2011. május 28., szombat

Aranygaluska vaníliasodóval



Ez macsóhímzés! – ismeri fel a lányom a néptáncgála díszítőelemeit. Hát nem teljesen, de ha abból indulunk ki, hogy a magyar néptánc férfiközpontú, ahogy egy rádióműsorban állították, akkor nem járunk messze az igazságtól. A néptáncgálán a mi kis tökmagunk miatt voltunk ünneplő közönség, a jutalom pedig nem arany érem, hanem aranygaluska volt érte. Egyúttal megvalósíthattam azt a menüt, ami mindig a számon van, amikor azt akarom mondani, hogy tojásos nokedli salátával: tojásos nokedli galuskával. (ez hóvégi sokadikán nagyszerű menüsor lehet).


Hozzávalók


35 deka liszt

1 cs. szárazélesztő

2 tojássárgája

2 ½ deci tej

5 deka vaj vagy margarin

2 ek. porcukor

csipetnyi só


A szóráshoz

5 deka darált dió, ha klasszikusan szeretnénk csinálni, ha pedig rendbontó módon, akkor darált mák. Vagy mindkettő. Mint most nálam is történt.

kristálycukor

5 deka vaj vagy margarin


A margarint megolvasztjuk, a tejet meglangyosítjuk. A tészta hozzávalóit a mixer dagasztókarjainak segítségével összekeverjük, ebben a sorrendben: tej, tojás, cukor, só, élesztő, liszt, és végül az olvasztott margarin. Nem lehet elrontani.


Letakarva a kétszeresére kelesztjük (hogy meddig tart, az függ a melegtől, nagy átlagban egy óra).


Kivajazunk egy jénait, megolvasztjuk a margarint.


Ha megkelt a tészta, enyhén lisztes deszkán ujjnyi vastagra kinyújtjuk, pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk.

Belefektetjük a jénaiba, kis távolságokra egymástól (hogy még tudjanak dagadni). Ha egy sort leraktunk, megkenjük a tésztakorongok oldalát az olvasztott margarinnal, megszórjuk az egészet a darált dióval, és egy kis cukorral.

Következik egy újabb sor. És így tovább, amíg tart a hozzávalókból. A teteje tészta legyen.


Előmelegített sütőben 175 fokon 25-30 percig, a tészta pirulásáig sütjük (ha nagyon pirulna, tegyünk rá alufóliát).

Közben elkészítjük a vaníliasodót.


Jobb, mint a boltipuding, ez adalékmentes lesz.


3 tojássárgája

3 ek. barnacukor

vaníliás cukor

3 deci tej


Összekeverünk habverővel 3 tojássárgáját 3 ek. barnacukorral, és egy kis vaníliás cukorral, ha lehet olyannal, ami valódi vaníliát tartalmaz. Hozzáadunk 3 deci tejet, és addig kevergetjük lassú tűzön, míg fel nem forr (tovább nem szabad, mert édes rántotta lesz az eredmény). Pont úgy, mint a borlevesnél. Ha sűrűbbet szeretnénk, még a tej előtt adjunk hozzá 2 púpozott ek. lisztet is.



Padláson jártam, hogy az iskolai papírgyűjtéshez hozzak le muníciót. És ott jártamban megtaláltam azt, amit már régóta kerestem, az elsős füzeteimet. Ugyanis megígértem a kislányomnak. Hiszen mindenki jó valamire, ha másra nem, hát elrettentő példának. Nos az én füzeteim pont ilyenek.

A házi feladatot magyarból kívülről fújtuk: 10 szó 3 mondat tollbamondás. Igaz félévkor változott: 15 szó öt mondatra. Máig emlékszem arra az érzésre, hogy milyen volt a füzetbe róni a soha véget nem érő szókígyókat. Bár lennék már túl az egészen….nem elég, hogy ronda, született rossz helyesíróként még hibás is…na nem tudom, hogy a grafománia miből keletkezik…. És most itt vannak a füzetek teljes valójukban. Kislányom őszinte érdeklődéssel nézte végig őket.

Először is az Érdekes füzetet, amibe a papíralapú kincseimet ragasztottam. Úgymint domborműves (!) matricák, állatokról szóló okoskártyák, kép az egyik felén, tudnivalók a másikon (a ragasztóipari forradalom előtti időkben megoldottam úgy, hogy máig olvasható, nézhető), az Alfa nevű, gyerekeknek szóló magazinból, melyre a szüleim előfizettek nekem (ez igazi kincsnek számított) kivágott érdekes újságcikkek. Éééééééés trataaaaaam banánról leszedett matricák. Ezek voltak az igazi ritka példányok, ha emlékszünk még a kubai narancsos telekre.

És persze a magyar füzetem. A tanév második feléből (15 szó, 5 mondat). „Ez csúnya!” „Szebben dolgozz!” „Ej-ej!”és hasonló intelmekkel. Üzenőfüzet is volt egyben, mert értesítik a szülőket, hogy az utolsó két hétre az ebédbefizetésre 6 forintot kell küldeniük, a szabad szombat megjelölés betartása mellett. Van benne versecske a sasról, aki csibét szeretne enni. Hiszen ez az egyik kedvenc játékuk! – döbbenünk rá a lányommal egyszerre. Én vagyok a sas, a gyerekek a csibék, de mindig kicsúsznak a karmaimból. Nem is emlékeztem rá, hogy egy ilyen versikét írtam le a füzetembe (a lélek rejtett útjai). Összefüggő történetekkel is találkozhat a múltba utazást tevő olvasó. Például a válogatós Marciról, aki elé édesanyja (akinél nincs igazibb barát, mint ahogyan egy másik mondatból megtudhatjuk; és persze – Jóbarátom a fogkefe. Is.) na szóval a szerető anyuka sajtot tett és babAlevest. Hú, ezen a hosszú szón is túl vagyunk! (az fel sem tűnt anno, hogy milyen furcsa menü ez, a bablevest akkor is tejföllel volt szokás enni, nem sajttal).

És a kedvenc történetem, ami sokat mond a korszellemről: „A töröt csésze. Az asztalon egy töröt csésze feküdt. A szép csésze oladalábol nagy darab hiányzot. Édesanya szomoruan kérdezte: Ki tőrte el a csészét: Csend let a szobában. Joska válát vonogatta. Egyszer csak rápillantott a nyakán levő kisdobos-nyakkendőre, és csendesen így szolt: Én, én törtem ösze. Édesanya letette a töröt csészét, és kisfiához lépett: örülök fiam, hogy megmondtad az igazat.”

(A tanító néni mondta a tollbamondáskor, hogy figyeljünk, hogyan ejti a szavakat, és úgy írjuk le, de miután leírtam két t-vel, hogy ttál, mivel annyira megnyomta az első hangot, és ezzel nem arattam osztatlan sikert, feladtam ezt a módszert)*

Kislányom végigkacarászta a füzetemet, és segítségével mindkettőnk előtt felrémlett az a kislány, aki jó pár éve voltam. Ha nem édesanya-gyermeke viszony fűzne egymáshoz, hanem valamilyen csoda folytán egy korszakban élnénk, nem a fogkefét választanánk legjobb barátunknak.



* Végül az olvasás segített rajtam. Rengeteget olvastam, mindenhol. Például kádban (a víz elzárása végett a könyvet szépen be is raktam a csapból folyó vízsugárba), utcán (lámpaoszlopnak mentem – na jó ezt könyv nélkül is hibátlanul voltam képes végrehajtani). Szenvedélyesen olvasok ma is, igaz kevesebb időm van rá (kádba nem ülök, mert banánt mindig lehet kapni, de a víz ára a csillagokba szökött; utcán pedig autóval járok…)

2011. május 15., vasárnap

Almás crumble – Morzsás sütemény tojás és tejfehérje nélkül




Praktikus, rendkívül gyorsan, akár az otthon fellelhető alapanyagokból elkészíthető, az „úgy ennék valami finomat, de nincs itthon semmi!”, illetve az „ügyes háziasszony a semmiből is háromfogásos ebédet tud főzni” elveken alapuló sütemény. Keletkezését a II. világháborúra teszik, amikor kevés alapanyagból kellet kihozni a legjobbat. Szerintem sikerült az angoloknak ezt a csatát is megnyerniük. Kislányom szerint is, aki azt mondta, hogy ilyet sokszor csináljak. (Felfoghatjuk a mandulás almatortácska szimplább kivitelezésének is).

Hozzávalók

A gyümölcsréteghez
2-3 fej alma (vagy bármilyen tetszés szerint gyümölcs)
5 deka vaj (Liga margarin)
4 ek. barna cukor (vagy kristály, ha az van otthon)
1 tk fahéj

A tésztához
20 deka kristálycukor
18,5 deka vaj (Liga margarin)
25 deka rétes liszt (vagy sima, ha az van otthon)
1 zacskó vaníliás cukor

Az almát meghámozzuk, felszeleteljük. A vajjal és a fahéjjal együtt addig melegítjük, amíg a vaj fel nem olvad, és a cukor nem karamellizálódik kissé.

A tészta összetevőit robotkar segítségével összedolgozzuk (2 perc). Nem lesz homogén, hanem morzsás szerkezetű. Ha úgy ítéljük meg, akkor a végén kézzel még morzsolgathatjuk – vagy gyermekeinket kérjük erre, örülni fognak.

Egy tűzálló tál aljára öntjük az almát, rá a morzsát.

175 fokra előmelegített sütőben kb. fél óráig sütjük, amíg a teteje szépen pirulni kezd.

Tojásmentes.
Tejfehérjementesen Liga margarinnal.


Maradjunk az angolszász témánál. Múlt hétvégén az amerikai közösség által szervezett kirakodóvásárba mentünk. Imádom a bolhapiacokat. Nagymamám is kedvet kaphatott hozzá, amikor a 70-es évek elején az Egyesült Államokban járva egy garázsvásárban szépen bevásárolt. Az akkor szerzett kések még ma is tökéletesen vágnak, és egy példány az én konyhámat díszíti. Évtizedekig hüledeztünk ezen a furcsa szokáson, aztán hozzászoktunk azokhoz a szavakhoz, hogy globalizáció meg hogy mobilitás.
Kellemes sétát tettünk hát a kijelölt helyszínig, ahol rögtön az első pléden az első tárgy amit megláttam egy korcsolya volt. Mivel az előbb említett népekkel szemben én nem vagyok profi költöző, sikerült elhagynom a sajátomat. De ez éppen jó volt rám. És 1000 forintért meg is kaptam. Közben kisfiam észrevett egy ketrecet. Műanyag kicsi darab volt, gondoltam pofátlanul belealkudom a korcsolya árába. De kiderült, hogy a ketrechez tartozik egy cápavadász hajó, aminek a kötelén le lehet engedni a vízbe a cápamegfigyelő ketrecet, búvárral együtt. Számtalan kiegészítő segíti a fantáziát szárnyalni – segédcsónakok, szigonyvető, kagyló igazgyönggyel – és a lényeg: egy cápa. Amely csattogtatja a fogát, és akár el tudja nyelni a búvárt – aki aztán kivehető a cápa bendőjéből – ahol még a korábban lenyelt szörfdeszkákat és az egyéb finomságokat is kialakította a barátságos játéktervező. Kell-e mondanom, hogy kisfiam kapásból beleszeretett ebbe a csodába. 5000 forintért kínálták az eredeti matchbox játékot, ami új korában a többszörösét érte. Őszinte hüledezésem hatására lementünk 3000-re de azt is sokalltam. Pláne az első helyen.
„Meggondoljuk még, először körbemegyünk” – hangzott a szánkból a sztenderd válasz.
Kisfiúnk persze hogy úgy értette, hogy tényleg meggondoljuk még. Így hát megpróbált gyorsaságra sarkallni minket. Nem engedtünk a zsarolásnak, és jót válogattunk a spanyol ajkú család 100 forintos cd kínálatából. Olyan kincseket, mint Eros Ramazotti spanyolul. Ez esetben a tény, hogy nem eredeti nyelven énekel, nem számított akkora érvágásnak, mint az angol helyett spanyolul beszélő Turboman a híres karácsonyos filmben. Volt még 1000 darabos puzzle 300-ért, történelmi könyv és egy majdnem új kávéfőző töredék áron. Nagyon jó vétel lett volna. De hát persze hogy nem azt vettük meg végül – hanem igen, nyert – a cápavadászhajót. Nagyon jókat lehet vele játszani, pláne annak, aki mindenféle jármű szerelmese – a markolók, helikopterek, dömperek, daruskocsik, versenyautók, kukásautók, a rendőrségi és tűzoltóautó arzenál tulajdonosának édesanyja nem is sejtette, hogy létezik ilyesmi is.
- Ezzel mindent lehet játszani? – kérdezte az aprónép, miután órák óta játszott vele.
- Majdnem mindent. De például Piroska és a farkast nem – válaszolta az óvatlan szülő. Visszakézből érkezett a válasz:
- De Anyu, azt tudtad, hogy létezik egy olyan rész is, hogy Piroska és a cápa?

A receptet a Nők Lapja Konyha egy régebbi számából vettem.

2011. május 7., szombat

Sváb spenótos derelye


Sváb spenótos derelye

Rómában edd azt, amit a rómaiak!

Svábországban meg amit a svábok – aktualizáltam a több ezer éves okosságot. És milyen jól tettem! Mert a freiburgi családias-házias, a belvárosban egy több száz éves épületben otthont kapott kisvendéglőben a Sváb derelyére, azaz a Schwäbische Maultaschéra – azaz sváb pofazacskóra – esett a választásom. Spenóttal töltött tésztatáskák, pirított hagymával-sonkával (közel van a Fekete-erdő) a tetején…hmmmmmmmm. És a szép tál ételhez még egy nagy adag saláta is járt (a számlát pedig egy itthoni étteremben is bevállaltam volna).


Találóskérdés: mi a jutalma a Húsvét után nem sokkal füvet nyírónak?

Megtalálja az összes, Nyúl által a zöld fűbe elrejtett, de a gyerekek által meg nem talált csokit-cukrot.

Mert a fű ilyenkor dús és magas tud lenni, a tavasz színe a zöld. És ha beleharapnánk egy jóízűt ebbe a sok zöldbe, akkor azt jóleső érzéssel tehetjük a spenótba például.


Hozzávalók


A tésztához

30 deka liszt

3 tojás

1 tk. olaj


A töltelékhez

20 deka spenót – püré vagy friss, ha frisset választunk, akkor forró vízben pár percig elő kell főzni, majd lecsepegtetni

1 fej vöröshagyma

5 deka füstölt szalonna

2 szelet kenyér

15 deka lángolt kolbász

2 tojás

Frissen őrölt bors,

Szerecsendió

bazsalikom

4-5 ek. tej


A tetejére

2 fej vöröshagyma

15 deka füstölt, húsos szalonna, vagy sonka

Pici olaj


A töltelékhez a szalonnát felkockázzuk, és zsírjára sütjük. A szalonnakockákat kihalásszuk a zsírból, a serpenyőt félretesszük, jól jön az még a hagyma pirításakor. A kolbászról lehúzzuk a héját. Az összes hozzávalót jól összekeverjük.


A hozzávalókból összegyúrjuk a tésztát.


A tésztát kétfelé osztjuk, mindkét felét vékonyra nyújtjuk. Egyenletes távolságban halmokat helyezünk el az egyik tésztalapon a spenótos töltelékből. Ráhelyezzük a másik lapot, a széleket lenyomkodjuk (esetleg a ráhelyezés előtt egy ecsettel benedvesítjük a tésztát a töltelékek között, hogy jobban ragadjon.


Egy derelyevágóval kivágjuk a derelyéket, és lobogva forró vízben addig főzzük, míg fel nem jönnek a víz színére. Akkor még várunk egy-két percet, és kimerjük őket egy tálba. Esetleg a szalonnazsírral egy kicsit meglocsoljuk, hogy ne ragadjanak össze. Csakis azért.


A tetejére megpirítjuk a hagymát és a szalonnát a félretett szalonnazsíron, és azzal tálaljuk.


Mea culpa, nem könnyű, és nem is túl gyors étel. Na de az íze kárpótolja ezen hiányosságokat.


A Nyuszi rikkant egyet, amikor megérkezik! – emlékezett vissza kisfiam a tavalyi évre, amikor a Húsvéti Nyuszi, a Nyúl, azaz Anyúl, már maga sem érti, hogy miért, de valóban elnyuszogta magát, jól hallhatóan, mintegy jelezve, hogy ki lehet fáradni a kertbe a keresgélésre. Nem sejtette akkor, hogy hagyományt teremt. Így hát mit volt mit tenni rikkantott idén is, böcsülettel. Az eufória pillanatai után, a jó megfigyelő kisfiú azt találta mondani:

- Megöregedett a Nyuszi! Tavaly sokkal vékonyabb hangon rikkantott.

Ha a tovasiető Nyúl ezt még hallotta volna, bizonyára kap egy kisebb szívinfarktust, mert ebben a Nyúlévben kerek évszámot ünnepelt amúgy is, ami kissé megrángatta az önbizalmát. Na de nem annyira, hogy ne akarja kijavítani a csorbát.

A Nyuszi mifelénk kettőcör jár, ahogy az egyszeri kisfiú szemrehányóan közölte, amikor kiderült, hogy idén nem tudnak jönni az unokatestvérek hozzánk Húsvétkor. A Nyúl ugyanis remek ráérzéssel mindig akkor jön másodszor, amikor az unokatestvérek itt vannak. Nos hát, mint említettem, a hagyomány nagy úr, tehát ha némi késéssel is, de megérkezett a család, és velük együtt a Nyúl is. Nemhiába dúlta-fúlta magát már egy hete, készült a nagy színrelépésre, egy gyönyörűt sikerült rikkantania.

- Na ugye milyen fiatal volt a Nyuszi hangja. – mondtam kisfiamnak örömmel.

- Igen, fiatal és csinos Nyuszi volt! – kontráztak rá a rokonok azon nyomban.

- Á nem is, a tavalyi sokkal fiatalabb volt. – hangzott a válasz.

A könyörtelen idő múlásával nem lehet vitába szállni.