A mélyhűtőben laknak a gyümölcsleves összetevői, hogy télen is hódolhassunk ennek a szenvedélyünknek. Gyorsan, kényelmesen készítem el a család kedvencét. Ezúttal azonban homokszem csúszott a gépezetbe. Valami furcsa ízt és egyúttal ízetlenséget is kiéreztünk az elkészült levesből. Hogy a joghurt nem volt mégsem elég friss, vagy a meggyel történt valami, az ma már kideríthetetlen. Kiönteni viszont nem szerettük volna, ez ellenkezne a sváb spórolóssággal, és különben is szeretjük a kihívásokat.
A Húgommal tehát a legkülönfélébb összetevőket locsoltuk a meleg elegybe. Kezdtük a logikusnak tűnő citromlével. Majd jött a narancslé. Barnacukor. Utánafűszereztünk még fahéjjal és szegfűszeggel. A furcsa íz maradt. Öntöttünk hozzá vörösbort. A színe gyönyörű lett, az íze, nos az íze nem. Javult, de az a mellékíz még mindig kivehető volt. Bekeményítettünk, jött a Garrone Cherry. Az íz még mindig velünk volt. Az erő egyre kevésbé. Végül az utolsó szóbajöhető folyadékot löttyintettük a lábosba, gyerekkorunk kedvencét, a szobi málnaszörpöt…és igen, igen, ez végre meghozta a sikert!
Összedobtuk hát a puncslevest, ami különösen ízlett mindenkinek. Legközelebb is kipróbáljuk így, csak nehogy hiányozzon belőle valami kis összetevő, valami meghatározhatatlanul külöleges, a háttérben megbúvó aroma…
És ha már a puncsnál tartunk. Kislányunk szobáját festettük hercegnős rózsaszínre. A csinos festőfiú felmérte a terepet, távoztában még megkérdezte:
- Akkor puncsszín lesz?
Azt tudtam, hogy azt nem kérdezhette, amit hallottam. Szerencsére másodszorra rájöttem a kérdés értelmére….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése