Újévkor malacot kell enni, mert az orrával előtúrja a szerencsét, míg a szárnyast kerülni kell, mert az pedig elkaparja. (kicsit oda kell figyelnem, amikor erre a bölcsességre gondolok, hogy nehogy úgy járjak vele, mint a csokigolyó-reklámmal: nem a szádban olvad, csak a kezedben! – vagy valami efféle). Szóval én is valami disznóság után néztem a kamrában (nem, most nem Aput akartam leleplezni, aki ott szokta megenni titokban az édességeket, így már a gyerekek is tudják, hogy ha csendben, kicsit hosszasabban időzik odabe’, akkor mit is csinál). Nem kellett sokáig keresgélnem, mert rögtön szemembe és orromba ötlött az ősszel beszerzett, egyenesen a füstölőből érkezett gyönyörűszép házikolbász-sor.
Hoppá, akkor most végre sort kerítünk a Húgom egyszerű, de nagyszerű ötletére, a kolbászos falatkákra! Tulajdonképpen a kolbászon kívül semmi extra nem kell hozzá.
Hozzávalók
kolbász
½ kiló liszt (egészségtudatosak használjanak 2/5 arányban teljesőrlésű lisztet)
1 szárazélesztő a belvárosi orvos patikájából
1 tk cukor
1 tk só
3 ek étolaj
10 deka reszelt sajt
margarin a sütőlap kikenéséhez
Egy mély tálba 2 és fél deci meleg (de nem forró) vizet teszünk, hozzákeverünk a mixer dagasztókarjával 1 tk cukrot, az élesztőt, belekeverjük a 3 ek. étolajat, majd a lisztet és a sót. Addig dagasztjuk, amíg a tészta összeáll és elválik az edény falától (kb. 5 perc). Minél tovább dagasztjuk, annál több levegő kerül a tésztába és annál könnyebb lesz. Ez tehát egy kenyértészta.
Letakarva ¾ órán át meleg helyen pihentetjük.
Amikor szépen megkelt, akkor lisztezett deszkán kinyújtjuk, kolbászkarikákat fektetünk rájuk, majd kb. 5x5 centis négyzetekre vágjuk. A kolbászkarikás tésztadarabokból, mint ahogy a szilvásgombócot is szokás, csinos kis gombóckákat formálunk. Ha sietős a dolgunk, a nyújtás részt kihagyjuk, egyszerűen csak csippentünk a tésztából, és belegöngyöljük a kolbászdarabkákat.
A gombócokat kivajazott/margarinozott tepsibe vagy jénaiba ültetjük, kis távolságokra egymástól. A széleit megkenjük egy kis olvasztott vajjal/margarinnal. Süléskor a gombócok szépen össze fognak érni.
A tetejükre reszelt sajtot szórunk, és 175 fokon körülbelül fél óra alatt – a sajt pirulásáig megsütjük őket.
Az enyémek éppen kisültek, már csorog is a nyálam, hogy mikor haraphatok bele.
Tojásmentes.
Tejfehérjementes.
Szóval a karácsonyfát együtt díszítettük fel a gyerekekkel. Nagyon élvezték. Annyira, hogy amikor kész lettünk, egymást licitálva ájuldoztak:
-ÓÓÓÓ de szép lett!
-Hát én ezt nem hiszem el!
-Mindjárt el is ájulok!
-Ez nem lehet igaz! Csípj meg!
Hát ez utóbbi meg is történt. Kisfiam a kívánságnak megfelelően megcsípte a kislányomat. Aki naná, hogy sírva fakadt. Én meg naná, hogy vigasztaltam, de nem sokáig bírtam röhögés nélkül. Szerencsére ő sem.
A téli szünet pedig nem téli szünet egy jó kis mozi nélkül. Nem voltam elájulva a kínálattól, a választás végül a Csizmás Kandúrra esett.
- Anyu, magammal hozzam a kutyusomat is? – kérdezi a leánykám kezében az agyonmosott játékkutyust szorongatva.
- Ahogy szeretnéd! – mondom, mert a döntést, hogy „nagylányként“ is játékállatot hoz magával nyílt terepre, neki kell meghoznia.
- Háááát, nem is tudom, hogy kutyusnak jó-e macskás filmre mennie! – osztja meg velem tépelődése igazi indítékát.
- Ó, efelől nyugodtan elhozhatod!
Nagy sóhaj a válasz, és a kutyus is jön velünk. Még jó, hogy neki nem vettünk 3D-s szemüveget, így nem látta kristálytisztán azt a sok macskát, akika mozivásznon felvonultak.
Last minute karácsonyi sütemény – liszt és tejfehérje nélkül
Ezzel a süteménnyel 20 éve kísérletezem. A nagymamámtól örököltem a receptjét egy elsárgult lapon. Engem jó sokáig csakis az elfogyasztása érdekelt, már nem emlékszem pontosan, hogy a talpát, vagy a kalapját szerettem-e jobban, mindenesetre a Húgom a másik részét, és így testvériesen elosztozva egész nagy halommal tudtunk elfogyasztani belőle. Egyúttal újabb bizonyítékát adtuk annak, az Édesapánk által emelt kifogásra adott ellenvetésnek, miszerint a családunkban nem lehet olyat főzni, hogy mindenkinek jó legyen. Dehogynem, például csirkét, aminek szintén más-más részeit kedveljük (ugye milyen szerencse?), vagy ezt a finomságot, a diós puszedlit. Mire mindkét felét megkedveltem és a sütési szenvedély kitört rajtam, addigra azonban sajnos már nem tudtam kikérdezni az elkészítés részleteit. Így hát maradt a kísérletezés, most már egész elégedett vagyok az eredménnyel.
Ezt a finomságot gyorsan össze lehet dobni, és talán akad is otthon minden hozzávaló.
A kalaphoz1 tojás fehérje
10 deka kristálycukor
1 tk citromlé
A talpazathoz a hozzávalókat összekeverjük. Akkora golyócskákat formázunk belőle a kezünk között, mint egy dió harmada, majd a hüvelykujjunkkal egy mélyedést nyomunk bele.
Nagyon gyorsan lehet haladni vele.
A kristálycukrot felverjük a tojásfehérjével. Amikor már kifehéredett, beletesszük a citromlevet, majd addig verjük, amig kemény nem lesz a hab. És itt van a kutya elásva, hogy nem porcukrot használunk, és a tojásfehérjébe még a keverés előtt beletesszük a cukrot, együtt verjük kemény habbá.
Teáskanállal belemeregetjük a mélyedésekbe a cukros tojáshabot.
150 fokon, kb. 10-15 perc alatt megsütjük. Ha pirulna a teteje, kivesszük, mert ennek ideális esetben fehérnek kell maradnia.
Úgy az igazi, ha mindkét része omlós, és szépen el lehet választani egymástól őket.
Két sütőlapnyi lesz belőle.
Gluténmentes. Tejfehérjementes. Kisfiam és az ovis csoport mostanában rákapott a focizásra. Itthon elmeséli, hogy tíz gólt rúgott (figyelmesen, bár kerek szemekkel hallgatjuk), és azt is elmagyarázza, hogy tud ilyen ügyes lenni:
- Futok a labdával, jön az ellenSÉG, azt mondom neki: nézd ott egy elefánt! És máris gyorsan továbbszaladok, és berúgom a gólt!
Hmmm. Jó kis csel, szinte látom magam előtt, ahogy a másik Messi-palánta oda is néz, óóó, elefánt, tényleg?
Vagy itt egy másik trükkje, igaz ez nem focival kapcsolatos, hanem az idő túl lassan forgó kerekét lehet felgyorsítani vele. Beígértem valami izgalmas tevékenységet délutánra:
- Sietek az ebéddel, hogy gyorsan délután legyen!
Hát igen, az idő néha tényleg mintha cammogna, pláne, ha a Karácsonyt kell várni. Vagy éppenséggel túl gyorsan múlik, pláne ha annyi mindent meg kell még csinálni Karácsonyig!
Az én javaslatom az, hogy „hagyja a dagadt ruhát másra” a Kedves Olvasó! Ehelyett egy közös játék, egy séta, egy pohár bor, egy jó könyv, egy vidám film….
Kívánok csodaszép ünnepet, mosolygós gyerekarcokat, a szívekben meleget!
- Kisfiam, apukáddal megyünk vásárolni, ha útközben találkoznánk a karácsonyi angyalkákkal, mit mondjak nekik, mit szeretnél?
- Nem is! Ti veszitek az ajándékot!
- Ááááá, nem, mi csak a drogériába megyünk, az ajándékot az angyalkák hozzák!
- Tényleg??? – csillan fel a kisfiam szeme, akinek ravasz tesztkérdésére úgy látszik a megfelelő választ adtam, azt szeretné még ő is hinni, hogy létezik a Csoda.
- Bizony!
- Akkor távirányítós hajót kérek!
- Nem azt mondtad múltkor, hogy először távirányítós autót és később távirányítós hajót?
- Ja, de tényleg! Akkor távirányítós autót mondjál! - homloktörölgető szmájli, a távirányítós autót már hetek óta ott lapul a…na de pszt, mindent én sem árulok el!
- És mondtad múltkor a bobcatet is, tudod, amilyet tavaly kaptál Karácsonyra és mégis bevitted az oviba és eltört. – akkor azt mondtuk vigaszként, hogy majd hoznak a karácsonyi angyalok másikat, és ezt elég sokszor hallottam azóta is.
- Ja igen! Akkor bobcatet is! - megint csak homloktörölgető szmájli, mert a bobcat már megérkezett a nagynénihez, miután megkapta tőlem a forródrótot, hogy mit is kell az interneten rendelni.
- És kérsz még valamit?
- Hát bármit hozhatnak, ha még akarnak! – hagy egy kis teret a meglepetéseknek is.
Kislányomat is meginterjúvoltam angyalka-ügyben. Bár a szemén kristálytisztán láttam, hogy tudja az igazat, de nem akarja, hogy én is tudjam, hogy tudja.
- Nekem mindenem megvan! – mondja első körben. – de könyvet azért hozhatnak! – és megint csak homloktörölgető szmájli, mert ő még nem is tudja, hogy megjelent a főfőfőkedvenc könyvének újabb darabja, amit már régen kinéztem neki.
Így hát nekivágtunk az aranyvasárnapnak és a karácsonyi angyalkákkal leboltoltuk az ajándékokat. Igaz, tavaly egy kicsit már dühös voltam, én önző dög, hogy a gyerekeim egy nagyhasú fehérszakállas öregnek, lengeruhás kisdedeknek és szőrös rágcsálóknak hálásak az ajándékokért, de hát olyan jó ezt a csodát játszani. Mert igenis létezik a Karácsonyi Csoda.
És idén arra a kérdésre, hogy an angyalkák hozzák-e a fát, vagy segítsünk nekik feldíszíteni, üvöltve válaszolták, hogy SEGÍTSÜNK!!!!
Fekete retek-saláta
Hogy hogyan kerül ide ez az étel? Hát úgy, hogy ha véletlenül megcsömörlenénk a sok kalóriadús, rostszegény, zsíros-cukros-mézes-fűszeres ételtől, és valami könnyűre vágynánk, akkor gyorsan összedobhatjuk ezt a salátát. A szilveszteri asztalra is odakerülhet, ráadásul sok dolgot igazán nem kell venni hozzá, a nagybevásárláskor szépen beugorhatnak a kosarunkba ezek is.
A tél amúgy is a fekete retek szezonja, és ezt a csúnyácska növényt úgy is ismerik, mint az epehólyag és a légutak őrét, tele számos áaványianyaggal és vitaminnal
Hozzávalók
2 fekete retek (arra figyeljünk, hogy ne legyen puha)
1 csokor újhagyma vagy 1 fej lilahagyma
1 csokor petrezselyem
1/2 tk. só
2 deci joghurt vagy tejföl
A retkeket megpucoljuk, az almareszelőn lereszeljük (gyorsan megvan), az újhagymát felkarikázzuk, vagy a lilahagymát apróra vágjuk. A petrezselymet felaprítjuk.
Az összetevőket összekeverjük. Ha joghurttal készítjük, egészségesebb, ha tejföllel, finomabb (pláne a házitejföl, hmmm).
Gluténmentes. Tojásmentes.
Ha már úgy is szó volt a nyúlról, beszéljünk róla még.
Esténként nagyon fontos a mese, amit általában nem fejből mondok (ejnye-ejnye, egy mentségem van, ilyenkor már üres töknek érzem a fejem….), és néha nem is mesét, hanem ismeretterjesztő művek is a repertoárra szoktak kerülni. Mint például most a lovagokról szóló darab. Igenám, de nem csak a fejem üres tök ilyenkorra, hanem a szemem is jojózik és már beszélni sem akarózik annyira, bár mindent megteszek, hogy nagyon tisztán, értelmesen hangsúlyozva adjak elő (ilyenkor gyakran egy színpadra képzelem magam, hiába no, szorult belém némi exhibicionizmus, bár talán megfelelőbb lenne Apukám módszere, aki annak idején saját maga aludt bele a mesélésbe, mi pedig bökdöstük a Húgommal, hogy Apu mondd már, hogyan van tovább??? Szegény mindig mondta, hogy csak a szememet pihentettem, hát nem irigylem a mai felnőtt eszemmel azokért a pillanatokért.)*.
Csak hát az elhivatott előadásomba bakik szoktak csúszni, tekintettel az elébb említett körülményekre. A mostani félreolvasásom egy különösen szép darab lett:
- A mórok irtózatos nyúlzáporral támadtak a keresztényekre.
* A műfaj egyik csúcsát osztálytársnőm anyukája képviseli. Saját fülemmel hallottam, hogy belealudván a felolvasásba, a saját álmait mesélte tovább a gyerekeknek.
Éreztem, hogy ennek a válságnak még nincs vége. Nem mintha annyira értenék hozzá, ez inkább csak olyan megérzés-féle volt. Vagy az a kelet-európai spleen, hogy jó úgyse jöhet. Na szóval, már megint itt van, kopogtat, dörömböl. Az ember meg csak töri-töri a fejét, hogy hogyan is legyen a holnap. Meg a holnapután. Pláne a Karácsony. Most írjam azt a közhelyet, hogy régen rossz, ha az ünnep nem öröm, hanem gond? Ha el van dugulva témától az orrcsövünk (ahogy kisfiam hívja a náthát)*, akkor hagyjuk inkább az egész görcsölést másra és koncentráljunk arra, amire tényleg érdemes. Mondok két kis ötletet, ami segíthet. Az egyik egy gyorsan és olcsón elkészíthető desszert. Még csak sütni sem kell (vö. takarékoskodás az energiával), sőt a gyerekeink is el tudják készíteni. Vagy mi magunk is az utolsó pillanatban, ha bokros teendőink folytán úgy esünk be a karácsonyfa alá. És a színe – bordó és fehér - igazán passzol a karácsony hangulatához. Az íze pedig az összetevők listája alapján meglepően finom. Annyira, hogy attól, akitől az édességet tanultam, még külföldről is kérték a receptjét. Sőt. Amikor nem érkezett időben, sürgető hangú levelet küldtek a tárgyban, rákérdezve, hogy az elkészítés módja államtitok-e vajon. Hát, ha az is volt, most már nem az, ugye. De hogy milyen keksszel lehet helyettesíteni Másországban a mi csodálatos háztartási kekszünket, azt én nem tudom…
(ja és persze, más gond is adódhat, mert nyugatabbra sem minden fenékig tejfel …)**
Hozzávalók
2x 20 deka háztartási keksz
2 családi tejföl
4 ek. porcukor
2 zacskó vaníliás cukor és/vagy fahéj
Meggybefőtt vagy más gyümölcs pl. kivi
1 tortazselé
A tejfölt összekeverjük a porcukorral és a vaníliás cukorral.
A kekszeket szépen lerakjuk egy üvegtál aljára. Meregetünk rá a tejfelből, elsimítjuk. Ha fahéjasan szeretnénk, enyhén megfahéjazzuk.
Addig-addig rétegezzük így, amíg a készlet tart, vagy a tál pereme mínusz 1 centi magasságot el nem értük.
Rátesszük a meggybefőttet vagy a gyümölcsöt. A befőtt levével az előírásnak megfelelően elkészítjük a zselét, és bevonjuk vele a desszert tetejét.
Kész is vagyunk. Már csak 6 órát kell várni, hogy a keksz megpuhuljon.
* A németeknek nem a hócipőjük, hanem az orruk szokott tele lenni (Ich habe die Nase voll. – egy kis német nyelvlecke).
** Na ugye, ugye, milyen jó nekünk, van tejfölünk.
*** És a másik ötlet: az ember hajlamos arra, hogy azt a kicsit, ami van, a gyerekekre költse. Aztán a gyerekek meg döbbenten állnak a fa alatt, hogy Anyu, Apu, Ti nem voltatok jók??? Hát nektek semmit sem hozott a Jézuska/Mikulás/Angyalka??? (amúgy is olyan jelentése van ennek a dolognak, hogy a szülők nem számítanak...). Na hát mi azt találtuk ki a nagycsaládban, hogy amellett, hogy low budget-ajándék lesz, minden felnőtt csak egyet kap az összes többiektől. Így legalább együtt lehet rajta tanakodni, beszerezni, titokzatoskodni...
Történet helyett pedig
álljon itt most kisleányom levele a Télapónak (a Mikulás vs. Télapó viadalról majd később). Ő rendíthetetlenül akar benne hinni. Sosem kérdez rá, benne van a levegőben, hogy nem is akarja hallani az igazat. Remélem, a kisöccse majd felvilágosítja….
- SZIA ANYUUUU! – szalad felém a kisfiam üdvrivalgó kiabálás közepette. Majd fürkésző tekintettel megkérdezi: - Fáradt vagy? – milyen rendes gyerek, péntek délután lévén sejti, hogy a szülő is el tud fáradni - gondolhatná a mit sem sejtő szemlélő. Az előtörténet azonban az, hogy megígértem reggel, hogy ha nem leszek fáradt, akkor sütünk.
Nem az ajándékba hozott repülő, nem is az ölelgetni való gyerektenyérbeillő kisnyúl miatt ugrottak ugyanis a nyakamba a gyerekeim. Hanem a szintén Freiburgban, a karácsonyi vásáron lelt süteményformák láttán. Sváb szakácskönyvemben már régóta nézegettem a gyönyörű fából metszett süteményformákat, amik a hagyományos fehér keksz készítéséhez kellenek. Most rá is akadtam, és igaz, hogy a második körben, de be is szereztem őket. A kis formák maguk is műremekek, és ezért a gyűjtők célpontjaivá váltak. Így, bár elsősorban fahéjas-kardamómos-ánizsos süteményeket készítenek velük, az áruk meglehetősen borsos. Nem baj, így még egyszer körbesétálhattam a Városháza előtt rendezett csinos kis bódésoron, és persze a forralt bort a második körben sem hagytam ki. A középkori falak között felépült csinos kis standok kínálata nem sokban különbözik más karácsonyi vásárokétól: szép szappanok, sálak, fajátékok, karácsonyi díszek. A lacikonyhákban itt különféle kolbászokat sütnek, isteni az illatuk, az édességre vágyóknak pedig csokoládéba mártott gyümölcsökkel kedveskednek, vagy gőzgombóccal.
Sokáig válogattam a kolbász-fenyő-forralt bor illatban a süteményformák között. A választásom végül egy szép virágkosárra és egy szarvasformára esett. Azért a szarvasra, mert egyrészt repülő, vagy hajó, vagy Villám McQueen nem volt, de még egy tisztességes markoló sem, másrészt mert a gyerekek gyakran megkérdezik, hogy milyen állat szeretnék lenni az erdőben, és arra a következtetésre szoktunk jutni, hogy leginkább szarvasok lennénk (vagy hangyák, mert a szarvast ugye megeszi a farkas, vagy lelövi a vadász, de azért a szarvas mégiscsak impozánsabb, mint a hangya). Nem is tűnt fel eddig, hogy a németeknek ilyen vonzódásuk van a szarvas iránt. Először is ott volt a kis üvegekben árult Hirschkuss, azaz Szarvascsók is (Apának beszerezve), valahol az Unicum és a Jäger között. (a neve talán egy régi német átokféléből származhat, melyet férjüket késő éjszakáig váró feleségek sisteregtek férjük fülébe: Csókoljon meg Téged a szarvas!). Aztán a német nyelvű receptben, amit a formákhoz mellékeltek, volt egy ismeretlen összetevő is, a Hirschhornsalz (szarvasagancs-só). Kiderült, ez a szalakáli, amit korábban valóban a szarvasagancsból nyertek. És ráadásul még a hotelt is, amelyben laktam, zum Hirschen (a szarvashoz) címezték, a bejáratánál egy méretes papírszarvas köszöntötte a vendégeket (a szája meg mintha tényleg csücsörített volna…).
És hogy mi volt, amikor az óvoda után péntek este az iskolába toppantam? Egy fürkésző gyerekarcocska várt így:
- SZIA ANYUUUUU! Fáradt vagy?
(Természetesen NEM voltam fáradt).
A svábokra nem véletlenül mondják, hogy takarékosak, a csomagolásként használt papír tartalmazta a receptet, és mivel egy lapnak két oldala van, mindjárt kettőt is.
A hagyományos fehér keksz mellett egy karácsonyi mandulás süteményt is.
Mandulás spektakulatius
Ez tulajdonképpen egy mézeskalács méz nélkül. Mézallergiásoknak kitűnő alternatíva! A forma nélkül is megsüthető.
Hozzávalók
50 deka liszt
25 deka hideg vaj
250 deka barna cukor
1 csipet só
2 tojás
1 tk fahéj
1 tk szegfűszeg
1/2 tk kardamom (ezt mi kihagytuk, a munkahelyem és a lakásunk közötti útvonalon nem lehetett kardamomot kapni)
A lisztet összekeverjük először a vajjal, majd hozzáadjuk a cukrot, a sót, a tojásokat, a fűszereket és a sütőport. Először a robotgép dagasztóspiráljával, majd kézzel jól átdolgozzuk.
Egy éjszakára a hűtőbe tesszük.
A hidegről kivéve a tésztából diónyi darabokat vágunk, kicsit átgyúrjuk, némi liszt hozzáadása mellett.
A formákat kilisztezzük és a tenyerünkkel a formába nyomjuk a tésztát. A szélén levő fölösleges tésztát egy kanál nyelével ügyesen leszedjük. A tésztába mandulaforgácsot nyomunk, majd óvatosan kivesszük a formából.
Sütőpapírral kibéleljük a tepsit, kizsírozzuk. A süteményeket erre fektetjük.
200 fokra előmelegített sütőben 10 percig sütjük.
Faforma hiányában ugyanúgy járhatunk el vele, mint a mézeskalács figurákkal: egyszerűen kinyújtjuk és kiszaggatjuk.
Nagyon kellemes ízű sütemény, teához egyenesen isteni!
Springerle, a hagyományos fehér keksz
Szintén teasütemény. Látványos.
Hozzávalók
4 tojás
50 deka porcukor
1 ek rum
1 csipet szalakáli, vagy fél csomag sütőpor
1 citrom reszelt héja
50 deka liszt
2 ek ánizsmag (ez sem volt útközben, ehelyett gyömbért gyúrtunk a tésztába)
Összekeverjük a tojásokat a cukorral. A rumban feloldjuk a szalakálit.
A tojásos cukorhoz adjuk a rumot, a sót, a citromhéjat, a rumot, majd a lisztet. Jól összegyúrjuk.
3 órán át pihentetjük.
Gyúródeszkán 7 mm vastagra nyújtjuk (de aztán 7 mm legyen ám, ne 5, vagy 7,5, precizitás ugyebár!). A mintákat szépen belenyomkodjuk a tésztába és derelyevágóval körbevágjuk.
A tepsibe sütőpapírt teszünk és kizsírozzuk. A kiszaggatott süteményeket erre tesszük. 12 más leírások szerint 24 órán át hideg helyen pihentetjük.
A sütő középső rácsán 150 fokon 30 percig sütjük, 15 perc után alufóliával letakarjuk.
Kissé munkás a dolog. S a jó svábok mindezt még meg is színezték ételfestékkel. Egyem a szívüket, mi mindenre nem akadt gondjuk. Egyszóval nem egy mai 10-perc-alatt-összecsapom-recept, de a gyerekekkel rendkívül jól elszórakoztunk vele.
Karácsony közeledvén a hagyományos vásár után még betértem egy játékboltba is. Nem okozott csalódást, mert jó minőségű, kedvező árú játékokat találtam, és itt nem ér véget a gyerekkor 9-10 évesen (hogy aztán már csak mobiltelefon, playstation és márkás ruhamániás fogyasztót lásson a gyerekekben a kereskedelem), hanem nagyobbaknak is lehet értelmes ajándékot találni. A fő zsákmány azonban egy távirányítású autó volt (kisfiam óhaja, és 15 euróért sikerült megcsípni). Boldogan vittem magammal a kézipoggyászomban a repülő felé. Az átvilágítós görgős pult végén álló biztonsági ember is nagyon örült neki, bár ő nyilvánvalóan azért, mert végre valami érdemlegeset fogott. Mondta, hogy kövessem, mert most elmegyünk egy tesztre. A frankfurti repülőtér egy félreeső kisszobájában mondták, hogy bontsam ki a csomagból az autót, egy papírlappal megdörzsölték, majd a lapot beletették egy hatalmas elemző-gépbe. Várni kellett pár percig az eredményre. Bár az autó csomagolásán az apróbetűs részben sem fedeztem fel azt a mondatot, hogy „Nyomokban robbanószert tartalmazhat”, azért erősen dobogott a szívem, mert hiszen mit tudhattam én, hogy merre járt ez a kisautó azelőtt, hogy pár órával korábban leemeltem egy játékbolt polcáról. Már lelki szemeim előtt láttam, ahogy nagyon sokadszorra is azt kérdezik tőlem, hogy honnan van az autó. Szerencsére azonban nem ez történt. Hivatalos eredményem van róla, hogy a játék terrorista célokra nem használható.
Sütőtök-krémleves gyömbérrel, olívaolajon pirított kenyérkockákkal és baconnal valamint fekete köménnyel
Valahogy az az érzésem ezzel az ünneppel kapcsolatban, hogy tükröződik benne Európa és Amerika lelkülete, de mindkettő alapkarakterei kissé túlhangsúlyozva jelennek meg. Itt mi Európában túl komorak tudunk lenni, túl ünnepélyesek, túl emelkedettek a sok-sok évszázados falak között, és néha elfeledkezünk attól, hogy élvezzük az életet. Amerika pedig néha túl gyereklelkű, infantilis, még a halálból is viccet csinál. Hát nem is tudom, melyik a jobb. Mindenesetre az amúgy is komor őszt, a nyomott hangulatot, az elmúlást hangsúlyozza a Mindenszentek. Talán ezért, talán egyszerűen annál a praktikus oknál fogva, hogy hosszú hétvégét jelent ez az ünnep, kialakult az a szokás, hogy a baráti társaság ezidőtájt összeül, összeáll, egy jó kis kirándulásra (az egészségtudatosabbak), és utána egy kiadós vacsorára, beszélgetésre (a hedonistábbak csak erre jönnek). Hamar akadt neve is az összejövetelnek: Halottak-napi buli. A túra után jól esik egy meleg leves – mondjuk sütőtök-krémleves, amivel egyenesen az őszi tájat merjük a levesestányérba (egészségtudatosabbaknak), vagy egy kiadós csülkös bableves, ami szintén az ősz színeit idézi (hedonistáknak). Ráadásul előre is el lehet készíteni, amíg a kirándulás után melegszik, addig a levesbetét is szépen elkészül.
Hozzávalók
Fél sonkatök (vagy halogéntök, ahogy egy neten keringő, vidéki piacon fotózott képen látható: a szép nagy sütőtökökre kiírták: halogéntök; gondolom a gyertya és a halogénlámpa áthallás is szerepet játszhatott a dologban – hihi, ahogy írom, látom ám, hogy a word helyesírás ellenőrzője például ismeri a halogéntök fogalmát)
Fél fej vöröshagyma
1 cső kápiapaprika
Olívaolaj
2 centi friss gyömbér, vagy 1 tk porított
1 tk só
2 deci tejszín
A levesbetéthez
2 szelet kenyér
4-5 szelet bacon
Fekete kömény
Olíva- vagy tökmagolaj
Hántolt tökmag (elhagyható)
A sonkatököt félbe vágjuk, és a magokat eltávolítjuk belőle. 175 fokos sütőbe toljuk. 20 percig sütjük.
Ez azért jó, meg sokkal könnyebb lesz a héjától megfosztani és felszeletelni, mint tökéletesen nyers és kőkemény állapotban.
Közben egy fél fej vöröshagymát és a kápiapaprikát felkockázzuk és olívaolajon megdínszteljük.
Ha kihűlt valamelyest a tök, lehúzzuk a héját, és nagyobb darabokba felkockázzuk. A hagymával még pirítjuk egy kicsit, majd ráöntünk annyi vizet, hogy ellepje. Sózzuk, gyömbérezzük, és puhára főzzük.
Ha kész, a tűzről lehúzva botmixszerrel összeturmixoljuk, majd hozzáadjuk a joghurtot a szokott óvatos módon, azaz egy tálba öntjük, és lassan addig meregetünk hozzá a levesből, és keverjük el habverővel, amíg kellően nem lesz elég meleg ahhoz, hogy visszaönthessük a lábosba, Így nem ugrik össze a joghurt.
Amíg a levesünk fő, elkészítjük a levesbetétet. Kenyér- és baconkockákat teflonedényben folytonos kevergetés mellett, olajon megpirítunk. A tökös élményre ráerősíthetünk a tökmagolajjal, de nekem ez most nem volt itthon, így olívát használtam. A vége felé hozzáadtam a Mediterráneum kedvelt fűszernövényét, a fekete köményt is. Isteni lett az elegy, abbahagyhatatlan, jobb, mint bármelyik csipsz. A sütőtök édeskés ízéhez nagyon jól illik a sós, füstölt szalonna íze. És az tetszett benne a legjobban, hogy a tányéron randevút adott egymásnak Észak és Dél, kereszténység és iszlám, valamint a görögök (joghurt) és a törökök (kömény egyenesen észak-Ciprusról). Na és persze az amerikai Halloween és az európai Mindenszentek is.
Tojásmentes.
Gluténmentes.
Tejfehérjementesen tejszínpótlóval.
Olyan szép ez az ősz. Tudom, a természetnek nem jó ez a nagy csapadék-mentesség, de a léleknek nagyon is jót tesz a sok napsütés, a gyönyörű színek, a még mindig langyos idő. Pedig megállni, nézelődni, elmélázni nem sok idő maradt. Munka és munka, óvoda, egy kis tetű, iskola, különórák, megint kis tetű, rengeteg befizetendő csekk (mondtam már, hogy van az a furcsa szokásom, hogy rengeteg pénzért hülye kis sárga papírfecniket veszek a postán? – pedig nem is olyan szépek, mint az őszi levelek), és még egy kis tetű. Az anyja keservit. Tanulás, vásárlás, háztartás. Görög válság, leépítések. Megúsztuk. A frankárfolyam az egekben. Hát nem csoda, ha néha homokszem csúszik a gépezetbe, szerencsére ott, ahol igazán koncentrálni kell, ott nem. Álltam idén ősszel zuhogó esőben este nyolckor a kihalt parkolóban az autó mellett ernyő nélkül. Pedig nem is Buksi szökött ki, hanem nem volt nálam az autókulcsom. Életem Szerelme ugyan vett pár mély lélegzetet és nyelt néhány nagyot, ezt jól hallottam a telefon másik végén, de természetesen értem jött a pótkulccsal megmenteni. Addig is bebocsájtást nyertem az életvidám parkolóőr kuckójába. Neki lett igaza, mert másnap reggel, ízlésesen elrendezve megtaláltam az autókulcsot a munkahelyi íróasztalomon.
És ott van még az a történet is, ami egyfajta karmaként úgy látszik, minden generációnak kijut a családban. Történt még a nyolcvanas években, hogy Édesanyám sem tudván megülni a fenekén, a munka és a gyerekek mellett még esti egyetemre is járt. Elgondolkodtató volt az előadás, de a város fényeinek szépsége feltűnt azért Anyukámnak, amikor a villamos a Múzeum-körútról rákanyarodott a Szabadság-hídra. Micsoda, Dunában tükröződő fények? De hiszen nekem nem is kell átmennem a budai oldalra! – gondolta és a Gellért téren szépen átmasírozott a másik irányba tartó villamos megállójába. A Gellért Hotel előtt várakozó férfi nagyot nézett, de hát van ilyen, gondolhatta. Aztán a villamoson ülve megint feltűnt, hogy milyen szép is ez a város, például itt ez a Múzeum-körűt…Atyaég, már megint nem szálltam le, gyerünk vissza! Ezúttal még nagyobbat nézett a Hotel előtt még mindig várakozó férfi, mert azért erre nem számított, hogy még egyszer meglátja azt a szédült tyúkot, aki itt kereng a Gellért téri villamosmegállókban. Mert hogy másodszor is sikerült átmenni a Duna fölött, a Fővám téri megállót újra elhibázva. És igen, visszafelé sem sikerült leszállni, megint Múzeum-körút, újabb forduló. Harmadszorra a hotel előtt várakozónak már arcizma sem rezdült, csak a pupillái tágultak óriásira, egész rutinosan nézte végig, hogy az a vöröshajú újra csak megjelenik a Pestről érkező villamossal és megint csak újra beáll a Pest felé tartó villamos megállójába. De akkor már világos volt, hogy ez csakis átok lehet, és úgy lehet megtörni, ha erős koncentrációval, a Kálvin téren nem visszafordul az ember, hanem felszáll a 15-ös buszra. Otthon meg remélhetőleg csak elhiszik ezt az egész történetet, hogy mért is érkezik haza az ember lánya éjszaka az esti egyetemről.
Egy hasonlót sikerült produkálnom nekem is. Péntek este jöttem rá, hogy a saját számítógépemet kikapcsoltam ugyan a munkahelyemen, de a titkárságit, amit kivételesen bekapcsoltam (és amit amúgy senki sem használ), azt bizony úgy hagytam, körülötte az összes felszerelésemmel, ami még hétfő reggel előtt kelleni fog. Mit van mit tenni, esti puszi a gyerekeknek, férjnek, autóba be, munkahelyre megérkez. Mielőtt kiszálltam volna a kocsiból, hasított belém a gondolat, hogy mégsem a kényelmesebb kabátomat kellett volna felvennem, hanem a csinosabbikat, mert abban maradt a szobám kulcsa. Remegő lábbal közelítettem meg a portást, de ő sajnos segíteni nem tudott (legalább akkorát nézett, mint a hoteles fickó – hiába ebbe a történetbe kell ugye tanú is). Így hát mit tehetem mást, vissza az autóba, röpke másfél óra autózás után már itthon is voltam. Azonban éreztem, hogy ebből egy folytonos kerengés lesz, ha nem szakítom meg a láncot, így hát többekkel való konzultáció után úgy döntöttem, hogy el lesz úgy az a számítógép reggelig, és bedobtam egy gyógypálinkát. Másnap délelőtt pedig vígan újra beautóztam a munkahelyemre.
Azt hiszem nem véletlen, hogy a gyerekeim rögtön felhívták a figyelmemet arra, hogy a reklámban mutogatott slusszkulcs nélküli autó éppen nekem való lenne…
És ha valaki ért a karmához, magyarázza meg, hogy mit kell tennem, hogy levegyem a családomról a folytonos körbetekergés átkát????
Amikor óvodás vagy, akkor a legnagyobb gondod, hogy spenót van az oviban ebédre. De azért megeszed, mert túró rudival zsarolnak, lenyomod hát azt a förtelmet, csak megkaphasd az egyik kedvencedet. Ovis korodban nem nagyon izgatnak a frankárfolyamok, se a gazdasági válság, se a megszorítások. Kicsit csalódott vagy persze, amikor hiába voltál jó, és feküdtél moccanatlanul a tábori ágyon ebéd után, mégsem téged hívnak ki feladatokat megoldani (csak évtizedek múlva jössz rá, hogy az ovónőknek eszük ágában sem volt a nyugodt jó gyereket foglalkoztatni, örültek, ha lekötötték a hétpróbást). Kárpótol viszont az a sok kaland, ami az oviudvaron megeshet: dínócsontot készítesz, és rájössz, hogy valaha az óvoda helyén – talán épp a dinoszauruszok korában – felhőkarcolónak kellett lennie, és ennek bizonyítékát, egy vasdarabot a zsebedben hordasz. Életreszóló barátságokat kötsz. Születésnapodra gumimacis csokitortát kapsz. Néha már érted a felnőttek dolgait is, anyukádnak is elújságolod, amikor hazaér, hogy holnaptól néggyel több lesz a benzin és esni fog az eső. A betegségnek örülsz, mert az otthonmaradást jelent, és nagymamát és süteményt és extra kényeztetést. Semmiképpen sem spenótot, vagy cukkínit, vagy effélét. Ez az igazi boldog gyerekkor.
És csak évtizedek múlva jössz rá arra is, hogy mégiscsak ettél cukkínit.
Igaz, erről senki sem tudott a családban, mert egyáltalán nem lehetett kiérezni a tócsniból, hogy cukkíni is lenne benne. A tócsnit pedig az egész család szereti. Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek, hogy bizony, került bele ebből a zöldféléből is, csak eltűnt az íze. Nem baj, a tócsni most is finomra sikerült.
Hozzávalók
1 kiló reszelt nyers krumpli
2 tojás sárgája
1 kis fej vöröshagyma
3 ek liszt
só
bors
szerecsendió
olaj a sütéshez
ja és persze reszelt cukkíni, ha jobb helyre nem tudjuk tenni
Olajat hevítünk.**
A krumplit lereszeljük, lehet az almareszelőn, vagy elszántabbak és maximalisták a sajtreszelőn. Összekeverjük a hozzávalókat.
Kisebb lángosokat formálunk belőle és a forró olajban mindkét oldalukon kisütjük.
Egy trükk: levet ereszt a massza, ezért én jól összelapítom a két tenyerem között és óvatosan úgy csúsztatom a serpenyőbe. (Gyakorlatlanabbak tegyék egy kiszedőlapátra, és arról csúsztassák az olajba).
Papírtörlőre tesszük, hogy a fölösleges zsiradékot leitassuk róla.
Tejföllel tálaljuk.
Férfigyomorba ideális. Sör mellé.
Kis tócsni kisokos. A tócsnit, azaz lapcsánkát, krumplibabát, kremzlit, cicegét, görhenyt, prószát, pacsnit, gánicát, bramborákot, krumpliprószát, rösztit, tercet, macokot, tisztviselő pecsenyét több nemzet is saját nemzeti eledelének tekinti, így a német, a cseh, az osztrák, a bukovinai, a luxemburgi, a lengyel, az ukrán, a fehérorosz és persze a magyar is. A lényege mindnek egy. Zsiradékban kisütött reszelt burgonya. Lehet hozzáadni aztán a legkülönfélébb kiegészítőket: liszt, tojás, hagyma, fokhagyma, só, bors, petrezselyem, szalonnakocka. Lehet vele bundázni húst. Vagy édesen enni. Kartofelpuffer korában az Apfelmus egy Muss, azaz muszáj almalekvárral enni egyes németeknél.
* A fényképezőgépem már megjavult. Arra vár, hogy gondos kezek kifizessék érte a váltságdíjat.
** Közzolgálati információ: olajban való sütésnél ha véletlenül lángra kapna az olaj, SOHASE ÖNTSÜNK AZ OLAJJAL TELT SERPENYŐBE VIZET! Az ugyanis csak a világ négy égtája felé fogja elröppenteni az égő olajdarabokat, és minden könnyebben lángra kaphat. A megoldás: rá kell dobni konyharuhát, vagy bármilyen nagyobb rongyot (terítőt), hogy a tűz égéséhez szükséges oxigénellátást megakadályozzuk.
Gyerekek ébresztő, kukurikú jó reggelt, szól a kakas, ha felkelt! Kicsikém, ugye bepakoltad a tornacuccod, a fizika-könyvet, a jegyzeteidet? Tessék itt az uzsonna. Igen, kész vagyok a stratégiai tervvel, a havi jelentéssel, az ÁFA-bevallással, a lektorálással, megvarrtam a 24. pár cipőt is, az állatokat mind megetettem. Szerbusztok gyerekek, üljetek le, vegyétek elő a munkafüzetet….kérem a következőt, igen, itt a recept 3x2 naponta. Erre tessék jönni Irma néni, majd én segítek bekapcsolni a tévét. Na akkor befizettem a csekkeket, a vásárlás is megvolt, mindjárt kész a vacsora. Ugye kész a leckéd? Hm, nem érted, na várj csak nézzük meg együtt. Ja igen, a bogárgyűjtemény, ami holnapra kell, meg a kokárda is. Hopp ez a gomb leszakadt, fel kell varrni. Jó éjszakát gyerekek. Tényleg Drágám, hát sajnálom, hogy ennyire kihasználnak a munkahelyeden. Na még gyorsan felsöpröm a konyhát, aztán én is lefekszem, és elalvás előtt elolvasom a Vasalás és vízkőoldás 32. részét a Háztartás című magazinban…..
Na és most, hogy a férfiak végre visszavonultak, beszélhetünk végre női dolgokról is. Igen, ilyen hajszolt egy napunk és nem sok idő jut belőle magunkra. Pedig van, amire muszáj időt szakítani! Ilyen az egészség védelme. Október a mellrák elleni küzdelem kampányhónapja. Ezt a fórumot szeretném most én is arra használni, hogy felhívjam a figyelmeteket a téma fontosságára. Orvosbarátnőm összeállított egy kisokost, amit minden nőnek érdemes megfontolnia, egészen pontosan kötelező betartania.
Mell önvizsgálata
Kinek javasolt? Minden nőnek 20 éves kor felett!
Mikor kell elvégezni? Havonta egyszer a menstruáció befejezte után 2-4 nappal. Rendszertelen menstruáció, változókorban és utána is havonta egy alkalommal, célszerű egy konkrét napot kiválasztani, hogy ne felejtsük el.
Hogyan csináljam? Álló helyzetben először csípőre tett, majd a fej fölé emelt kezekkel figyeld meg a tükörben a melleidet szemből és mindkét oldalról is. Az egyik kezedet a fej fölött tartva zárt ujjakkal tapintsd végig a másik oldali melled minden négyzetcentiméterét, a hónaljárkodat és a melled és a hónaljad közti területet is. A melledet célszerű kívülről befelé, a mellbimbó irányában haladva vizsgálni. Fogd a két tenyered közé a melled és tapintsd át így is minden irányból. Leengedett karokkal az egyik kezeddel tapintsd át a másik oldali bimbóudvart, és óvatosan préseld meg a bimbót, hogy jön-e belőle váladék. Oldalra fordulva feküdj le, tegyél a vállad alá egy párnát és az egyik kezedet tedd a fejed fölé. Másik kezeddel tapintsd át ismét az előbb leírt módon azt a melled, amelyik oldaladon fekszel. Hanyatt fekvő helyzetben egyik oldalon leengedett karral a másik kezeddel vizsgáld meg a kulcscsont feletti árkot is.
Milyen eltérésekre kell figyelnem? 1. változott-e a mell alakja, kontúrja? (kisebb méretbeli eltérés természetes) 2. van-e a bőrön behúzódás, narancsbőrszerű elváltozás, vagy kidomborodás, vagy elszíneződés? 3. tapintok-e csomót, vagy bőrmegvastagodást? 4. mellbimbó nincs-e behúzódva? 5. váladékozik-e a mellbimbó?
Mikor kell orvoshoz fordulnom? 1. Ha a fenti tünetek közül bármelyiket tapasztalod, ne várj, fordulj szakemberhez! 2. Évente egyszer a nőgyógyászati szűrés részét illene képeznie az emlővizsgálatnak is. 3. A jelenlegi szakmai ajánlások szerint 45 éves kor felett 2 évente, 65 éves kor felett évente mammográfia ajánlott.
Világszerte növekszik a mellrákkal diagnosztizált nők száma, és sajnos a fiatal nőknél is egyre gyakrabban fordul elő ez a rosszindulatú megbetegedés. Az időben felfedezett mellrák gyógyítható!!! Az orvosi, eszközös szűrővizsgálatok nem helyettesítik az önvizsgálatot! A rendszeres önvizsgálat segítségével ismerhetjük meg úgy a melleinket, hogy már a legkisebb kóros eltérést is időben észrevegyük.
Mivel együtt erősebbek vagyunk, felhívom a figyelmet egy programra is: 2011. október 2.-án vasárnap este 20.00-kor kezdődik az Egészség Hídja Összefogás szervezésében a lánchídi séta, előtte 18:45-tól programok (pl. Zumba flash mob, hastánc előadás, Dumaszínház, Kovácsovics Fruzsina). További információk találhatóak a http://www.egeszseghid.hu/ honlapon.
Ciki, nem ciki, azt hiszem ezért tanultam németül. A Schwarzwaldklinik miatt. Persze másért kezdtem el, családi indíttatás, személyes kapcsolatok, miegymás. De a ködös novemberi estéken ez az érzés vitt a tanfolyamra, tartott a tankönyv mellett. Hogy van egy erdő elérhetetlen messzeségben, ahol minden rendben van. Ahol közelről is makett a táj. Aszfaltszalag kanyarog a dúsfüvű mezők, ligetek között. Hömpölyög a muskátli, elvágólag állnak a fűszálak. Igaz, kicsit idiótán, de mindenki boldog. A gondokkal teli, rendszerváltás előtti, szürkére festett, hiánygazdaságos Magyarországon jól esett ezt nézni.
Aztán persze el is jutottam oda, és a két gyerekes elvált kórházi nővér valóban meg tud élni a fizetéséből arrafelé, nem is akárhogy, ötszobás lakást bérelve és a Cote d’Azur-ön nyaralva. Igaz, hogy szállásadónőmként elutazása előtt elébb befőző gumit tett a mosógép ajtajába ügyesen biggyesztve, hogy leellenőrizhesse, hogy használtam-e a masinát, míg ő távol volt. De hát nem mindig kell a dolgok mélyére nézni, ugyebár. Nem vagyok én Günther Walraff*, hogy álruhába öltözve mutassam fel a társadalom visszásságait. I LOVE Bayern - a nemzeti eledel, a Brezel
Mi Asszonyunk és a muskátlik
Most megint arra jártam, illetve nem is arra, egy tartománnyal errébb, Bajorországban. Innen, távolról nézve elhanyagolható különbség, de a bennszülötteknek nyilván nem az. A bajorok különösen büszkék hazájukra, a fehér-világoskék kockás nemzeti színekbe öltöztetik, sőt egyiküktől azt is megtudtam, hogy Németország rövid neve, a BRD mit is jelent valójában: Bayern und Reste Deutschlands (azaz Bajorország és Németország Maradék Részei – ezúton is elnézést minden érintettől). Kíváncsi voltam hát nagyon, milyen is lehet München és környéke, ahová a jegyem szólt. Mit mondjak, lenyűgöző élményben volt részem. A Bajor Alpokban, egy alpesi legelő mellé épített egykori Kurort** helyén épült tanulmányi központban láttak vendégül. Tökéletes szervezésben és kiszolgálásban volt részem. Semmi sem zavarta az okulást, és minden rendelkezésre állt a kikapcsolódáshoz: mesebeli hegyek, kiépített gyalogos és kerékpáros turistautakkal, futópályákkal, az ember szinte várja, hogy egyszer csak elébetoppan Piroska kis köténykéjében, vagy netán a farkas. Helyettük pisztrángok toppantak elénk, akik az erdő közepén, egy hegyi patak mellett csinos kis medencéikben nevelkednek, és bár egyáltalán nem várják, de előbb utóbb fel is tálalják őket, sütve, ropogós kenyérrel, tejszínes friss tormával, pohár sörrel, 4 euróért. Elibénk toppant továbbá Münchenben a csodálatos koncert, amelyet az Operaház előtti téren tartottak az Operaház zenészei, a bajor zászlóshajó nagyvállalat, a BMW jóvoltából grátisz, az Alte Pinakothek, a híres gyűjtemény a régi festményeivel, amik megnézéséhez a kasszíros kisasszony szerint legalább tíz év szükséges (igaza van), valamint a belváros főterén, a Rathaus előtt rendezett leszbikus fesztivál.
Aranyos volt, lehetett vele fotózkodni
Aztán ott volt a bevásárló szombat, hömpölygő néppel, aki mindent vesz és esz. Így tettünk mi is, a piacon kezdtük a reggelt, friss süteményt majszolgattunk a tejeskávé mellé. Éppen gombaszezon volt, a piac tele rókagombával, és egyéb gombaterménnyel. Szert tettem erdei gombaporra, amit már régóta szerettem volna valahol beszerezni. A reggeliből kellő erőt merítettünk ahhoz, hogy felpróbáljunk fejenként vagy 50 ruhát és beszerezzünk szeretteinknek olyan dolgokat, amik nélkül nem is érthető, hogyan bírták eddig. Életem párja például egy focimeccseken használatos kürttel lett gazdagabb (ahogy e sorokat rovom, kisleányom megjegyzi, hogy ő nem is kapott focikürtöt, tisztáztuk, szerinte ő az életem párja.)
Aztán betoppantunk a Hofbräuhausba, sült kolbászra és savanyú káposztára. Nagyot néztek ugyan a kérésemre, de elém tették a vörösbort, igaz kétdecis üveges kiszerelésben. Tán nem bíztak benne, hogy ha kinyitnának egy hétdecis üveget, akkor az el is fogyna az este folyamán, bár a vendégjárásra nem lehet panaszuk, egyszerre 6000 embert lakatnak jól. Ebből a hatezerből mi egy fiatalokból álló társaság mellé kaptunk helyet. Egyikük meglehetősen kapatosan, folyton ölelgetve arról akart meggyőzni, hogy ő a kedvenc amerikaim. Mi nem stimmel a képen?
Eső, Alpok, meleg, a logikus következmény pedig: gomba, gomba, gomba
A sör hazájában sikerült azért mindenhol bort is fellelnem (sajnos nem bírom meginni a sört), igaz vonakodva, de adtak mindenhol. A tóparti népünnepélyen is, ahol a német tanulótársaim is mélyeket sóhajtottak annyi gazdagság láttán. Népviseletben vonult a nép. A hölgyek méretre varratott drindliben, buggyos ujjú, bőszoknyás ruhában, csinos köténykével, ami mindenkinek jó alakot csinál. Amilyen szép a női népviselet, annyira vicces a férfi. Már eleve a bőrnadrág kötött zoknival…hmmmm…maradjunk annyiban, hogy nem tudom elképzelni, hogy James Bond valaha is felvegyen egy ilyet (és már megint bocsánat). És akkor ott van az egész tetejébe a zergetollas kalap. Amire az a szabály vonatkozik, hogy minél nagyobb a zergetollad, annál nagyobb a…..öööö…. BMW-d! A kisebbek darabját 2-3 ezer euróért mérik, de láttunk nem egy olyan pamacsot is, ami beborította az egész kalpagot, annak az ára bizony a tízezer eurót is elérheti! Nem tudom, hogy mennyire biztonságos néhány korsó legurítása után kedélyesen magunk mellé tenni a sörpadra, de ez nem is az én gondom. Az biztos, hogy az a nyugalom és megelégedettség, ami az arcokból sugárzott, hát az bizony hosszú évtizedek munkája. Ilyet kívánnék magunknak is. Nagyon tetszett, ahogyan ápolják a hagyományokat, a népzenét, a népviseletet, a hagyományos kosztot, a népi építészetet. Nem díszletszerűen, hanem a lehető legtermészetesebben, a midennapokba épülve. Jó volt vendégnek lenni arrafelé.
A gombaporból pedig a következőt főztem, hoppsz, ez nem is bajor koszt …
Erdei gombás gnocchi
Hozzávalók
2-3 deka szárított erdei gombapor
20 deka liszt
1 kiló héjában főtt krumpli
1 tojás
1 tk só
A tetejére
Bacon felkockázva és kisütve (ha BMW-nk van, akkor vigyünk haza benne fekete erdei sonkát is, kitűnő vele)
Juhtúró
Tejföl
A főtt krumplit megpucoljuk, összetörjük. Hozzákeverjük a tojást, a lisztet és a sót. Összegyúrjuk. Kis labdacsokat csípünk belőle és a villa hátával is meghengergetjük egy kicsit, hogy recésen csinos legyen.
Lobogva forró vízben kifőzzük, a szalonna zsírjával meglocsolgatjuk, hogy ne ragadjon össze.
A szalonnával, a túróval, tejföllel és friss salátával tálaljuk.
Itthonmaradt életem párjai nagyon vártak haza. Kicsi fiam így bókolt nekem:
-Anyu, te szépebb vagy, mint ahogyan a pocakodban gondoltam!
És még ezt is túlszárnyalta a csokifesztiválon tett megjegyzésével:
- Anyu, én téged jobban szeretlek, mint az édességet!
* G.W. újságíró. A nyolcvanas években álruhába bújva leplezte le a nyugat-német társadalom visszásságait. Különösen nagy vihart kavart Ganz unten (Legalul) című könyvével, amelynek megírása során török vendégmunkásnak öltözve egészen megdöbbentő élményeket szerzett.
** Fürdő, gyógyhely. Legismertebb a Thomas Mann Varázshegy című regényének hátteréül szolgáló davosi gyógyhely (igaz, az svájci).
- ezt a feliratot olvastam a Lehel Csarnok egyik hentesboltjára kiírva. Egy örökérvényű igazság, rusztikusan egyszerűen megfogalmazva. A szeretet egyik legfontosabb kifejezési módja a gondoskodás. Persze, hogy tényleg gondoskodás legyen, nem árt okosan közelíteni a dologhoz, egészséges ételeket készíteni. Nehogy úgy járjunk, mint az idős néni, akinek kutyácskája alig bír döcögni virslilábain, hiszen azoknak egy jól megtermett hurkatestecskét kell cipelniük, ami a folyamatos jutalomfalat-osztásban vált ilyenné.
Azért néha mi is megengedhetünk egy-egy jutalomfalatot szeretteinknek, „egy szippantást a jóból”.
Ilyen az
Oroszkrémtorta
Sokkal egyszerűbb elkészíteni, mint az ember gondolná!
Hozzávalók:
egy kerek piskótalap (6 tojásból)
A krémhez:3 tojássárgája
3 evőkanál mazsola
rum, vagy rumaroma
1 evőkanál liszt
10 deka kristálycukor
2 zacskó vaníliás cukor
½ dl tej
2 dl tejszín
1 zacskó habfixáló
A díszítéshez:darált keksz, vagy dió
pár szem meggy vagy eper
2 dl tejszín
2 ek porcukor
1 zacskó habfixáló
A mazsolát beáztatjuk a rumba, vagy a rumaromába. Nálunk most konyakaromát lehetett kapni, azzal is tökéletes volt.
A krémhez lábosban habverővel összekeverjük a 10 deka kristálycukrot, a 2 vaníliás cukrot a három tojássárgájával, hozzákeverjük, az 1 evőkanál lisztet és a fél deci tejet. Nagyon lassú tűzön, vastagtalpú acéllábosban vagy gőz fölött folyamatos kevergetés mellett besűrítjük. Éppúgy, mint a lúdlábtorta krémjét. Felverjük a tejszínt a habfixálóval habnak, ha kihűlt a tojásos krém, fakanállal óvatosan összekeverjük vele, hogy a hab össze ne törjön. Hozzáadjuk a lecsepegtetett mazsolát (pár szemet tegyünk félre) és egy kicsit a levéből is löttyintünk hozzá.
-->6 tojásból a szokásos módon kerek piskótalapot sütünk: először a tojássárgájákat keverjük össze 6 evőkanál cukorral, hozzáadjuk a lisztet, majd óvatosan a tojások felvert habját. Kilisztezett, de csak az alján kizsírozott tortaformában 175 fokon addig sütjük, amíg aranysárga nem lesz a teteje. Lehetőség szerint 3 lapra vágjuk, de ha úgy alakul, a kettő is megteszi. A lapokat meglocsoljuk a rummal, vagy az aromával, megkenjük a krémmel. Úgy gazdálkodjunk, hogy az oldalára és a tetejére is jusson.
Az oldalát megszórjuk darált keksszel. A tetejére habzsákból kinyomjuk a 2 evőkanál porcukorral és 1 zacskó habfixálóval felvert 2 deci tejszínt. Ha nincs habzsákunk, akkor villával tetszetősen elrendezgetjük a torta tetején a habfelhőket., az amerikai lakodalmi torta keresetlenségét kölcsönözve neki. A mazsolából félretett pár szemmel megszórjuk, a szélére egyenlő távolságra meggyet, vagy epergerezdeket ültetünk.
Behűtjük, egy pár óra kell neki, hogy ne legyen folyós a krém.
Augusztus, te gyönyörű, messzire futottál.
Azok a tücsökciripelős nyári esték, szénaillatú hullócsillag-lesések, éjszakába hajló szalonnaperzselő tábortüzek, ahol nem éneklünk már, pedig gyerekkoromban az énekszó éppúgy hozzátatozott a tábortűzhöz, mint a füst. Csillagok, csillagok….a dallam most is a fülemben cseng, ahogy a Börzsöny lankáin énekeljük, és felfénylenek a karnyújtásnyira, elérhetetlen messzeségben ragyogó égitestek.
De még mennyire felfénylenek, hogy aztán olyan gyorsan hunyjanak ki, mint amilyen gyorsan az éjszakai égen száguldanak. Nagy szerencse ilyet látni, és kívánni is lehet az égi vándoroktól. Jó tíz éve egy kisgyermeket kértem tőle, akivel és testvérével azóta együtt műveljük a csillaglesés művészetét. Csodákat tudnak ezek a csillagok! Olyast is, amire ember nem képes, például arra a mondatra ragadtatja magát a minden pulóvert, kabátot nyűgnek érző kislány, hogy „Mért nem öltöztem fel jobban?” Sőt, noha saját – igaz, régebben hangoztatott - vallomása szerint soha nem álmos, és ezért soha nem is alvó gyermek a megfelelő számú hullócsillag megtekintése után kijelenti, hogy fáradt és szeretne lefeküdni. Mondom, hogy csodatévő csillagok! Bárki kipróbálhatja, egy csillagfényes augusztusi éjszakán.
Főzés szempontjából azt hiszem, ez a kedvenc időszakom az évben. Ilyenkor kapható még a nyári kínálat, de itt vannak már az ősz kincsei is. Színes a piac, mint az őszi erdő, az embernek kedve és energiája is van a konyhai munkálatokhoz, és szívesen magába szippant* még mindenféle vitamint, földi jót, mielőtt magába szippantana minket a tél hidege.
Már nekiláttam a főzésnek, noha még nem éreztem úgy, hogy teljesen kész a koncepció. Szerencsére a rádióban épp a lecsófesztiválról és a kápiapaprikáról esett szó. Mivel az említett paprikaféle mellett jófajta ezüsthagymám is van kiskamrámban, tudtam, hogy megszületett a megoldás.
Hozzávalók
Többféle zöldség (pl. sárgarépa, ceruzabab, brokkoli)
1 fej ezüst (vörös)hagyma
1 cső zöldpaprika
1 cső kápiapaprika (lehet helyettesíteni más piroshúsúval, vagy egyszerűen zölddel is)
2 paradicsom
2 gerezd fokhagyma
Pulykamellfilé
Joghurt (vagy tejföl)
sajt
Olívaolaj
Oregánó
Só
bors
Felteszünk egy lábosban sós vizet főni. A zöldségeket megtisztítjuk, kedvünk szerinti formára vágjunk, majd a lobogva forró vízben megfőzzük. Trendi és egészségtudatos főzőmesterek főzzék ressre, roppanósra, kisgyerekesek főzzék agyon.
Közben elkészítjük a „lecsót”: olívaolajon megdínszteljük a nem túl apróra vágott hagymát, rádobjuk a paprikát, paradicsomot, megsózzuk, átrottyantjuk. A végén belekeverjük az oregánót, belenyomjuk a fokhagymát és addig kevergetjük, amíg az illatát meg nem érezzük (fél perc).
A kifőtt zöldségeket a lecsóhoz adjuk, jól összekeverjük, sütőlapra borítjuk.
A pulykamellet nagyon vékony szeletekre vágjuk (ha félig fagyott, nagyon jól lehet szeletelni), vagy kissé kiklopfoljuk. Ráterítjük a zöldség ágyra, kis olívaolajjal meglocsoljuk , megsózzuk, megborsozzuk.
A sütőben puhulásig-pirulásig sütjük 180 fokon. A sütési idő a hússzeletek nagyságától függ, körülbelül háromnegyed óra kellhet hozzá. Ha kész, a hússzeletekre kanalazunk joghurtot (tejfölt), megszórjuk reszelt sajttal, lehet füstölt is! Visszatoljuk a sütőbe és ráolvasztjuk a sajtot. (vö: sajtos husi).
Cukkinis tócsnival tálaltam.
Tojásmentes. Gluténmentes. Tejfehérjementesen hagyjuk el a joghurtot és a sajtot.
A hullócsillagokat legjobban a nyári réten lehet nézni, belesimulva a vadvirágok szőnyegébe. Ezúttal azonban nem a romantika, hanem a praktikum győzött. Tudományos felkészülés során jelöltük ki a helyet, ahol a legnagyobb esély kínálkozott a megfigyelésre, mégpedig egy megfelelő szögben elhelyezkedő gyérforgalmú utcaszakaszra esett a választás. Kevés autó jár erre, az igaz, de a csillagnézéshez mégiscsak túl sok. Hogy ne vakítsa el a szemünket a reflektor fénye, a közelgő autók láttán az ellenkező irányba fordítottuk a fejünket. Gondolom elég meglepő látvány lehetett az út szélén álló, a vaksötétben a másik irányba bámuló társaság. Egészen addig zavart, míg rá nem jöttem, hogy mi lehet erre az egyetlen ésszerű magyarázat: várjuk a buszt! A faluszéli legelő mellett...
Idén is szépet kívántam (nem magamnak), azt gondolom, hogy már teljesült is!
* Semmi csalafintaságra nem kell gondolni. A gombaporról pedig majd legközelebb írok. (nem mintha az valami illegális dolog lenne).
** Olyan vagyok, mint az egyszeri lány Mátyás király meséjében, hoztam is meg nem is. Fotó van, csak rá kéne varázsolni a gépemre. Még dolgozom az ügyön.
Köszönöm a szavazataitokat! 164 gasztroblog indult a www.goldenblog.hu szavazáson, és a segítségetekkel a 14.-ek lettünk!!! Én nem is reméltem ilyen szép helyet! (de tényleg) Köszönöm Nektek, mind a 101 szavazónak, aki rám tette voksát!
És még mindig világvége...izé... világbéke!
Amikor Alice a fizetség felől érdeklődött Csodaországban, melyet gyermekmegőrzői feladataiért kapott volna, a válasz az volt:
- A fizetség lekvár. Lekvár holnap, lekvár holnapután, de sohasem ma.
- Úgysem szeretem a lekvárt. – válaszolta Alice, és elvállalta a munkát.
Nos, fotó holnap, fotó holnapután, de sohasem MA!
Na jó, előbb-utóbb lesz, főleg ha megjavul a masinám, de csak azért, mert tudom, hogy az Olvasók szeretik a fotókat.
Talán mert a paradicsomot leginkább nyers formájában szeretem, püré formában viszont kevésbé, és talán mert a Nagymamám inkább „szőke” ételeket főzött, nem pirosakat – óóó, de hiányoznak a finom ebédei! - megtetszett ez a recept. Sokfelé készítik hasonlóan.*
Hozzávalók
1 kg darált hús (legjobb, ha a fele marhahús, a fele disznóhús)
15 deka rizs
1 tojás
3 fej vöröshagyma
14 közepes méretű paprika
4-5 deci tejföl
1 nagy csokor kapor
2-3 gerezd fokhagyma
Étolaj
2-3 ek liszt
Só
Bors
Pirospaprika
Felaprítjuk a vöröshagymát, az étolajon megdínszteljük.
Amíg a hagyma dínsztelődik, összeállítjuk a tölteléket. Közben arrahaladó családtagjainkat megkérjük, hogy időnként keverjenek a hagymán. A töltelékhez a kaprot felaprítjuk, felét a masszába adjuk, a másik felét félretesszük. A töltelékbe belekeverjük a dínsztelt hagyma felét, a megmosott rizst, a tojást, a fokhagymagerezdeket, egy teáskanál sót, ízlés szerint pirospaprikával, borssal fűszerezzük.
A paprikák csumáját-szárát eltávolítjuk. A tölteléket a paprikákba töltjük úgy, hogy lehetőség szerint ne maradjon benne levegő, de a végén hagyjunk egy kis helyet, hogy a fővő rizsnek legyen módja tágulni.
A megdínszelődőtt hagymához hozzáadjuk a kapor másik felét, egy kicsit – egy percet - kevergetjük vele. Félrehúzzuk a tűzről, a lábosba helyezzük a paprikákat és a töltelékeket, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, megfűszerezzük 1 kk pirospaprikával.
Háromnegyed óra alatt készre főzzük.
Ezalatt elkészítjük a tejfölös habarást: a tejfölt habverő segítségével összekeverjük a liszttel, és egy kis vízzel.
Amikor megfőttek, a paprikákat és a töltelékeket egy külön tányérra szedjük. A főzőléből egy kicsit hozzámerünk a habaráshoz, elkeverjük, és ezt többször megismételjük. Végül a meleg tejfölt beleöntjük a lábosba, alaposan elkeverjük, és addig kevergetjük, amíg be nem sűrűsödik. Ekkor a paprikákat és a töltelékeket visszatesszük a lábosba.
Nagyon praktikus tud lenni, mert több napig jó marad. Bécsi kiruccanásunk előtti nap készítettem, így mikor odaértünk, már csak melegíteni kellett, sőt még másnap is jót ebédeltünk belőle. Meg harmadnap is. Az ízek még jobban összeérnek a hűtőben.
A nyári szünet végét bútorszereléssel töltjük. A bútorbolt felé autózva kislányunk megjegyzi, hogy ez a hegy akkor is itt volt, amikor Mosonmagyaróvárra mentünk.** Hát bizony mi tagadás, nem hordták el azóta. Bár néha az az érzésem volt, hogy ez előbb fog megtörténni, minthogy egyszer bútorvásárlásba fogunk. De ez is eljött végre. A ruháink szekrényben várják a színrelépést. Kicsi fiúnk persze nagyon akar segíteni. 2 napig együtt „építi” apjával a bútorokat. Ennyi idő kell neki, hogy rájöjjön, vagy ráunjon, hogy érdemben nem igen tud beleszólni a bútor-összeszerelésbe. Ezért a nővérével bunkert építenek a feleslegessé váló kartonokból, és makett várost vágnak-ragasztanak-festenek a hungarocellekből.
Pihenésként sétálunk a környéken. Néhány utcában az a szokás, hogy a levágott füvet az útra szórják szépen elrendezve (aszfalt nincs). Messziről nézve sajátos látványt nyújt. A gyerekek persze tudni vélik mi az:
- Fekvőrendőrt építettek lókakiból!
(oh pardon, ez nem igazán gasztrotéma)
*Először Lajos Mari 99 zöldségtál című könyvében futottam bele.
** Tudom ám, hogy arra gondolt, hogy Mosonmagyaróvárra is errefelé mentünk.
Nagyon szeretek múzeumba járni, és a gyerekeimet is sikerült beetetni. Szerencsére nagyon sok vonzó programot kínálnak a múzeumok az aprónép számára is, gyakran „mindent a kéznek, lábnak, fülnek (most az anatómiai atlasz felsorolásától eltekintek)”-mottó jegyében. Egyet nem tudtam eddig elérni, hogy a kisfiam is szeresse a festményeket. Pedig annyi érdekes dolog látható rajtuk, gondoltam, hogy színes képeket a gyerekek szeretnek nézegetni. Ha nem is úgy nézné a képeket, mint érdeklődő nővére, aki az ecsetkezelés technikájára is felfigyel, és alaposan végignéz mindent, de egy kicsit több érdeklődéssel. Ha fehér papírlapokat mutogatnának neki, az is nagyobb ovációt váltana ki belőle. Megnéztük Munkácsy Trilógiáját. A család olyan áhitattal lépett be a terembe, mint egy szentélybe, többször végignéztük az összes képet. Kisfiamat egyáltalán nem érdekelte (ez érthető persze, tudom én, de azért még próbálkozom néha). Annál jobban tűzbe jött a Nemzeti Galéria előterében látható Agyágyú című konstelláció láttán, mely kortárs művész, Haraszty István munkája. Olyan hevesen mutogatott, és magyarázta, hogy hogyan működik, hogy rá is szóltak, hogy lépjen hátrébb. Így csak a szemével simogatta tovább a rendkívül izgalmas példányt. Hiába no, ő a modern művészeti alkotásokra fogékony….
Kisleányom rendkívül precíz, a múzeumlátogatást is a teljesség igényével hajtja végre. A keszthelyi Babamúzeumban négy éves korában mind az ötszáz babát végig kellett nézni, több tucat turista busz érkezett utánuk, és távozott jóval előttünk a múzeumból, mire mi is elhagyhattuk a terepet. A kicsi lányka a végén merte csak kibökni, ami valószínűleg az elejétől foglalkoztatta:
-Ezek mind élők voltak?
Mintha agyágyú csókolt volna homlokon, úgy pattant ki fejemből a szikra, hogy ma ezt a halételt főzöm, mellyel régóta szemezgettem már Váncsa István szakácskönyvében. Ahogy az lenni szokott, alaposan felforgattam a receptet.
Hozzávalók
tengeri halfilé
2 deci főzőtejszín
Egy nagy tubus mustár
Egy üveg fehér bor (le merjem írni? Rosszul emlékeztem, csak rozé volt itthon)
2 fej vöröshagyma
Olívaolaj
3 ek liszt
Só
Bors
A halakat 5 centis darabokra vágjuk, a hagymát elfelezzük, majd négyfelé vágjuk. Egy mély lábosba tesszük.
Tekerünk rá borsot, megsózzuk. Kis olívaolajjal meglocsoljuk, és felöntjük a borral.
Addig főzzük, míg a hal és a hagyma meg nem puhul (fél óra). Akkor szűrőlapáttal kivesszük a főzőléből egy tányérra.
Összekutyuljuk a tejszínt és a mustárt, teszünk hozzá 3 púpozott evőkanál lisztet, egy kis vizet, és habverővel simára keverjük. A hal főzőlevéből keverünk hozzá, hogy felmelegedjen az elegy. Visszaöntjük az egészet a lábosba, és folytonos kevergetés mellett besűrítjük. (Ha mégsem sűrűlne, vegyünk ki a tejszínes mártásból a tálba egy kicsit, adjunk hozzá még lisztet, habverő, satöbbi.)
Ha a festmények nem is, de azért sok érdekesség mégiscsak vonzó a múzeumokban az olyan kisfiúk számára is, akik arra a kérdésre, hogy „mi szeretnél lenni?” úgy válaszolnak, hogy szerelő vagy munkás (és majd fog nekünk építeni egy nyaralóházat, meg még sok mindent, például hajót és repülőt, aminek a gumiszalagjára itthon kell feltenni a bőröndöt, és majd 2 milliárd sebességgel megy). Nos nekik a fent említett intézmény telitalálat (vagy feritalálat? Legalább is mifelénk így mondják).
A Császárvárosban tanuló Bécsi Nagynénikét nagyon szeretjük meglátogatni. A választásunk az idén erre a múzeumra esett, ami a Csodák Palotája és a Közlekedési Múzeum ötvözete.
A Das Mini részen, melyet 2-6 évesek számára ajánlanak, de belépést nyert nagyobbik gyermekem is, gyermeki képzelőerőt szárnyaltató játékok találhatóak, melyeknek így vagy úgy közük van a technikához. Ott van rögtön a kiszuperált IGAZI tűzoltóautó, amibe be lehet ülni, tekerni a kormányt, váltani a sebet, működtetni a vészvillogót. Tűzoltóöltözetben. Kell-e mondanom, hogy gyermekem, akinek a jele az óvodában a tűzoltó - nem véletlenül, szülei mindent megtettek ennek érdekében - transzba esett. A többi játékra nem is nagyon tudott időt szakítani. Pedig volt még kis ház ajtóval, ablakkal, aminek falait az igazi kéményfalazó méretű szivacstéglából lehet felépíteni egy daru segédletével (a tízéves bő másfél órán át elmozdíthatatlan volt innen, mondtam, hogy alapos), autószerelő műhely, benzinkúttal - a „beteg” egy oldtimer, amibe be is lehet ülni -, színes billentyűzetű zongora, amely akkora, hogy ugrálni kell rajta, hogy megszólaljon, és még több érdekesség. A szülőknek hatalmas rizszsák, amin érdeklődő ábrázattal szundíthatnak el a másodperc törtrészéig, persze, csak miután szirénáztak, zongoráztak, labdát reptettek, autót tankoltak.
És ráadásul még ki is lehet csalogatni csemeténket ebből a varázsvilágból, hiszen az üvegfalon túl mozdonyok, repülők, motorkerékpárok, autók (pl. az Ezüst Nyíl) várnak ránk.
Az pedig csak „természetes”, hogy a gyerekek 19 éves korig ingyen léphetnek be ebbe a paradicsomba. (felnőtteknek a belépő ára 8 euró 50).
Újévkor malacot kell enni, mert az orrával előtúrja a szerencsét, míg a szárnyast kerülni kell, mert az pedig elkaparja. (kicsit oda kell figyelnem, amikor erre a bölcsességre gondolok, hogy nehogy úgy járjak vele, mint a csokigolyó-reklámmal: nem a szádban olvad, csak a kezedben! – vagy valami efféle). Szóval én is valami disznóság után néztem a kamrában (nem, most nem Aput akartam leleplezni, aki ott szokta megenni titokban az édességeket, így már a gyerekek is tudják, hogy ha csendben, kicsit hosszasabban időzik odabe’, akkor mit is csinál). Nem kellett sokáig keresgélnem, mert rögtön szemembe és orromba ötlött az ősszel beszerzett, egyenesen a füstölőből érkezett gyönyörűszép házikolbász-sor. 
