2010. április 15., csütörtök

Currys csirke

* Képünk illusztráció. Elképzelt tálalási javaslat.


Ezt a receptet a Húgom találta ki. Sőt, ő is főzte meg, és fotózta le (amit épp nem találok, viszont ez a fotó és étel is az övé...).. Nekem csak ennem kellett. És megcsodálnom, ahogy a húst feldolgozza. Olyan precizitással, amire én nem lennék képes. És olyan szakértelemmel, amivel sosem fogok rendelkezni. Hamarosan állatorvos lesz….Így élelmiszerbiztonság szempontjából is a legmagasabb szintű szolgáltatást kaptuk.

Hozzávalók 
1 kiló csirke- vagy pulykamell apró kockákra vágva
½ üveg szójaszósz
szerecsendió
bors
4 deci tejföl
étolaj

A húst feldaraboljuk, étolajon kifehérítjük-pirítjuk. Hozzáöntünk szójaszószt, megfűszerezzük a curryporral, az őrölt szerecsendióval, és a borssal. Sózni nem kell, a szójaszósz eleve sós. Addig főzzük tovább, amíg a húst teljesen puha nem lesz. Az ízek is szépen összeérnek.

A végén óvatosan-lassan hozzáöntjük a tejfölt, hogy össze ne ugorjon. Még egyet rottyintunk rajta.

Mazsolás, vagy kukoricás, netán sima rizzsel tálaljuk. A teljeskiőrlésű tészta is jól illik hozzá.

Tojásmentes.

Ma délelőtt az oviban voltam nyílt napon. A kisfiam már nagyon készült rá, hogy „meglátogatom”. Olyan öröm sugárzott a tekintetéből, hogy én is ott vagyok, hogy az szívszorító. Jó dolga van az oviban, szeretik az ovónénik, a gyerekek, de ilyenkor mégiscsak kiderül, milyen nehéz is egy kiscsoportos óvodásnak, ha a szülei nélkül kell eltöltenie a napot.
- Megmutatom a területet! – hívogatott reggel a csoportszoba felé a csöppem, mintha csak egy szafarira indulnánk. A rezervátumban azonban én, a látogató voltam a különleges lény, a bennfentes „bennszülöttek” hamar körémgyűltek, és megbámultak. Majd meg is szólítottak, aztán úgy döntöttek, közéjük tartozom. Megnézegették velem a könyveket, kiraktuk a sellőlányt 3D-ben, autóztunk, én is sorban álltam a kézmosáshoz. Azt hiszem az álcázásom nem volt teljesen tökéletes, valahogy kilógtam a sorból, de ebben nem lehetek biztos, mert a fürdőszobai tükörben csak a térdemet láttam. Volt körjáték – Lánc, lánc eszterlánc…forduljon kis Joncyka, Joncykának lánca… Joncyka egy magyon aranyos magyar kisfiú. Megtudtam, hogy Zsoltika dinoszaurusz-mérnök akar lenni. A dinoszaurusz mérnök dinoszaurusz-robotokat tervez az Állatkert számára. Gyurmáztam, színeztem, logikai feladatokat oldottam meg. De egyik sem volt olyan nehéz, mint az a feladvány, hogy el is tudjak indulni a dolgozóba, meg ne is sírjon a csöppnyi emberpalánta. Végül aztán sikerült, és még Joncykától is kaptam egy búcsúpuszit.



Ezt a receptet a Húgom találta ki. Sőt, ő is főzte meg, és fotózta le (amit épp nem találok, viszont ez a fotó és étel is az övé...).. Nekem csak ennem kellett. És megcsodálnom, ahogy a húst feldolgozza. Olyan precizitással, amire én nem lennék képes. És olyan szakértelemmel, amivel sosem fogok rendelkezni. Hamarosan állatorvos lesz….

Így élelmiszerbiztonság szempontjából is a legmagasabb szintű szolgáltatást kaptuk.




Hozzávalók

1 kg csirke- vagy pulykamell apró kockákra vágva

½ üveg szójaszósz

currypor

szerecsendió

bors

3-4 deci tejföl

étolaj




A húst feldaraboljuk, étolajon kifehérítjük-pirítjuk. Hozzáöntünk szójaszószt, megfűszerezzük a curryporral, az őrölt szerecsendióval, és a borssal. Sózni nem kell, a szójaszósz eleve sós. Addig főzzük tovább, amíg a húst teljesen puha nem lesz. Az ízek is szépen összeérnek.



A végén óvatosan-lassan hozzáöntjük a tejfölt, hogy össze ne ugorjon. Még egyet rottyintunk rajta.


Mazsolás, vagy kukoricás, netán sima rizzsel tálaljuk. A teljeskiőrlésű tészta is jól illik hozzá.



Tojásmentes.




Ma délelőtt az oviban voltam nyílt napon. A kisfiam már nagyon készült rá, hogy „meglátogatom”. Olyan öröm sugárzott a tekintetéből, hogy én is ott vagyok, hogy az szívszorító. Jó dolga van az oviban, szeretik az ovónénik, a gyerekek, de ilyenkor mégiscsak kiderül, milyen nehéz is egy kiscsoportos óvodásnak, ha a szülei nélkül kell eltöltenie a napot.

- Megmutatom a területet! – hívogatott reggel a csoportszoba felé a csöppem, mintha csak egy szafarira indulnánk. A rezervátumban azonban én, a látogató voltam a különleges lény, a bennfentes „bennszülöttek” hamar körémgyűltek, és megbámultak. Majd meg is szólítottak, aztán úgy döntöttek, közéjük tartozom. Megnézegették velem a könyveket, kiraktuk a sellőlányt 3D-ben, autóztunk, én is sorban álltam a kézmosáshoz. Azt hiszem az álcázásom nem volt teljesen tökéletes. Volt körjáték – Lánc, lánc eszterlánc…forduljon kis Joncyka, Joncykának lánca…. Megtudtam, hogy Zsoltika dinoszaurusz-mérnök akar lenni. A dinoszaurusz mérnök dinoszaurusz-robotokat tervez az Állatkert számára. Gyurmáztam, színeztem, logikai feladatokat oldottam meg. De egyik sem volt olyan nehéz, mint az a feladvány, hogy el is tudjak indulni a dolgozóba, meg ne is sírjon a csöppnyi emberpalánta. Végül aztán sikerült, és még Joncykától is kaptam egy búcsúpuszit.


A helyes képet is pótolja a szekesztőség hamarosan....

1 megjegyzés:

Bianka írta...

Nagyon guszta