyik részén található)
3 evőkanál olívaolaj
fél citrom leve (mérettől függően kevesebb is elég)
só
bors
A diót durvára törjük, mondjuk egy negyed diót félbe – én kézzel csináltam, gyorsan megvan (apropó, nincs mozsaram). Teflonedényben enyhén megpirítjuk.A jégsalátát vékony csíkokra vágjuk, Összekeverjük 2 evőkanál olívaolajjal, sóval, borssal és a citromlével. Ízlésesen csinos tányérokra halmozzuk.
Nagyon vékonyan felszeleteljük a sajtot, a körtét, a szőlőszemeket kettévágjuk.
A salátán legyezőszerűn elrendezzük a sajtot és a körtét, körberakjuk a szőlővel és a dióval. Egy evőkanál olívaolajjal meglocsoljuk. Tekerünk még rá egy kis borsot.
Gluténmentes.
Tojásmentes.
A fent említett rendezvényről hazatérőben kislányommal rókát láttunk átszaladni az úton. Leánykám örömmel mesélte a kisöccsének a találkozást:
- Képzeld láttunk rókát!
- Fókát? – kérdezte csöppem magától értetődő hangon, mintha ez is egy lehetséges forgatókönyv lenne. Csak mi felnőttek vagyunk ilyen szűklátókörűek, hogy ez a lehetőség eszünkbe sem jut.
Kislánykoromban sosem aludtam délután. Csak szép csöndesen feküdtem az ágyamban és megterveztem az esküvőmet. Tudtam, hogy barna hajú lesz a vőlegényem, nekem hófehér ruhám lesz, ami gyönyörűen lebeg körülöttem, amerre csak megyek. Köszönhetően annak, hogy Nagymamám kiterjedt barátnői hálózatának leszármazottai előszeretettel kötöttek házasságot a Mátyás-templomban, mindig e szép templom elé képzeltem magunkat körülvéve rengeteg rokonnal és baráttal. Négyből három végül is beigazolódott.
Hozzávalók
1 db barnahajú vőlegény
1 habos ruhás menyasszony
1 Mátyástemplom
násznép seregestül
Amíg ez összejön, addig javaslok egy kis nassolni valót, amit könnyen és gyorsan összeüthetünk, vasárnap délutáni álmodozáshoz kitűnő.
A muffin hozzávalói
½ csésze vaníliás joghurt (én Édesfehéret használtam, de lehet sima joghurt is+ 1 vaníliáscukor)
3 evőkanál étolaj
1 citrom reszelt héja
½ citrom leve
2 tojás (fehérjét írnak, de úgy döntöttem, hogy én egészet teszek bele, talán már Amerika is túlvan a tojásellenes mizérián, aminek köszönhetően például az „ínycsiklandó” tojásfehérje-rántottát is feltalálták)
1 ½ csésze liszt
¾ csésze cukor
1 zacskó sütőpor
pici só
1 csésze fagyos egész málna (nem kell kiolvasztani)
A tetejére a morzsához
¼ csésze (barna)cukor
1 evőkanál margarin vagy vaj
2 evőkanál liszt
Kibélelünk egy muffintepsit papírkapszlikkal. Felmelegítjük a sütőt 175 fokra.
Összekeverjük a morzsa hozzávalóit.
Egy mélyebb tálban összekeverjük a joghurtot, az olajat, a citrom levét és héját és a tojásokat. Óvatosan belekeverjük a málnát is.
Egy másik tálban a száraz összetevőket: a lisztet, a cukrot, a sütőport a sót.
Végül fakanállal összekeverjük a két tál tartalmát, vigyázva, hogy a málna ne törjön össze. Egyenletesen eloszlatjuk a tésztát a muffintepsi mélyedéseiben. Megszórjuk a sütemények tetejét a morzsával.
Addig sütjük, amíg aranybarna nem lesz. Körülbelül 30 perc.
Kislányom elújságolta, hogy miről beszélgettek az Apukájával.
- Apu elmesélte, hogy hogyan ismerkedtetek meg.
- Igen? És hogyan? – kérdezem.
- Hát úgy, hogy Apu bemutatkozott neked „Téli Vilmos”. Te is neki: „Téliné Weiss Éva”.
Nem tudom, melyikünk lepődött volna meg jobban, ha így történik.
Bár akkoriban már nem álmodoztam esküvőről, sohasem felejtem el azt a pillanatot, amikor a szeptemberi bágyadt napsütésben az a fiatalember olyan kedvesen, mégis erősen fogta egy elsős kisgyerek kezét, hogy arra gondoltam, én szeretnék a kisfiú helyében lenni.
ozos tejföl (3-
pulykamellfilé
