2009. február 27., péntek

Bazsalikomos-olívás túrókrém




Megint egy kis reggeli-vacsora ötlet. Na jó, a fiamat nem győzöm meg, egyelőre ő marad a téli szalámi mellett, Na de a lányom és a férjem! Nekik felcsillan a szemük, ha meglátják, hogy mire készülök…
Álmaim zöldségesében lehet venni vágott bazsalikomot, oregánót, friss majorannát és még mennyi mindent. Egyszer el is jutottam oda, Olaszországban volt, az első sarki zöldséges. Ott viszont kaprot nem árultak…



Hozzávalók
25 deka túró
körülbelül másfél deci tejföl
pár levél bazsalikom
egy jó marok fekete olívabogyó

frissen őrölt bors
2-3 gerezd zúzott fokhagyma

A bazsalikom leveleket felaprítjuk. A hozzávalókat elkeverjük, a túró és a tejföl arányát úgy választva meg, hogy ne legyen túl híg a végeredmény. Friss franciakenyéren paradicsommal tálalva abbahagyhatatlan.

Tojásmentes.

Kisfiam sok betűt cserél még, hihetetlen élvezeti forrást varázsolva ezzel a szüleinek. Igen, idióta szülők vagyunk, akik élvezik, ahogy gügyög a gyerek (pluszpont: mi nem utánozzuk. Mindig.) Kisfiunk „T”-t mond a „K” helyett, „J”-t a az „R” és az „L” helyett. Így esett, hogy a takaró és a kakaó nála ugyanúgy hangzik: TATAJÓ.
Mostanában próbálkozik a rendes kiejtéssel és sikerül is neki. Úgyhogy boldogan újságolta a telefonba:
- Nagyi, tudom mondani, hogy „tatajó”! – kis hatásszünet – KAKAÓ!

2009. február 19., csütörtök

Sült paradicsom-cukkini saláta


Egy újabb fogyis recept. Nyáron nagyon szeretem a slátaebédeket, de a télen valahogy vágyom a főtt étel után. Így ötvöztem a kettőt: sült salátát készítettem. Zárójelben megadom a pontos mennyiséget, mert a kalóriát is kiszámoltam hozzá. Ebből a mennyiségből két csinos jénai edénybe jutott, a negyede már elég lehet egy ebédre. De ha a felét esszük meg (mint e sorok falánk írója maga is tette, igaz szerénységet mímelve több részletben emelve a sütőedény tartalmát a tányérjára), az sem elvetemültség, mert az egész étel energiatartalma 636 kalória (ha az olíva olajat elhagyjuk, számítsunk 90 kalóriával kevesebbet), a feléé tehát 328.
A sült paradicsom pedig különlegesen egészséges, mert egyik hatóanyaga a likopin, amely egy antioxidáns, a legnagyobb koncentrációban nem a nyers, hanem a sült(főtt) paradicsomban található meg.


Hozzávalók
2 kisebb cukkini (30 deka)
2 paradicsom (30 deka)
30 deka kaukázusi kefir
5 deka fetasajt
5 deka olajbogyó
friss bazsalikom (vagy szárított)
jelzésértékű snidling vagy újhagyma
2 gerezd fokhagyma
bami göreng fűszerkeverék (vagy wok, vagy lestyán, urambocsá’ biovegeta…de azt inkább mégse)
olívaolaj (elmaradhat)

A tűzálló edényünk alját kikenjük az olívaolajal (elszántabbak ne tegyék). Szépen kirakjuk a vékonyra felkarikázott cukkinivel. Cukkinival. Megszórjuk a fűszerkeverékkel. Ráhelyezzük a vékony (fél)karikákra vágott paradicsomokat. Megszórjuk az apróra vágott bazsalikomlevéllel.

A kaukázusi kefirben elkeverjük a zúzott fokhagymát, egyenletesen elosztva óvatosan az edénybe öntjük.

Művünk tetejére morzsolunk-szórunk-tördelünk feta sajtot, és az egészet megkoronázzuk némi snidlinggel és olajbogyóval.

175 fokon 20-25 percig sütjük.


Tojásmentes.
Gluténmentes.

Gyerekeimmel sétáltunk, és hallgattuk, hogyan csicseregnek a madarak.
Kisfiam megkérdezte:
- Kinek énekelnek a madarak?
- Mindenkinek.
- Nekem is?
- Neked is.
- Köszi! – mondta és ugrándozva baktatott tovább.














2009. február 12., csütörtök

Batyubál II.




- Töltött batyu

Szeretem azokat a képeket, aminek az egyik kis részletében megismétlődik az egész kép. Például fog egy kislány egy könyvet, aminek a hátulján egy olyan kép van, amin fog egy kislány egy könyvet, aminek a hátulján…
Egy kicsit ez a recept is ilyen, a batyubálban a batyuból előkerül a kisbatyu…na jó azt viszont nem batyuval töltöttem meg….


Hozzávalók:
A tésztához30 deka liszt
30 deka juhtúró
15 deka margarin

A töltelékhez25 deka füstölt tarja
½ deci tejföl
friss bazsalikomlevél vagy szárított oregánó

A tetejére1 tojás
szezámmag vagy fekete kömény


A tészta összetevőit összegyúrjuk. 2 órát pihentetjük. Vagy nem.

A füstölt tarját ledaráljuk, vagy apró darabokra vágjuk, összekeverjük a tejföllel és a fűszerrel.

A tésztát vékonyra kinyújtjuk (2-3 mm). Nem kell alálisztezni, nem ragad. Körülbelül 5x5-ös négyzetekre vágjuk, a töltelékből kis halmokat helyezünk a közepére. A négy sarkát összefogjuk, mint egy kis batyut, a széleket összenyomkodjuk.

Sütőpapírral kibélelt sütőlemezre helyezzük. A tetejüket megkenjük egy felvert tojással. Megszórjuk szezámmaggal vagy feketeköménnyel.
175 fokon - közepes lángon - 25 percig sütjük, amíg enyhén pirulni nem kezd.
A képen látható mennyiség kétszerese lesz.

További töltelék-ötleteim
Arra vigyázzunk, hogy a töltelék sűrűsége olyan legyen, ami nem folyik, hogy ne folyjék ki a batyucska kis résein:

SajtosReszelt sajt, tejföl, kakukkfű vagy zúzott fokhagyma (vagy mindkettő)

Fetás-spenótosFeta, csíkokra metélt spenótlevelek, zúzott fokhagyma, frissen őrölt bors

Kapros-túrós
Túró, tejföl, kapor, frissen őrölt bors, enyhe sózás

Olívás-túrósTúró, tejföl, olíva, enyhe sózás

HalasSzardínia vagy tonhalkonzerv, tejföl, apróra vágott petrezselyem

GombásApróra vágott gomba, tojás, kakukkfű



Kisfiam tűzoltó lesz a farsangon. Sam, a tűzoltó a példaképe. Gyakran énekli is: „az igazi hőőőőőőőős!”. Nem tudom, hogy Sam miatt lovagias gondolkodású a fiam, vagy az ő lelki beállítottságához felel-e meg Sam. Mindenesetre már most látszik, hogy a segítségre szorulókat fel akarja karolni, az életet pedig a praktikus oldaláról szemléli.
Tűzoltópalántám a nagymamájával töltött egy délutánt, nem volt nehéz rájönnöm, hogy mi volt a téma.
- A Hízuskát akik bántják, azt majd lepuskázom és bezájom! (szerencsére nincs még fogalma a lepuskázás igazi mibenlétéről).
Szemléltető oktatásban részesülhetett, mert még ezt is hozzátette:
- És aztán levágom azt a – félve írom – jonda haját, hogy olyan szép jövid legyen, mint netem!

B-tervet is szőtt, ezzel az ötletével tegnap állt elő:
- Kiakasztom a Hízuska lábát és kezét és a josszaknak, akik bántják, beakasztom!

Hát jó, hogy nem az ellensége vagyok a kisfiamnak!











2009. február 10., kedd

Ha az öreganyámnak kereke lett volna


- omnibusz lett volna.


Valószínüleg én sokkal jobban szórakoztam, amíg írtam, mint az, aki olvassa....



Mi lennék ha ...?


hónap lennék: július


a hét napja lennék: péntek - még munka, de aztán buliiiiiiiiiiii!!!!


a nap egy időpontja lennék: délelőtt - full energy


bolygó lennék: Vénusz


tengeri állat lennék: delfin


berendezési tárgy lennék: cserépkályha és fésülködő asztal tükörrel - anya-feleség-nő: valaki tud dönteni, melyik a legfontosabb?


bűn lennék: falánkság - egy gasztroblogger mi más is lehetene????


történelmi személy lennék: Madame Curie - szeretnék úgy elmélyülni valamiben és olyan okos lenni


folyadék lennék: víz


drágakő lennék: rubint


fa lennék: tölgy


madár lennék: füsti fecske ficsereg


szerszám lennék: kalapács. Jó voltál?


virág lennék: kanadai pipacs


időjárás lennék: simogató napsugár


mesebeli lény lennék: a férjem szerint boszi, szerintem királylány


hangszer lennék: zongora


állat lennék: szarvas


szín lennék: bordó


érzelem lennék: szeretet


zöldség lennék: Pap Rita. Paprika.


hang lennék: éjmélyből felzengő csinglingling....


elem lennék: tűz


dal lennék: Piramis: Szállj fel


film lennék: Sztárom a párom


könyv lennék: Merle: Francia história


étel lennék: saláta


hely lennék: kert


íz lennék: mandarin


illat lennék: citrus


hit lennék: szeretet


testrész lennék: fej


arckifejezés lennék: mosoly


tanóra lennék: irodalom


rajzfilm lennék: magyar népmesék


mértani alakzat lennék: kör


szám lennék: 8


ruhadarab lennék: szoknya


ékszer lennék: fülbevaló


kiegészítő lennék: hajcsatt


szeretet megnyilvánulása lennék: ölelés


rovar lennék: szöcske


gyümölcs lennék: alma


smink lennék: rúzs


épület lennék: családi ház


Akiknek továbbadnám: Zsuzsa, Kriszta és Zoknispanka

2009. február 7., szombat

Batyubál I.




- avagy pisztáciás juhsajtos falatkák


Az igazi farsangi étel a fánk. A farsangi esemény pedig a bál, népiesebb változatában a batyubál, amikor a vendégsereg kis batyuban, kosárkában (teszkós zacskóban) a bál színhelyére szállítja a finom falatokat, ahol egymást megkínálják az emberek. Lehet összehasonlítani, receptet cserélni, szembe dicsérni, háta mögött kibeszélni és sok mindent összeenni...
Ezek a kis pogácsafélék, amit akár a batyubálba is magunkkal vihetünk, török recept alapján készültek, de magyaríthatunk is rajta. Pogácsa, kelesztés nélkül.


Hozzávalók
20 deka Anikó sajt, vagy bármilyen juhsajt (vagy trappista, ha a sarki boltban azt árulnak)
20 deka margarin
30 deka liszt
2 tojássárgája
5-10 deka pisztácia vagy tökmag vagy lenmag (elhagyható)

A tetejére
egy tojássárgája
fekete kömény vagy szezámmag vagy darálatlan mák (elhagyható)

A sajtot az almareszelőn (nagy lyuk) lereszeljük. Összekeverjük a puha margarinnal, a tojássárgájákkal, a liszttel. A pisztáciát /tökmagot összetörjük mozsárban, vagy egy nagykéssel felaprítjuk (a lenmagot nem kell), és a tésztához adjuk.

Alakzatokat formálunk belőlük. Az én szegényes fantáziámban perecekre és pogácsákra gondoltam. A gyerekeim ez utóbbit rögtön elnevezték labdának. Aztán készült még katica, virág, szívecske, csigabiga (lány szekció) és vijjogós mentőautó, tűzojtó, kard, féjejmetes hajvijágító (?) és féjejmetes űjhajó is (fiú szekció – egyúttal merítést is kaphattam az ovis társak ismereteiből is, nálunk sem kard, sem féjejmetes űjhajó nem volt – eddig).

Egy tojássárgájával megkenjük a pogácsákat, a tetejét megszórjuk valamiféle maggal. A török konyha szereti a fekete köményt – én is -, melynek angol neve nigella.

175 fokon 15 perc alatt kisütjük.


Sajnos az óvodabálba nem lehet ilyesmit vinni, mert csakis számlával ellátott bolti termék jöhet szóba, közegészségügyi okok miatt (ez érthető). Így aztán a jelmezekre koncentrálhatunk. Nem mintha sokat kellene gondolkodni rajta, hogy ki mi legyen – tűzojtó és Vanília (a kedvenc könyv főszereplője).

Ha valaki szeretne egy kis ötletet meríteni gyermeke jelmezéhez, íme egy link:

http://gyerektrend.blog.hu/




Játszunk
















"Festünk" tűzojtót, kardot, vijjogós mentőautót....hogy melyik melyik?
Megfejtéseket a kiadóba kérjük!