2011. augusztus 24., szerda

101 kiskutya

Köszönöm a szavazataitokat! 164 gasztroblog indult a www.goldenblog.hu szavazáson, és a segítségetekkel a 14.-ek lettünk!!! Én nem is reméltem ilyen szép helyet! (de tényleg) Köszönöm Nektek, mind a 101 szavazónak, aki rám tette voksát!
És még mindig világvége...izé... világbéke!

2011. augusztus 19., péntek

Erdélyi töltött paprika

Amikor Alice a fizetség felől érdeklődött Csodaországban, melyet gyermekmegőrzői feladataiért kapott volna, a válasz az volt:
- A fizetség lekvár. Lekvár holnap, lekvár holnapután, de sohasem ma.
- Úgysem szeretem a lekvárt. – válaszolta Alice, és elvállalta a munkát.

Nos, fotó holnap, fotó holnapután, de sohasem MA!
Na jó, előbb-utóbb lesz, főleg ha megjavul a masinám, de csak azért, mert tudom, hogy az Olvasók szeretik a fotókat.

Talán mert a paradicsomot leginkább nyers formájában szeretem, püré formában viszont kevésbé, és talán mert a Nagymamám inkább „szőke” ételeket főzött, nem pirosakat – óóó, de hiányoznak a finom ebédei! - megtetszett ez a recept. Sokfelé készítik hasonlóan.*


Hozzávalók
1 kg darált hús (legjobb, ha a fele marhahús, a fele disznóhús)
15 deka rizs
1 tojás
3 fej vöröshagyma
14 közepes méretű paprika
4-5 deci tejföl
1 nagy csokor kapor
2-3 gerezd fokhagyma
Étolaj
2-3 ek liszt

Bors
Pirospaprika


Felaprítjuk a vöröshagymát, az étolajon megdínszteljük.

Amíg a hagyma dínsztelődik, összeállítjuk a tölteléket. Közben arrahaladó családtagjainkat megkérjük, hogy időnként keverjenek a hagymán. A töltelékhez a kaprot felaprítjuk, felét a masszába adjuk, a másik felét félretesszük. A töltelékbe belekeverjük a dínsztelt hagyma felét, a megmosott rizst, a tojást, a fokhagymagerezdeket, egy teáskanál sót, ízlés szerint pirospaprikával, borssal fűszerezzük.

A paprikák csumáját-szárát eltávolítjuk. A tölteléket a paprikákba töltjük úgy, hogy lehetőség szerint ne maradjon benne levegő, de a végén hagyjunk egy kis helyet, hogy a fővő rizsnek legyen módja tágulni.

A megdínszelődőtt hagymához hozzáadjuk a kapor másik felét, egy kicsit – egy percet - kevergetjük vele. Félrehúzzuk a tűzről, a lábosba helyezzük a paprikákat és a töltelékeket, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, megfűszerezzük 1 kk pirospaprikával.

Háromnegyed óra alatt készre főzzük.

Ezalatt elkészítjük a tejfölös habarást: a tejfölt habverő segítségével összekeverjük a liszttel, és egy kis vízzel.

Amikor megfőttek, a paprikákat és a töltelékeket egy külön tányérra szedjük. A főzőléből egy kicsit hozzámerünk a habaráshoz, elkeverjük, és ezt többször megismételjük. Végül a meleg tejfölt beleöntjük a lábosba, alaposan elkeverjük, és addig kevergetjük, amíg be nem sűrűsödik. Ekkor a paprikákat és a töltelékeket visszatesszük a lábosba.

Petrezselymes krumplival tálaljuk (amit margarinon forgattunk át).

Nagyon praktikus tud lenni, mert több napig jó marad. Bécsi kiruccanásunk előtti nap készítettem, így mikor odaértünk, már csak melegíteni kellett, sőt még másnap is jót ebédeltünk belőle. Meg harmadnap is. Az ízek még jobban összeérnek a hűtőben.

A nyári szünet végét bútorszereléssel töltjük. A bútorbolt felé autózva kislányunk megjegyzi, hogy ez a hegy akkor is itt volt, amikor Mosonmagyaróvárra mentünk.** Hát bizony mi tagadás, nem hordták el azóta. Bár néha az az érzésem volt, hogy ez előbb fog megtörténni, minthogy egyszer bútorvásárlásba fogunk. De ez is eljött végre. A ruháink szekrényben várják a színrelépést. Kicsi fiúnk persze nagyon akar segíteni. 2 napig együtt „építi” apjával a bútorokat. Ennyi idő kell neki, hogy rájöjjön, vagy ráunjon, hogy érdemben nem igen tud beleszólni a bútor-összeszerelésbe. Ezért a nővérével bunkert építenek a feleslegessé váló kartonokból, és makett várost vágnak-ragasztanak-festenek a hungarocellekből.
Pihenésként sétálunk a környéken. Néhány utcában az a szokás, hogy a levágott füvet az útra szórják szépen elrendezve (aszfalt nincs). Messziről nézve sajátos látványt nyújt. A gyerekek persze tudni vélik mi az:
- Fekvőrendőrt építettek lókakiból!
(oh pardon, ez nem igazán gasztrotéma)

*Először Lajos Mari 99 zöldségtál című könyvében futottam bele.

** Tudom ám, hogy arra gondolt, hogy Mosonmagyaróvárra is errefelé mentünk.












2011. augusztus 10., szerda

Borban párolt tejszínes-mustáros hekk

-->
Nagyon szeretek múzeumba járni, és a gyerekeimet is sikerült beetetni. Szerencsére nagyon sok vonzó programot kínálnak a múzeumok az aprónép számára is, gyakran „mindent a kéznek, lábnak, fülnek (most az anatómiai atlasz felsorolásától eltekintek)”-mottó jegyében. Egyet nem tudtam eddig elérni, hogy a kisfiam is szeresse a festményeket. Pedig annyi érdekes dolog látható rajtuk, gondoltam, hogy színes képeket a gyerekek szeretnek nézegetni. Ha nem is úgy nézné a képeket, mint érdeklődő nővére, aki az ecsetkezelés technikájára is felfigyel, és alaposan végignéz mindent, de egy kicsit több érdeklődéssel. Ha fehér papírlapokat mutogatnának neki, az is nagyobb ovációt váltana ki belőle. Megnéztük Munkácsy Trilógiáját. A család olyan áhitattal lépett be a terembe, mint egy szentélybe, többször végignéztük az összes képet. Kisfiamat egyáltalán nem érdekelte (ez érthető persze, tudom én, de azért még próbálkozom néha). Annál jobban tűzbe jött a Nemzeti Galéria előterében látható Agyágyú című konstelláció láttán, mely kortárs művész, Haraszty István munkája. Olyan hevesen mutogatott, és magyarázta, hogy hogyan működik, hogy rá is szóltak, hogy lépjen hátrébb. Így csak a szemével simogatta tovább a rendkívül izgalmas példányt. Hiába no, ő a modern művészeti alkotásokra fogékony….
Kisleányom rendkívül precíz, a múzeumlátogatást is a teljesség igényével hajtja végre. A keszthelyi Babamúzeumban négy éves korában mind az ötszáz babát végig kellett nézni, több tucat turista busz érkezett utánuk, és távozott jóval előttünk a múzeumból, mire mi is elhagyhattuk a terepet. A kicsi lányka a végén merte csak kibökni, ami valószínűleg az elejétől foglalkoztatta:
- Ezek mind élők voltak?

Mintha agyágyú csókolt volna homlokon, úgy pattant ki fejemből a szikra, hogy ma ezt a halételt főzöm, mellyel régóta szemezgettem már Váncsa István szakácskönyvében. Ahogy az lenni szokott, alaposan felforgattam a receptet.

Hozzávalók
tengeri halfilé
2 deci főzőtejszín
Egy nagy tubus mustár
Egy üveg fehér bor (le merjem írni? Rosszul emlékeztem, csak rozé volt itthon)
2 fej vöröshagyma
Olívaolaj
3 ek liszt
Bors

A halakat 5 centis darabokra vágjuk, a hagymát elfelezzük, majd négyfelé vágjuk. Egy mély lábosba tesszük.
Tekerünk rá borsot, megsózzuk. Kis olívaolajjal meglocsoljuk, és felöntjük a borral.

Addig főzzük, míg a hal és a hagyma meg nem puhul (fél óra). Akkor szűrőlapáttal kivesszük a főzőléből egy tányérra.

Összekutyuljuk a tejszínt és a mustárt, teszünk hozzá 3 púpozott evőkanál lisztet, egy kis vizet, és habverővel simára keverjük. A hal főzőlevéből keverünk hozzá, hogy felmelegedjen az elegy. Visszaöntjük az egészet a lábosba, és folytonos kevergetés mellett besűrítjük. (Ha mégsem sűrűlne, vegyünk ki a tejszínes mártásból a tálba egy kicsit, adjunk hozzá még lisztet, habverő, satöbbi.)

Visszatesszük a hagymát és a halat a szószba.

Rizzsel és salátával tálaljuk.

Tojásmentes.

Egy kis programajánló – Műszaki Múzeum, Bécs – Technisches Museum, Wien

Ha a festmények nem is, de azért sok érdekesség mégiscsak vonzó a múzeumokban az olyan kisfiúk számára is, akik arra a kérdésre, hogy „mi szeretnél lenni?” úgy válaszolnak, hogy szerelő vagy munkás (és majd fog nekünk építeni egy nyaralóházat, meg még sok mindent, például hajót és repülőt, aminek a gumiszalagjára itthon kell feltenni a bőröndöt, és majd 2 milliárd sebességgel megy). Nos nekik a fent említett intézmény telitalálat (vagy feritalálat? Legalább is mifelénk így mondják).
A Császárvárosban tanuló Bécsi Nagynénikét nagyon szeretjük meglátogatni. A választásunk az idén erre a múzeumra esett, ami a Csodák Palotája és a Közlekedési Múzeum ötvözete.
A Das Mini részen, melyet 2-6 évesek számára ajánlanak, de belépést nyert nagyobbik gyermekem is, gyermeki képzelőerőt szárnyaltató játékok találhatóak, melyeknek így vagy úgy közük van a technikához. Ott van rögtön a kiszuperált IGAZI tűzoltóautó, amibe be lehet ülni, tekerni a kormányt, váltani a sebet, működtetni a vészvillogót. Tűzoltóöltözetben. Kell-e mondanom, hogy gyermekem, akinek a jele az óvodában a tűzoltó - nem véletlenül, szülei mindent megtettek ennek érdekében - transzba esett. A többi játékra nem is nagyon tudott időt szakítani. Pedig volt még kis ház ajtóval, ablakkal, aminek falait az igazi kéményfalazó méretű szivacstéglából lehet felépíteni egy daru segédletével (a tízéves bő másfél órán át elmozdíthatatlan volt innen, mondtam, hogy alapos), autószerelő műhely, benzinkúttal - a „beteg” egy oldtimer, amibe be is lehet ülni -, színes billentyűzetű zongora, amely akkora, hogy ugrálni kell rajta, hogy megszólaljon, és még több érdekesség. A szülőknek hatalmas rizszsák, amin érdeklődő ábrázattal szundíthatnak el a másodperc törtrészéig, persze, csak miután szirénáztak, zongoráztak, labdát reptettek, autót tankoltak.
És ráadásul még ki is lehet csalogatni csemeténket ebből a varázsvilágból, hiszen az üvegfalon túl mozdonyok, repülők, motorkerékpárok, autók (pl. az Ezüst Nyíl) várnak ránk.
Az pedig csak „természetes”, hogy a gyerekek 19 éves korig ingyen léphetnek be ebbe a paradicsomba. (felnőtteknek a belépő ára 8 euró 50).


Ja hogy a fotó lemaradt? Holnap jön!

-->

2011. augusztus 8., hétfő

VILÁGBÉKE!

Az úgy volt, hogy nekem eszembe se jutott, hogy blogot írjak, mások mondták. Meg azt is, hogy írjam bele, amiket a gyerekeim mondanak. És akkor elkezdtem. És mások neveztek be ebbe a goldenblogba is, én nem is gondoltam rá, hogy induljak. És a legfőbb célom az életben a VILÁGBÉKE! De ha már így alakult, szavazz rám, kérlek! Nem lesz nehéz, a gasztroblog kategóriában pont az első blog a házisárkány. Itt: http://www.goldenblog.hu/szavazas.aspx?bId=1062
Ja és VILÁGBÉKE!

És köszönöm!!!!