Fociskártya a köbön

- Na, ne ijesztgessen! – ezt mondtam a kutya-macska boltosnak, aki mellékfoglalkozásként újságot és fociskártyát is árul, amikor elmesélte, hogy a 25 éves fiaival is járt ki bolhapiacra cserélgetni a kártyákat. Arra már én is rájöttem, hogy a jövő szezonban új album lesz esedékes. A kisfiamnak viszont hiába magyarázom, hogy biztos lehet benne, hogy a kártyákat a gyártók úgy adagolják, hogy egyes focisták csak a szezon vége felé kerülnek majd forgalomba. Ő ezt nem és nem akarja megérteni, legjobban 100 csomag fociskártyát szeretett volna Karácsonyra. Ha annyit nem is, azért Mikulás és Jézuska is hozott jó párat. Ezenkívül pedig marad a cserélgetés. Meg az azzal járó bonyodalmak.

- Anyu, Te mit csinálnál a helyemben? Norbi vissza akarja kapni azt a kártyáját, amit tegnap cserélt el velem, és azt mondta, hogy megver, ha nem adom vissza!

Nemcsak engem, az apját is megkérdezte. Egymástól függetlenül szinte szóról szóra ugyanazt mondtuk:

-        Add vissza a kártyát és mondd meg neki, hogy többet nem cserélsz vele, mert nem becsületes üzletember.

-        Nem, nem adom vissza!

-        Jól van kisfiam. Ez a te döntésed, és neked is kell viselned a következményeket.

Másnap a munkahelyi ebédlőben is elmeséltem a beszélgetésünket. Láttam, ahogy az életet nálunknál praktikusabb oldaláról szemlélők csóválják a fejüket ezt a szofisztikált bölcsész-választ hallva, és helyeslően bólogatnak a kisfiúnk álláspontjára. Egyes sportolók még azt is megüzenték neki, hogy alulról kell lebontani az embert.

-        Na, mi volt Norbival? - kérdeztük a kisiskolást a napközis foglalkozás végén, némi megkönnyebbüléssel eltelve, mivel láthatólag haja szála sem volt meggörbülve.

-        Semmi. Odajött hozzám, megkérdezte, hogy elhoztam-e a kártyát, én meg mondtam, hogy nem! És ezután elment.

Azt hiszem érdekérvényesítő-tanfolyamra a kisfiunkhoz kell beiratkoznunk.

Sütőtökkrémleves tökmagolajjal, snidlinggel

A sütőtökkel úgy jártam, hogy régebben nem szerettem, ám fognélküli, enni tanuló gyermekeim szájába olyan sebesen kellett bekanalaznom, hogy magam is megkóstoltam, mi lehet ebben olyan jó. Egész megkedveltem. A gyerekeim azóta tudnak rágni, a sütőtökből kiszerettek, én viszont benne ragadtam. Ha látok egy szép darabot a boltban, nem tudom ott hagyni. Leves formájában pedig mégis csak a család asztalára tehetem.

Hozzávalók

Egy kiló sütőtök

2 kisebb-közepes szétfővő krumpli

10 borókabogyó

2 ek vaj

1 l kockaleves (bio leveskockából)

Só

Frissen őrölt bors

1 ek alma- vagy borecet

Levesbetétnek

2 ek tökmag

1 ek apróra vágott snidling

4 ek tökmagolaj

3-4 ek olívaolaj

Pirított kenyérkocka

A tököt és s krumplikat megtisztítjuk, felkockázzuk. A borókát apróra zúzzuk. Mivel nincs mozsaram, egy húsklopfolóval jó párat ráütöttem a vágódeszkán.

A vajban röviden átpároljuk a tököt, a krumplit és a borókát, majd felöntjük az alaplével. Sózzuk, borsozzuk és közepes lángon kb. 15 perc alatt puhára főzzük.

Botmixerrel összepépesítjük a levest, hozzákeverjük az ecetet.

A kenyereket felkockázzuk. Egy tepsibe alufóliát teszünk, ezen eloszlatjuk a kenyérkockákat, óvatosan meglocsoljuk olívaolajjal. Alsó és felső lángon addig sütjük, amíg aranybarna nem lesz.

A tökmagolajat. a snidlinget és a kenyérkockákat a tányérban adjuk a leveshez.

Tejfehérjementes.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

A focisalbum természetesen Nagyiékhoz is velünk utazott Karácsonykor. Nagynénje is belelapozott.

- Ó. Most már értem ezt a fociskártya-dolgot! – mondta, miután megcsodálta benne az idei szezonban játszó sok csinos sportolót.

Előkarácsony

Előkarácsonyt tartottunk. A segítsüti licitnyertese úgy kérte ugyanis a süti leszállítását, hogy az advent első vasárnapjára érjen oda egy távoli városba. Így azokat – diós aprósütemény-válogatást, másnéven karácsonyi süteményeket, úgy is, mint vaníliás kifli, moszkauer, diós puszedli – ma kellett megsütnöm. Ráadásul ebédre halat sütöttem, mert felfedeztem, hogy a szupermarket mirelitrészlegén csinos pisztrángokat árulnak kettesével csomagolva. Csak egy hétig hagytam, hogy izgassák a fantáziámat, aztán a tettek mezejére léptem…

Pisztráng citrommal, kakukkfűvel

A fantáziámat régóta izgatta az a kép is, amit a híres szakácskönyvben már régóta nézegettem, a látvány adta a recept alapját. Ráadásul a kertben még mindig hozza a leveleit a kakukkfű

Hozzávalók

Pisztráng

Citrom (ha lehet, bio)

Friss kakukkfűágak

Olívaolaj

Só

Fokhagyma

A pisztrángokat megmossuk (ha fagyasztott, sós vízben kiolvasztjuk, mintegy 2 óra alatt), szárazra töröljük, tepsibe fektetjük őket. Hasukat megtöltjük citromkarikákkal és kakukkfűágakkal. Meglocsoljuk olívaolajjal, és egy kis vizet is öntünk alájuk.

A sütőben 175 fokon körülbelül fél órát sütjük, amíg már csak egy kis víz van alattuk.

Közben olívaolajba préselünk 3-4 fokhagymagerezdet, egy fél teáskanál sóval összekeverjük. A halakat bekenjük a fokhagymás péppel, és a sütőbe visszatolva még kb, tíz percig sütjük őket, amíg a víz teljesen el nem párolog.

Tejfehérjementes.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

Kisfiam nem volt feldobva a haltól, talán megijedt tőle, hogy az ételen eléggé látszik, hogy egy igazi élőlényből lett. Ezt, mondjuk meg tudom érteni, sohasem értettem a középkori lakomák képeit, hogy miért is jó az, hogy a különféle sültek úgy érkeznek a nagy tálakon, mintha még viselnék a gyönyörű tollruhájukat. És persze a kismalac, citromkarikával a szájában sem nyerő nálam. Hát szóval a hal alakú hal nagy feltűnést keltett gyermekeim körében.

Miközben a karácsonyi hangulatot gyertyafény és meghitt zene tette teljessé, nagyobbik gyermekem azt kérdezte:

-        Ez a hal tudta, hogy én fogom megenni?

-        Hát már hogy tudta volna, Mimikém, azt sem tudta, hogy a világon vagy, talán még azt sem, hogy ő maga a világon van.

-        Dehogyisnem tudta, hogy a világon van – szólt az ellenállás hangja – csak lehet, hogy már nem volt kedve élni, és épp ez lett a veszte.

Mindig mondom, hogy ez a gyerek menjen pszichológusnak (igaz, hogy ő erre meg azt szokta válaszolni, hogy dehogy is, nem akar rengeteg szomorú emberrel találkozni – mondom én, hogy ért a lélek dolgaihoz – a lelki szemeim előtt pedig megelevenedik az élni nagyon is akaró pisztráng, amelyik ellenállási mozgalmat szervez tenyésztői ellen).
 Mimi persze így rögtön saját magának is felmentést adott, hogy nem is olyan nagy baj, hogy megette azt a szegény lényt. Finom volt.

Ui: a fényképezőgépemet egy ügyes mozdulattal elhajítottam, így fellázadt a munka ellen, nem pisztráng ugyebár, hogy ficánkolnia kelljen. Úgy hallottam, a karácsonyi angyalok meglepnek majd eggyel...

 

Fociskártya: Epilógus 2.

Gokartozni mentünk a minap. Először.
- Jajj. el sem hiszem,. hogy mindjárt go-kartozni fogok! - szólt az aprónépaz autóban a hátunk mögül. Annyira izgult, hallottam a hangocskáján.
Kiderült a go-kart pályán, hogy az aprónép méreten aluli apróhal, nem ülhet be a go-kartba, nem éri el a lába a pedált. Így nem maradt más hátra, minthogy megnézze, amint nővére és édesapja az ajándékba kapott két jegy fejében sisakot kapnak a fejükre, végigszáguldanak a pályán és adrenalintól remegő térdekkel lejönnek onnan. Nagy önfegyelem kellett ehhez, a torokfojtogató szomorúságtól még a kedves pénztáros lány által felajánlott túrórudi sem kellett.
Még jó, hogy jött a mentőötlet: amennyibe a jegy került volna, azért az összegért kap fociskártyát. Kisfiam arca széles mosolyra derült. A kártya természetesen 5 perces hatótávolságon belül kapható is volt.
Mondom, hogy jó dolog ez a fociskártya!

Fociskártya EPILÓGUS

Azokat a kártyákat, amik még nem kerültek gyermekem birtokába, szépen lerajzolja magának. Még mondja valaki, hogy haszontalan papírfecnikről van szó...

Fociskártya, avagy mit adnál egy piros gémkapocsért?

 - Nem, fociskártyát nem vagyok hajlandó venni. – bizony, minket is elért a fiús szülők pénztárcáját kifosztó, a gyerekek rajongását kihasználó nagyszerű találmány, a fociskártya. Annyira bosszant, hogy papírfecnikért fizettetnek ki ezres nagyságrendű összegeket, hogy megmakacsoltam magam és nem akarok kifutni a focipályára, azaz nem vagyok hajlandó beszállni a ringbe. Még akkor sem, ha nagyon is egyetértek azzal a rádióban beszélő nagymamával, aki azt mondta, hogy ő a szülők rosszallása ellenére is megvette a barbie-babát az unokájának, mert ő nem szereti, ha egy gyerek sóvárog. Hát ez a két érzés csap össze a lelkemben és győz a nyakas magyar, hülye azért nem vagyok. Így aztán mindenki azzal főz, amije van, Vekerdy Tamás gyermekei macikkal barbiztak, az én gyermekem pedig barátaitól kapott az ő duplikátumaikból egy pár darabot. Valakitől a felmenői közül pedig üzleti érzéket is. Nem én voltam! Talán a nagymamám, aki a háború előtti időben leányanya gyermekeként pénzért mutogatott baglyot. Vagy kisfiam nagynénje, aki legendásan tud alkudozni. Törökországban töltötte gyerekkora egy részét ugyanis. Édesapánk pedig nem akart direktben nemet mondani a folyton-folyvást felmerülő kívánságokra, ezért lehetetlenül kis összegeket határozott meg elérendő vételárként. A csúcsot, ha jól emlékszem, az eredeti ár ötöde tartja. 
Szóval addig-addig cserélgette csemetém a kártyáit, amíg egy laza év alatt több mint 200-ra növelte a gyűjteményét. Hm. Ma is elmesélte legújabb szerzeményét: elcserélte Fabregast egy Bale-ért. Az nagyon ritka és értékes.
- Hát ki az a Bél? – kérdezte a tudatlan Anya.
- A Real Madrid legújabb sztárja.
- És ki az a hülye, aki hajlandó volt erre a cserére? – értetlenkedem, hátha közelebb jutok a megfejtéshez, hogyan lehet meggazdagodni.
- Hát én! – vágja ki a trompfot kisfiam.
 Úgy kellett minket Apjával együtt előszedni a vacsoraasztal alól.

 Pirított mogyorórémes torta

Van, aki a fociskártyákat gyűjti, van, aki a tortákat. Van, aki meg a mérleg-fiúkat (apukám, férjem, fiam mérleg). A családban négy fiúnak is ősszel van a születésnapja, így összegyűltünk nálunk egy négytortás ünneplésre. A választásom a nagymamám nemrég fellelt füzetében talált mogyorótortára esett.

Hozzávalók 
A tésztához 
8 tojás fehérje
28 dkg törökmogyoró
28 dkg porcukor
8 ek liszt

A krémhez 
8 tojás sárgája
8 ek cukor
10 dkg étcsokoládé
egy marék darált mogyoró
22 deka vaj

A mogyorót átpirítjuk egy teflonedényben és ledaráljuk.

A tésztához felverjük a tojásfehérjéket kemény habnak, majd lazán belekeverjük a cukrot és a mogyorót és a lisztet. 

Kis kapcsos tortaformában két lapban megsütjük. A sütőt 150 fokra állítjuk be a sütési idő kb. 20-25 perc. 

A krémhez a tojássárgájákból a cukorral lassú tűzön, vastag talpú lábosban krémet főzünk. Amikor kész (forrpontig szabad hevíteni), félrehúzzuk a tűzről, és beletördeljük a csokoládét.

Ha kihűlt, hozzákeverjük a darált mogyorót és a vajat. Ezzel a krémmel töltjük, vonjuk be a tortát.

Ízlés szerint díszítjük. Én most villával kis tejszínhabfelhőcskéket bigyesztettem a torta szélére.

Figyelem! a termék meglehetősen nagy nyomokban mogyorót tartalmazhat!

Kyle MacDonald kanadai blogger felelevenítette a „Többet jobbért” című gyerekjátékot, amelynek a lényege, hogy egy kis értékű tárgyat mindig egy kicsit értékesebbre kell cserélni. Kyle először egy piros gémkapocs kapcsán tette fel a kérdést: „mit adnál érte?” Az első csere során egy hal alakú tollat kapott a gémkapocsért. Kyle 2005 és 2006 nyara között 14 lépésben cserélte el egyre értékesebb tárgyait, míg végül egy filmszerepért cserébe egy házat kapott.
Hát nem a barkács-szakkörben tanították meg neki, hogyan kell gémkapocsból házat csinálni!

Persze, hogy kisfiúnk lelkesedése levett minket a lábunkról. A könnyelműbb Apa már vett egy csomaggal a kártyákból, és már én is tettem egy ígéretet egy csomagra. Már csak egy keveset kell aludni és unokája névnapjára Mama gyűjtőalbumot vesz. Így kell ezt csinálni! Remélhetőleg az üzleti érzék marad és gondtalan öreg napjainknak nézünk elébe.

EPILÓGUS: azokat a kártyákat, amik még nem kerültek gyermekem birtokába, szépen lerajzolja magának. Még mondja valaki, hogy haszontalan papírfecnikről van szó...

Gokartozni mentünk a minap. Először.
- Jajj. el sem hiszem,. hogy mindjárt go-kartozni fogok! - szólt az aprónépaz autóban a hátunk mögül. Annyira izgult, hallottam a hangocskáján.
Kiderült a go-kart pályán, hogy az aprónép méreten aluli apróhal, nem ülhet be a go-kartba, nem éri el a lába a pedált. Így nem maradt más hátra, minthogy megnézze, amint nővére és édesapja az ajándékba kapott két jegy fejében sisakot kapnak a fejükre, végigszáguldanak a pályán és adrenalintól remegő térdekkel lejönnek onnan. Nagy önfegyelem kellett ehhez, a torokfojtogató szomorúságtól még a kedves pénztáros lány által felajánlott túrórudi sem kellett.
Még jó, hogy jött a mentőötlet: amennyibe a jegy került volna, azért az összegért kap fociskártyát. Kisfiam arca széles mosolyra derült. A kártya természetesen 5 perces hatótávolságon belül kapható is volt.
Mondom, hogy jó dolog ez a fociskártya!

A mogyorótorta a képen leghátul látható.

 

Könyvek, könyvek, könyvek…

Egyik kedves szenvedélyemnek hódoltam a minap. Szüleim – szintén zenész...izé... könyvbarát - garázsából pakoltam elő jó pár könyvesdobozt. Majd egy évtizede vártak arra, hogy újra napvilágot lássanak. Ez már az utolsó előtti adag. Ahogy jut egy kis pénz, új könyvespolcsor kerül az új lakásba, valamint én, aki már nyálcsorgatva várom, hogy mikor pakolgathatok újabb adag könyveket. Az új polcokkal pedig új koncepciók is születnek. Most például az, hogy a keleti gyűjtemény darabjait térképszerűen helyezem el a polcokon, azaz a különböző keleti kultúrákról hírt adó kötetek egymáshoz képest úgy helyezkednek el, ahogyan a térképen is megtalálhatjuk őket. A könyvekhez fűződő szenvedélyes szeretetemen kívül az is motivál a könyvpakolásban, hogy még a gyermekeim gyerekkorában szeretném megtalálni a gyerekkori könyveimet. Ez az aktuális adaggal részint sikerült is, kivéve azt a kettőt*, amire legjobban fáj a fogam (igazából évek óta tudom, hogy az utolsó dobozban lesznek). Helyettük találtam rengeteg más kincset. Apukám tinédzserkori Jules Verne sorozatát (kisfiam le is csapott A tizenötéves kapitányra), régi Galaktika magazinokat Anyukám gyűjtéséből, Durrell-könyveket, dédnagymamám-nagymamám receptes füzeteit (ezeket beszkennelem majd, és szépen sorra főzöm belőle az ételeket, a leveseken kezdve a sort. Mert fogásonként külön írták a füzeteket, gyönyörű gyöngybetűkkel, dőlt írással, fekete tintával. Ilyen a címkefelhő a 20. század elején! És hát néhány olyan kötet is a kezembe akadt, amihez nagy képzelő erőre van szükség, ha velük kapcsolatban szeretnénk választ kapni a következő égető kérdésekre: mért születtek meg? Ki olvasta egykor és ki olvassa ma? Az örökkévalóság reményében rótta-e a sorokat a szerző a papírra? Ízelítőül néhány cím: Sztálin üzenetváltása az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormányfőivel 1941-1945 (1958-ból, tele „autentikus” szöveggel), Hasznos tanácsok a Hitopadésa meséiből (azt nem találtam, hogy hogyan jöjjünk ki a fizetésünkből gazdasági válság esetén, de mégcsak egy tuti paleós recept se volt benne sehol.) És a személyes kedvencem: A közigazgatás társadalmi problémái a mai Indiában (1986). Sejtésem szerint több száz oldalon arról lehet szó benne, hogy durvára senki nem csinál semmit. Megszereztem viszont a Húgom képregényes könyvét, amire annyira irigykedtem. És megtaláltam a rajzfüzetét is, aminek az első lapján egy lány fejéből gondolatfelhő pattan ki, amiben egy kutya van. Egyértelmű az üzenet: kutyát szeretett volna. Azóta állatorvos lett…

 Bableves

Nyilván nem találom fel vele a spanyolviaszt, de szeretném, ha a gyerekeim emlékeznének rá, hogy milyenek is voltak a gyerekkori ízeik. Bächer Iván írta, hogy a családjában senki nem jegyezte le a paradicsompüré receptjét, az annyira magától értetődő volt. És tessék, most nem sikerül reprodukálni azt a régi finom ízt. 
A bablevesben nem szeretem se a csipetkét, se a krumplit. Legalább kisebb a szénhidrát-tartalma. Ezt a mostani levest bográcsban főztem. 



Hozzávalók 
füstölt csülök, vagy sonka
bab (előző este beáztatva)
sárgarépa
fehérrépa
petrezselyem
 A rántáshoz 
olaj
liszt
pirospaprika
fokhagyma 

Feltesszük a babot főni a füstölt hússal együtt. Egy jó óra múlva hozzáadjuk a zöldségeket.

 Közben elkészítjük a rántást. Megfuttatjuk rajta a fokhagymát, majd ha kihűlt, hozzáadjuk a pirospaprikát is (hogy meg ne égjen). Ha a zöldségek megpuhultak, beletesszük a rántást a levesbe és legalább 10 percig főzzük (tovább is lehet) 

A végén megszórjuk az apróra vágott petrezselyemmel. Tejföllel tálaljuk.

Tojásmentes. 
Tejfehérjementes. 

 A könyvesboltokhoz életem párja is meglehetősen vonzódik. Hogy mást ne mondjak, az első randevúnk is egy könyvesboltban esett. Azóta is rendszeresen találkozunk könyvesboltban, arra való tekintettel, hogy ott várjuk be egymást, és aztán együtt jöjjünk haza. Mivel általában rám kell várni, így a férjem már több könyvet olvasott ki a boltban álldogálva. Legutóbb úgy esett, hogy én vártam őrá. Épp tanév eleje volt, a bolt bejárata mellett rögtön leárazott nyelvkönyvek voltak (nyelvtanár – is – vagyok). Köztük egy olasz könyv (hobbiolasztanuló vagyok, az utóbbi másfél évben a 6. leckéig jutottam). Méghozzá az volt a címe, hogy Gasztrokulturális kalandozások Olaszországban (gasztroblogger vagyok). Magyar szövegekkel, fotókkal, nyelvtani és szókincs feladatokkal, sok ismerettel és szép színes képekkel. Találja ki a kedves Olvasó, hogy hátam mögött a szeptemberi iskolakezdés minden örömével és kínjával, a zsebemben meglehetősen kevés konyhapénzzel vajon otthagytam-e a könyvet a boltban? Naná, hogy nem! Gyorsan a pénztárhoz siettem vele, és elővettem a bankkártyámat. Ekkor autóajtó-csapódást hallottam, lelki szemeim előtt már láttam is, hogyan bukom le a férjem előtt, hogy ilyen könnyelműséget művelek. Ijedtemben kiesett a kezemből a fizetőeszköz. Láttam, hogy a könyvesboltos fiúnak rosszul esett, hogy csak úgy elé hajítottam a bankkártyát.
- Jajj, már azt hittem, a férjem jött meg, és félek, mit szól, hogy csak úgy költöm a pénzt. – a költekező, unatkozó háziasszony szerepe hihetőnek tűnik ezen a környéken. Azt mégiscsak zsenánsnak éreztem, hogy a fizetésem maradék részeit költöm itt el.
 - Hát persze, persze – mondta megértő mosollyal az arcán.
- Én pedig szépen ártatlanul tovább fogok nézelődni itt, a táskámban a könyvvel – zártam le a beszélgetést (kint ugyanis viharos szél fújt).
- Természetesen! – mondta ő.
Hát erre szoktuk azt mondani a Húgommal, hogy Livin’ on the edge…. azaz két végéről a gyertyát.

*A két keresett könyv Bogáti Pétertől való, Az ágasvári csata és A hóvirág másodkormányosa jelenti a címük.

Segítsüti – diós aprósütemény-válogatás biodióból

A dió a szimbólumok nyelvén a jövőbe, a felnövekvő gyermekbe vetett hitet jelenti.

 

Ha ősz, akkor segítsüti. Ha ősz, akkor dió.

Segítsüti, mert a süti segít – idén a Rett-szindrómás gyerekeknek. Ez egy veleszületett, nem öröklődő központi idegrendszer rendellenesség, elsősorban kislányokat érint. Értelmi fogyatékossággal, mozgássérüléssel, néha autisztikus tünetekkel is járó agyfejlődási rendellenesség. Keveset tudunk róla. De azt nagyon is, hogy segítségre van szükség. Fejlesztésre, óvodára, iskolára.

Dió, mert a dió finom és tele van ásványi anyagokkal.. Ráadásul bio. Honnan tudom biztosan? Onnan, hogy a mi kertünkben termett és itt még csak a közelben sem volt semmiféle permetezés soha.

Most összefogtak ők ketten. Kell hozzá egy harmadik, nagyon fontos összetevő, a licitáló. Süssünk ki valami jót együtt!

A süteményekkel már találkozhattatok ezeken a hasábokon: moszkauer,vaníliáskifli, diós puszedli..

Főzzenek és egyenek együtt a családjukkal

....mindenkinek joga van az egészséges élelmiszerhez

Ezek a szlogenek az Oscar-díjra jelölt Élelmiszeripar Rt. című dokumentum film végén olvashatóak-hallhatóak sok másik között.
Nyilvánvaló dolgok, vagy legalább is annak látszanak. Nyilvánvaló az is, hogy a tehén füvet eszik, a gazda pedig elteszi a magokat, hogy a jövő évi termés érdekében legyen mit elvetnie, és ezért nem törnek rá egy (monopolhelyzetben levő) magáncég nyomozói, majd perlik be és lehetetlenítik el. Vagy mégsem? Elképesztő egy film, döbbenetes adatokkal. Amerikában készült 2009-ben. Olyan információk sorjáznak egymás után, hogy többször is vissza kell tekerni, hogy az ember jól értette-e vajon. Egy példa: a 2000 után született generáció majd minden harmadik tagja szenved majd - egy részük máris - korai cukorbetegségben (a kisebbségeknél 50%-os ez az arány) a különféle adalékanyagok, túlcukrozás miatt. A néző érzelmi amplitúdója meglehetősen széles skálát jár be az elejétől a végigtartó hüledezéstől a kétségbeesésen, elkeseredésen, könnyeken át (amerikai film), a dühtől összeszorított ökölig.

A filmet a Pozitívnap honlapon találtam, a youtube-on megnézhető.

Mákos pite

- Főtt kukorica, Maaaais!!!!! – már a balatoni nyaralás előtt a fülembe csengett tavalyról az olyan sokat hallott két szó és a dallam, amin eléneklik. Kiszuperált-átalakított campingkerékpáron tolja a két fiú a műanyagdobozokat, és kínálja belőle a finom csemegét, miközben csilingelnek is. Ambivalensek az érzéseim: a szunyókálásomba-pihenésembe nem egyszer belerondítanak, ugyanakkor örülök, hogy ezek a fiatalok pénzkereseti lehetőséghez jutnak. A fél strand velük együtt énekli a két szót, a cocco, coccobello magyar változatát, mondom, hogy fülbemászó a dallam, még ha idegesítő is – mint a legtöbb sláger. Ráadásul számtalan humorizálásra ad alkalmat.

- A szakállas fiú mért csak magyarul mondja?

- Mert nem beszél idegen nyelveket. – szól szarkasztikus magyarázatom. Sőt, gondolatban számtalanszor eljátszom a jelenetet, hogy odamegyek a kétnyelvűhöz és megkérdezem: tessék mondani, hogy van a főtt kukorica németül?

- Mais, ma is! – incselkednek ki a vízből a magyar gyerekek az egyik árussal (nem az enyémek).

- Holnap is! Bizony! – mondja, és tényleg ott van, mindennap rendületlen lelkesedéssel tolja a bringuszt. Buzgalma indokolt, szerény számításaim szerint milliós nagyságrendű tétellel szállnak ki a szezonból (ami jobb, mint a tavalyi, ezt ő mondta, a mojito-árus pedig rosszabb évre panaszkodik). A kukoricát kissé borsos áron kínálják. De hát minden drága itt a magyar tenger partján, úgy kalkulálhatunk, hogy bármit veszünk, fagyit, jégkrémet, lángost, palacsintát, kürtőskalácsot, vagy kisfiam vágyainak netovábbját, azaz vattacukrot, az 400-500 forintba fog kerülni adagonként. Így hát a következő ajánlatot teszem gyermekeimnek:

- Akkor a Balaton-parton mindennap kérhettek valamit, de jól gondoljátok meg, hogy mit és mikor, mert ha kikértétek, akkor utána már legfeljebb a zsebpénzetekből vehettek mást magatoknak. Én pedig ezt jól meggondolnám, mert hazafelé bemegyünk Kapolcsra és hátha ott láttok olyasmit, amit inkább megvennétek.

A jól bevált hűtőtáska és a hazai biztosítják az ellátmányt amúgy. Nagymamájuk pedig induláskor a kezükbe nyomott még egy-egy kékhasút is vattacukrozás végett.

A megállapodásunk jó politikának bizonyul, a gyerekek alaposan végiggondolták, mit kérjenek, mire költsenek. Nincs felesleges sóvárgás, folytonos nyúzás. Az első választás mi más is lehetne, mint a vattacukor.

-        Na, itt a boldogság, Balaton és vattacukor? - kérdezem rózsaszínszakállú kisfiamat.

-        Nem azért örülök, hanem mert a családommal vagyok! – mondja ő. Mi pedig az apjával szépen olvadásnak indulunk, mint mojitóban a jég, és nem a majd 40 fokos melegtől.

Mi is lehet a kapocs a mákos pite és a kukorica között? Nos, nemrégiben láttam egy meglepő párosítást a gasztroangyalban: a tirpák vidék egyik hajdani finomsága volt a cukros mákkal megszórt főtt kukorica. Még nem próbáltam ki, de úgy képzelem jó lehet, végül is a kukorica is olyan, mint a gabona, azaz egy mákos tésztával állunk szemben plusz ízekkel. A kamrám polcain elterülő mákból azonban mégsem ezt, hanem egy jó kis mákos pitét készítettem.

Mákos pite

Hozzávalók

A tésztához

30 dkg liszt

22 dkg margarin

3 tojássárgája

1-2 ek. tejföl

A töltelékhez

40 deka darált mák

30 dkg cukor

3 tojássárgája

4-6 tojásfehérje

1 citrom

1 cs vaníliás cukor

5 dkg vaj

3 ek. baracklekvár

Nyári szezonban egy-két szem friss sárgabarack

A tészta összetevőit összegyúrjuk, hideg helyen pihentetjük.

Közben összeállítjuk a tölteléket: a mákot a cukorral és egy kis vízzel, valamint a barackokkal összefőzzük. A tűzről levéve hozzáadjuk a vajat, a tojások sárgáját, a citrom héját és levét, a vaníliás cukrot és a baracklekvárt.

Felverjük a tojásfehérjéket habnak és óvatosan azt is a töltelékhez keverjük.

A tésztát egy kisebb és egy nagyobb részre osztjuk.

A tésztacipókat kinyújtjuk, a nagyobbikat kivajazott tepsibe fektetjük. Ráhelyezzük a tölteléket, majd befedjük a vékonyabb tésztalappal.

Villával megszurkáljuk és 175 fokon 45-50 perc alatt világosra sütjük.

Tálaláskor porcukorral megszórjuk a tetejét.

Tejfehérjementesen Liga margarinnal.

Viszketett a pénz kisebbikem zsebében, viszketett nagyon. Így esett, hogy megnéztük a bazársori vízipisztolyokat és meg is vette zsebpénzének maradék részeiből a legnagyobbat. Ezen kicsit elfilozofáltunk, hogy jól tette-e vajon. Én azon az állásponton voltam, hogy az embernek el kell követnie hibákat, hogy megtanulja kezelni a pénzét. És hát az is egy szempont, hogy felnőttkorában majd elmondhatja magáról, hogy övé volt a Part legnagyobb fegyvere. Amit különben határtalanul megszeretett. Ez biztosan genetikus, a férfiaknak a fegyverekhez való kötődésük. Különben mi más magyarázná, hogy amikor megérkeztünk szálláshelyünkre, maga mellé fektette a vállról indítható rakétakilövőt és barátságos hangon (ahogyan a kezemből alakított aNyúlhoz szokott szólni amúgy, amikor elmondja neki a titkait) így szólt hozzá:

- Ezentúl itt fogsz lakni velünk!

És hogy mi lett a kapolcsi vásárban? Hát nem lett nyálcsorgatás. Mert sajnos úgy alakult, hogy oda se ballagtunk.

Csak gyorsan búcsút vettünk a Balatontól a kukoricaárus szavaival, mint ahogyan az, egy nehéz nap végén így köszönt el egyik utolsó vevőjétől:

- Cső!

Az élethez kell egy kis szerencse….

Utózönge: míg ezeket a sorokat róttam, és már-már meghatottság homályosította el a köztem és a képernyő közötti teret, oltári veszekedés zaja hallatszott a gyerekszoba felől. A szokásos koreográfia: az egyik idegesíti a másikat, az meg odacsap, odalök. Zokogás, könnyek. Fenn és lent az érzelmi hullámvasúton. Ilyen ez a popszakma.  

A receptet egy szuperjó receptgyűjteményből vettem, amit egy kedves barátnőmtől kaptam, arravaló tekintettel, hogy gyerekkorom ízei nyugat-dunántúliak. A Kisalföld receptjei a címe. 

Az élethez kell egy kis szerencse

- Nem, nem veszünk üdítőt. Sem kekszet. Sem gumicukrot. – ezzel higgasztom a kisfiamat a balettelőadás szünetében. Nővére szerepel a Diótörőben vagy a Négy évszakban, mindegy is, kisfiúk számára igazi embert próbáló program. Nem is tudom, mért kötöm az ebet a karóhoz. Talán mert nem szeretem az édességezést, a drága büfét, a sorban való lökdösődést. Igazán lehetnék egy kicsit megértőbb. Kisfiam fetreng a szünetben az üléseken, tekereg, mint a kígyó, utálja az egész helyzetet. Megpróbál rést ütni a falon, de nem megy.

- Nincs is nálam pénz – hangzik a végső érvem (és tényleg).

Szegény kisgyermek addig-addig kínlódik, hányja-veti magát, míg meg nem lát a földön egy kétszázast.

     -  Ez az én pénzem?

     - Hát persze, hogy a tiéd. – innen kezdve ugye nyert is.

     - Akkor azt csinálhatok vele, amit akarok.

     -  Igen. – mondom. Ez a játékszabály, elvégre honnan tanulná meg az önálló döntéshozást, ha nem hozhat       önálló döntéseket. A pénze felett maga rendelkezik.

Fergeteges vigyorral a fején vonulunk a büfébe Icateát venni. Bár a világ egyik legnagyobb átverésének tartom ezt a remek terméket – ahelyett, hogy az emberek maguknak csinálnának teát adalékanyagok nélkül, méregdrágán vesznek egy ihatatlan löttyöt – a szívem mélyén én is örülök. Mert ilyen az anyai szív, akkor örül, ha a gyereke is örül.

      -   Nem, nem ehetsz négygombócos fagyit. – mondom egy viharos széllel átszőtt koradélutáni sétán,               melyet egyik szép városunk belsejében teszünk meg.

      - Máskor ehetnék négy gombócot?

      -   Máskor ehetnél, de nem jó most az idő. És egyébként is mértéket kell tartani.

      -  Miért kell mértéket tartani? – itt egy anyai monológ következett az arany középútról.

Szerencsére épp szembejött a fagyizó, ami útját állta az egyik fél számára sem komfortérzetet biztosító csevelynek.

   Na és mi derült ki, miután megvettük a családtagok számára fejenként két gombócot? Csak itt, csak ma, csak Önöknek…. Aki két gombócot kér, az ajándékba kap egy minimagnumot (több mint egy gombócnyi fagyi). Ráadásul Édesapának ennyi elég is a jóból, a kiegészítő adag jégkrémre már nem tart igényt, eltenni nem lehet ugye. Milyen szerencse, hogy van rá vállalkozószellemű fiatal a körünkben. Csak lecsúszott hát a négy gombóc. A fergeteges vigyor és az anyai szív…lásd mint fent.

Mandulás-meggyes pite tojás nélkül

 

A mandula és a meggy remek párosítás, fokozzák egymás ízét.

Hozzávalók

25 deka liszt

1 csipet só

2 ek hideg víz

17,5 deka vaj vagy margarin

7,5 deka babapiskóta (vagy tojásmentes keksz)

7,5 darált mandula

50 deka meggy

Barna- vagy kristálycukor

Fahéj

A lisztet, a sót, a hideg vajat és a vizet összekeverjük. Ha van időnk, hűtőbe tesszük 1-2 órát pihenni (ez a fázis elmaradhat).

Egy fodrosszélű kerámiaedényt kivajazunk

A meggyet kimagozzuk.

A kekszet ledaráljuk.

A tésztát egy kisebb és egy valamivel nagyobb részre osztjuk. A nagyobb részt kinyújtjuk, kibéleljük vele a kerámiaedényt. Összekeverjük a darált kekszet és a mandulát, a tésztára tesszük. Ráhelyezzük a meggyet, megszórjuk fahéjjal és barnacukorral.

 

Kinyújtjuk a kisebbik részt is. Befedjük vele a tésztát. Virág- és levélalakzatokat szaggatunk a tésztából, és a tetejét kidíszítjük vele.

Megkenjük vízzel, és 200 fokon addig sütjük, amíg világosbarna nem lesz.

(Ehhez a recepthez az ötletet egy régi szakácskönyvem, a Dr. Oetker Gyümölcsös sütemények adta).

Tojásmentes.

Tejfehérjementesen Liga margarinnal.

Az a szokás nálunk, hogy a jó bizonyítványért az az ajándék, hogy bemegyünk a könyvesboltba és a gyerekek választhatnak maguknak könyvet. (Szinte látom magam előtt, ahogy a Tisztelt Olvasó csettint is, ekkora nagyvonalúság láttán – de higgyék el, a gyerekek örülnek neki). Eddig nagyobbikunk mindkettőjükért helyt állt, hiszen csak ő volt iskolás. Idén azonban kisebbikünk saját jogán választhatott a polcokról. Kiválasztotta a Kókusz Kokó c. könyvsorozat egy darabját. Igazán megfelelő olvasmány egy olvasni éppen megtanult tanulónak, aki második osztályba léphet.

-        Ez elég olcsó, válassz még egyet! – szól megint csak az a szív.

-        Jó, akkor kérem még A fekete kő titkát is!

És mi volt A fekete kő titka fedőlapján? Egy matrica, 1+1 felirattal. Ugyanis járt hozzá egy ajándékkönyv…

Epilógus: Kókusz Kokót már a hosszú hétvégére való odamenet kiolvasta a nebuló, A fekete kő titkából a 140. oldalnál jár. Nagyon büszkék vagyunk rá. Szerintem rá fog még kapcsolni, mert ma találkoztam a barátja anyukájával a villamoson, aki elmondta, hogy Viktor a Ruminit olvassa és már 230 oldalt elolvasott, sőt, a következő kötetnél tart…

 

Olivával töltött olajbogyók

Vendégszerepel nálunk egy kiskutya. A gazdái nyaralni mentek, mi vigyázunk rá. Sokáig sírt, amikor itt hagyták, de aztán lassan megnyugodott és elfogadta, hogy most mi leszünk a családja. Kutyaszokás szerint felállította a rangsort, leosztotta a szerepeket. Én vagyok a főnök, általában követ, mint az árnyék. Épp, mint a gyerekeim kisebb korukban, megvárja, amíg a mosogatótól-konyhapulttól elfordulok, és megpróbálja kitalálni, merre fogok menni. Pont előttem topog, közben hátra-hátra néz, hogy ugye most jófelé megyünk. Aztán villámgyorsan irányt változtat, ha én is. A kisfiam a nagy játszó- azaz alomtárs, mivel pont olyan gyorsan és fáradhatatlanul szaladgál, mint ő. Nem unják meg egymás társaságát, és hasonló az érdeklődési körük is. Kisfiam örömmel fedezte fel a közös foci során, hogy „Süti jól cselez”. A metakommunikációját is érteni véli. A teraszon ebéd közben Süti fejecskéjét a tömpe lábikáira ejtve ejtőzik. Kicsi duracell-kutya gyorsan fürge, de gyorsan is lejár, ilyenkor pihenni kell. Kisfiam kommentálja a déli pihegés okát:

- Most kipiheni magát, mert ebéd után szaladgálni szeretne. Én majd szaladgálok vele! – ajánlja is fel rögtön a segítséget, ájtatos hangon. Jól tudja, hogy ebéd után, ha nem is aludni kell, de szeretjük a nyugalmasabb tevékenységeket. De hát mindent a vendégért, ugyebár…

És mi tagadás, vannak olyan ötletei is, aminek csak egyikük örül: hinta, csúszda. Az ölelő karokból azonban gyorsan elillan a pehelykönnyű ebecske. Azért kalandparkról nem volt szó!

És még egy nagyszerű ötlet:

- Én tudom, hogy a Sütit hogy lehet vadkiskutyává csinálni hamar! – ajjajj, ez nem jól hangzik. Szerencsére csak fülsimogatásról van szó, amitől rázza a fejét a kutyuska. Érző szívű kisfiam inkább mégiscsak focizik vele, ő Buffon, Süti pedig Sevcsenkó.

Olívabogyóval töltött húsgolyók

Jajj, hogy velem mi történt! Kinyitottam a postafiókomat és egy levél várt a Vidék ízétől, hogy bemutatnák a blogomat, döntsem el, melyik számban. A júliusira esett a választásom. Arra gondoltam, hogy nyáron az embereknek jobban van kedvük, idejük főzni, a strandon újságot venni. 3 receptről volt szó, kigondoltam, hogy strandmenüt készítek (és becsempészek egy negyediket is): olívával töltött bárányhúsgolyókat, paradicsomos, oregánós bulgurral töltött paprikát, kakukkfüves sonkás batyukat és mandulás meggytortácskát. Olyan ételeket választottam, amik minimális hűtést igényelnek, és akár kézzel is elfogyaszthatók. Kicsit mediterrános, kiegyensúlyozottan tartalmaz tápanyagokat és feldobhatjuk vele a különben a nyár szerves részét képező de esetleg már unalmas lángos-sült hal-hamburger menüt.

   Kölcsönkértem barátaimtól szép terítőket, piknikkosarat, kitakarítottam, elkészítettem az ételeket és gyermekeimmel felsorakozva vártuk az újságírót és a fotóst. Készült vagy 300 kép, a menüről – épp leszakadt az ég, hát nem erre a hangulatra gondoltam piknikezés címszó alatt - , a gyerekekről, rólam (amióta az eszemet tudom, utáltam, ha fotóznak, na jó kicsit fejlődtem, már nem bőgöm el magam ilyenkor, mint régen). Csinos, mutatós lett az egész cikk, aminek „kefelevonatát” megkaptam ellenőrzés végett. A fotókat és a az írást megtalálhatjátok a Vidék íze júliusi számában, ami a jövő héten jelenik meg.

A recept végtelenül egyszerű.

Hozzávalók

60 deka darált bárányhús (pulyka is lehet)

1 szelet kenyér beáztatva, kinyomkodva

1 kis fej apróra vágott fokhagyma

1 zúzott fokhagymagerezd

1 tk só

Friss bazsalikom levél összeaprítva

1 tojás (elmaradhat)

Zöld olajbogyó (lehetőleg magozva)

A hozzávalókat összedolgozzuk. Diónyi – az olajbogyó mérete meghatározó – gombócokat készítünk, a közepére olajbogyót ültetünk. A húsgolyókat sütőpapírral bélelt sütőlemezre fektetjük, egy kicsit meghintjük a tetejét étolajjal.

175 fokon 30-40 perc alatt készre sütjük.

Tejfehérjementes.

Tojásmentes. (tojás nélkül)

A férjemnek is tetszik az ebecske, bár alapvetően hadilábon áll a háziállatokkal. Jól emlékszünk azonban érzelmeinek evolúciójára, aminek jó pár éve egy másik kutyácskával együtt töltött napok alatt lehettünk tanúi. Jó, rendben, de csak az előszobában lehet, rendben, de csak a parkettán maradhat (ennél a fázisnál arra mentem haza, hogy a kanapén együtt ülnek, és míg életem párja vizsgákra készül, a tananyagban való elmélyülést a kutya simogatásával segíti elő, aki mellette fekszik), na jó, de az ágyba nem jöhet fel, na jó, de a párnánkig nem jöhet el. Még szerencse, hogy az a vendégeskedés itt ért véget…

   Hát szóval a Kemény Férfiak nem érzékenyülnek el egy ebecskétől, pláne nem nevezik Sütinek. A Kiskutya megszólítás azonban az együtt töltött napok után már nem elég személyes. Így aztán a Sütinél egy fokkal keményebb csengésű nevet választott neki: Süni.

 

Vászon és terítő - Citromos habcsókpite (Lemon Meringue Pie)

Karinthy egyszer vendéglőbe ment egy gazdag ismerősével. A sokfogásos vacsora után a gazdagember lazán a főpincér kezébe ejtett egy bankót és azt mondta:

-          Ezt osszák el.

A folyamatosan pénzgondokkal küzdő, de folyton viccelődő Karinthy pedig egy jelentéktelen összegű érmét csúsztatott a főúrnak:

- Ezt pedig szorozzák meg.

Valami ilyesmi gondolat vezetett arra, hogy egy új sorozatot nyissak a blogban. Ha már utazni, wellnessezni, jacuzziban pezsgőzni nincs pénzünk kedvünk, attól még utazhatunk a képzeletünkben és filmek segítségével. Ha pedig valamilyen hozzáillő ételt választunk a mozis estére, akkor még teljesebb lehet az illúzió.

Vászon és terítő

Mildred Pierce

 Ha egy film úgy kezdődik, hogy süteményt sütnek benne, az csak jó lehet. Ha ez a film ráadásul minisorozat, még jobb. Imádom a süteményeket és szeretem a minisorozatokat. Ezek ugyanis nem nyúlnak a végtelenségbe, a történet kerek egész tud maradni. Nem kell szembenéznünk a hosszasabb sorozatok alapvető hibáival: A) az eredeti sztori már tulajdonképpen feledésbe merül, sosem lesz megoldása, B) minden megesik mindenkivel, egyre vadabb verziókban, hogy a nézők ingerküszöbét újra átvigyék. A pár részes sorozat ráadásul elég részletes ahhoz, hogy sokféle aspektusát megismerjük a történetnek. Kedvelem hát ezt a műfajt, és azt sem bánom, hogy az egyes részeket kitűnő érzékkel és éles ollóval természetesen ott bontják részekre, ahol a lehető legizgalmasabb, hogy az meber alig tudja kivárni a folytatást.

A Mildred Pierce, az HBO minisorozatának alapjául egy családregény szolgált, ami nem meglepő módon a címszereplő életén keresztül mutatja be a 30-as évek Amerikáját. Itt rögtön muszáj megjegyezni, hogy nagyszerű a zene, a kosztümök és a látvány, valóban illúziókeltőek.

Mildred (Kate Winlet – Emmy- és Golden Globe-díjat kapott ezért az alakításáért) háziasszony – a nők sorsán keresztül nagyszerűen be lehet mutatni egy táradalom színét, fonákját -, olyan háziasszony, aki épp a gazdasági válság idején válik el. Életösztöne és veleszületett intelligenciája révén kiverekszi magát a fenyegető éhezés rémképe elől. Anyatigris mivolta is segíti ebben, hiszen gyermekeinek nem kenyeret, hanem kalácsot akar a szájukba adni. Sőt nemcsak kalácsot, hanem citromos, almás, tökös pitét ad nem csak lányai, hanem emberek ezreinek a szájába, révén hogy olyan vállalkozásba kezd, amihez a legjobban ért: éttermet és piteboltot nyit, amit két másik vendéglő megnyitásával tetéz.

Mildred a szabad lehetőségek hazájában él, ahol nem számít, hogy nő, sikeres üzletasszony, tárgyalófél. De a nők egyenlő jogainak itt mintha vége is szakadna, magánéletében nem ő az irányító. Akaratlan bábként hagyja, hogy férjei semmibe vegyék, lánya terrorizálja, sőt még pofon is üsse. A filmszereplők kapcsolatainak dinamikája végig leköti a nézőt. Mildred ahogy egyre sikeresebb az üzleti életben, úgy épül le egyre jobban a családi élete, mígnem majdnem tragédiába fullad kapcsolata nagyobbik lányával, a csodálatosan éneklő koloratúrszopránnal, Védával. És a baj persze nem jár egyedül: a magánéleti zűrzavar mellett nem jut kellő figyelem az üzletre sem, ami meg is bosszulja magát. A történet végén - feltehetjük a kérdést: körutazáson vett-e részt Mildred ahol a végállomáson leszállva a vonatról, azt konstatálhatja az ember, hogy éppen innen indult, vagy a „sajnáljuk, lépj vissza a kiinduló mezőre!”-üzenet egy megerősödött játékost szólít újra csatába.

A filmet, mely James M. Cain regényét hűen követi – még a párbeszédek is azonosak benne – számos egyéb jelöléssel és díjjal is jutalmazták.

Citromos habcsókpite
- Oh My, a lemon pie!

 

Ahogy megláttam a citromos pitét a film nyitójelenetében, rögtön tudtam, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom.

A receptet egy arizonai gasztroblogger, BackCountryBelle oldalán találtam, aki nagymamájától egy levélben kapta meg. Együtt akarták megsütni, de erre nem került sor, ezért a nagymama tollat ragadott, hogy az unokája mindenképp megkapja azt a receptet, amit negyven éven át használt. Bloggerünk nagynénje a nagymama temetésének előestéjén összegyűjtötte családja hölgytagjait a házában és együtt megsütötték a nagymama híres süteményeit, hogy így is emlékezzenek rá.

Hozzávalók

A tésztához

1 1/2 bögre liszt

12,5 deka vaj

1 tk cukor

1 kk só

6-8 ek hideg víz

A citromos töltelékhez

1 ½ bögre cukor

6 ek. étkezési keményítő

2 bögre hideg víz

5 tojás sárgája

2 és fél citrom reszelt héja és leve

2 ek. vaj

A habhoz

5 tojás fehérje

5 ek kristálycukor

1/8 tk borkősav

A tésztához összekeverjük a liszttel a cukrot és a sót. Hozzáadjuk a kockákra vágott hideg vajat, és a mixer dagasztóspiráljával keverünk rajta párat. Ezután elkezdjük hozzáadni evőkanalanként a hideg vizet. Bármilyen hihetetlennek is tűnik eleinte, ettől szépen össze fog állni a tészta.

Folpackba csavarjuk, hűtőbe tesszük pihenni legalább 2 órára (akár kér napig is eláll).

A pihenőidő után alálisztezünk, kinyújtjuk és a kivajazott sütőformába fektetjük.

A fodrosszélű kerámiatálamat használtam, de nem véletlen a hagyományos piteformák ferdén dőlt oldala: ebben szépen a helyén marad a tészta széle, nem hajlik vissza.

175 fokon 20 percig elősütjük. Kivesszük a sütőből, kihűtjük.

Ráhalmozzuk a citromkrémet:

Az 5 tojás sárgáját kicsit felverjük egy acéllábosban.

  

Összekeverjük a cukrot és a keményítőt a vízzel, hozzáadjuk a tojássárgájákhoz. Állandó keverés mellett lassú tűzön felforraljuk, majd még egy percig főzzük. Valóban az utolsó percben sűrűsödik össze pudinggá.

Ekkor beletesszük a citromhéjat, a citromlevet és a vajat. Jól elkeverjük.

Langyosan ráhalmozzuk a tésztára.

A tojásfehérjéket összekeverjük a borkősavval és a cukorral, keményedésig verjük.

Ezt a puding tetejére tesszük, ízlésesen elrendezzük.

Van, aki egy nagy kúpot formáz, van, aki több kis halmocskát.

Visszatoljuk a sütőbe és még 10-15 percig sütjük.

A filmben nem sütötték át még egyszer, de a gyakoribb megoldás mégiscsak az átsütés – talán más is tart a nyerstojástól, épp úgy, mint én.

Isteni citromíze van. Mondogattam kislányomnak, aki a krémet keverte, hogy esetleg víz egy része helyett legközelebb lehetne beletenni összetört epret is, vagy más passzírozott gyümölcsöket. Ez csak addig tűnt jó ötletnek a számára, amíg meg nem kóstoltuk a krémet, azt mondta, hogy ez csakis citromos lehet.

Melegen-hidegen egyaránt lehet tálalni, sőt fagyit is kínálhatunk mellé.

Én melegen jobban szeretem, mint a legtöbb ételt. A szombat reggel a frissen vett kiskifli melegségét például mindenféle módokon próbáljuk megóvni, mert az a legjobb, amikor a tányérunkon kettévágva ráolvad az aranysárga vaj.

Tudja ezt a meleghez való vonzódásomat a kisfiam is, aki a kiránduláson a napsütötte tisztáson lelt tobozzal a kezében örömmel szaladt oda hozzám:

 - Még meleg!

A citromos habcsókpite pedig mától bevonul a családi kedvencek közé.

Folytatás

A kirándulást megismételtük Anyák Napján. A lovardáig mentünk, estefelé volt, épp hajtották be a lovakat. Az egyik kis önfejű barnát épp úgy hívták mint az én önfejű barnámat: Mimi. Onnan értesültünk róla, hogy a lovász az egész völgyet bezengő hangon azt üvöltötte: Mimi, hol a helyed? Én is megismételtem a kérdést: Mimi, hol a helyed?
- Az anyukám mellett!

Rácponty vagyis csirke

 

Oh, sport!

No sport – mondta Churchill, amikor a hosszú élet titkáról faggatták. No sport – mondták mindenféle edzők és tornatanárok amikor a sportpályán véghezvitt ténykedésem láttán három perc alatt konstatálták, hogy belőlem nem lesz világbajnok, sem olimpikon. Abban az időben nem volt divat a mozgásért, egészségért való sport, vagy legalább is inkább papíron létezett. Így saját edzésprogramba fogtam, bicikliztem, fára másztam, lábtengóztam nyarakon át, korcsolyáztam, tollasoztam, sőt még kést is dobáltam homokba (bocs, Anyu). Akkor még csak éreztem, most már tudom is, hogy a mozgás tart életben. (Churchillnek meg valószínűleg olyan vasszervezete volt, hogy még ezt is kibírta).

   Szerencsére ma már sokféle sportot űzhet tehetségre való tekintet nélkül kicsi és nagy, csak győzzük pénztárcával. Kisfiam azzal állt elő januárban, hogy ő focizni szeretne. Az első osztályt úgy kezdte, hogy nem járt különórára, épp elég megterhelő a medvebocsok számára helytülni az iskolapadban, majd kialakul később, hogy milyen különóra jöhet szóba. Januárra eldöntötte, hogy focizni szeretne. Felmértem tehát a terepet – focis anyukák kikérdezése – és megtudtam, hogy a gyerekek nagyon jól érzik magukat a fociedzésen, jó kis csapat alakult ki és a fociedzés benne van a Bozsik-programban, tehát jelképes összeget kell fizetni érte. Nagyon sok kisgyerek szeretne ide járni, ezért válogatnak közöttük. Hááát, azt tudtam, hogy gyermekem nem sok labdaérzéket mutatott fel eddig, de hát ezért anya az anya: nagy levegő…..és becserkésztem a tanárnénit, aki az edzéseket tartja. Azt mondta, menjen le Macika az edzésre és majd meglátjuk. Vajon mért volt olyan ismerős érzésem? Mackóval megbeszéltük, hogy ez egy próba, ő is mondhatja, hogy nem szeretne járni, meg az edző néni is mondhatja, hogy nem fér bele a csapatba.
   Magam is megtekintettem a sportfoglalkozást és pont azt láttam, amit sejtettem: kisfiam a pályán való tartózkodást apropónak érzi a futkározáshoz. Amit imád, már akkor is futott, amikor még járni se tudott, csak háton feküdni, pont olyan mozdulatokat tett, mint aki helyben fut. A helyváltoztatásnak egyetlen értelmes formáját ismeri: a futást. Gyors is, apukája gyermekkorában többször is Budapest-bajnok volt. Hát szóval futkorászott az én gyermekem a pályán fel és alá, sebesen szedve a lábait, a labdát inkább zavaró tényezőnek fogva fel. Talán még a szemét is becsukta, ha felé szállt az ágyúgolyóbis.
   Edzés végén magam is szemlesütve somfordáltam az edző színe elé. Azt mondta, jöjjön fiacskám máskor is, egy edzés alapján nem tudja eldönteni. Mentünk hát rendületlenül. Közben aggódtam, mikor szólnak, hogy ne erőltessük. És azt is láttam, hogy a sportpalánta egyre ügyesebb. Nagyon sokat fejlődött pár hét alatt. Áprilisra eldőlt, hogy maradhat.
   Áprilisra ő is eldöntötte, hogy nem szeretne járni többet. Nincs barátja, és ő a legügyetlenebb a csapatban, ezek voltak az érvei. Szerencsére megint egy húron pendültünk mi, szülők, alapvetően nem szeretjük, hogy könnyen feladjon az ember valamit, amibe belefogott. Azt mondtuk neki, hogy rendben van, de ezt az évet már járja végig. Utána pedig másik sportot válasszon, mert sport az kell.
   Így hát állunk a falusi focipálya szélén, legeltetjük a szemünket a rendkívül aranyos minicsapaton. Kisfiunkban nincs meg az az agresszió, ami kellene ehhez a sporthoz. Igazi angol úriember, bárkit lefut, de aztán udvariasan átengedi neki a labdát: kérem, csak Ön után. Az edzés végén a gyerekek maguk értékelik egymást, gyakran elhangzik a mi gyermekünk neve is, mint jó játékosé. Szerintem ez sokszor a barátságnak szól, mert időközben megkedvelték őt és barátok is érkeztek a csapatba. És talán nem csak mi vettük észre, hogy sokat fejlődött. Hogy mit hoz a szeptember?

Ráccsirke

(Nem összetévesztendő a rácscsirkével. Pácsó nem kell hozzá.)

Az eredeti étel pontyból készül, amit helyettesíthetünk szépen kiklopfolt tarjával vagy akár csirkével is. Most ez utóbbira esett a választásom méghozzá római tálban elkészítve. Igazi nyári étel. Mennyiségeket nem írok, ez a sütőtál méretének a függvénye. Elrontani nem lehet.

Hozzávalók

Csirkehús

Bacon
Krumpli
Hagyma
Paradicsom
Paprika
Só
Tejföl
Pirospaprika

Felkarikázzuk a zöldségeket, és a hozzávalókat a következő sorrendben tesszük egy jénaiba, tepsibe, római tálba: bacon, krumpli, paprika, paradicsom, hagyma, és a végén a hús.

Az egyes rétegeket enyhén besózzuk.

Körülbelül egy órán át sütjük. Ha nem fedeles tálat használunk, a félidőnél megfordítjuk a hússzeleteket, hogy mindkét felén megpiruljanak. A római tál fedelét levehetjük az utolsó 20 percre, hogy a hús piruljon.

A tejfölt összekeverjük a pirospaprikával, és a hús tetejére halmozzuk. A sütőtálat visszatoljuk a melegre és még 10-15 percig sütjük.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

Kisleányunk olyan sportot választott, ami szinte nem is az, másfelől meg nagyon is: a tánc szerelmese, hetente öt órát áldoz ennek a szenvedélynek. Hivatalosan, mert az összes fennmaradó idejében is táncol, én leginkább úgy főzök-mosogatok, hogy a fejem 180 fokos szögben kitekeredve van, mert épp a legújabb kunsztokat kell szemrevételeznem.

   Mimi születésnapjára biciklit kapott, nem sokat kellett rá várni, kerek két napot, hogy kifejezze abbéli óhaját, hogy a barátnőjével elmenjenek bicajozni. Abszolút érthető, nem kívánhatom tőle, hogy a kertben kőrözzön, ugyebár. Viszont sohasem biciklizett utcán, teljesen tapasztalatlan, az autóforgalom pedig igencsak megnőtt azóta, hogy én voltam gyerek. Videókonferenciát hívtam össze és családi tanácsra úgy döntöttem, legalább az első alkalommal velük megyek. Kerítettem a szomszédból biciklit is hozzá. Ha a vállalati edzőteremben megesett szobabiciklizést nem számítjuk, olyan 14 éve nem ültem drótszamár nyergében. És gondolom, hogy az sem számít, hogy legalább ugyanennyi ideje vagyok Tour de France rajongó, szigorúan fotelből nézve. Azzal bíztattam magam, hogy a biciklizést nem lehet elfelejteni. Azt nem is, de a tériszony nem kellemes útitárs akkor, amikor a túraútvonal úgy szól, hogy először is kerekezz le egy hegyről. (Igaz a folytatás meg úgy hangzott, hogy most pedig kerekezz fel egy másikra – hát nem is tudom, melyiket szeressem jobban).
   Maga a kerékpár is kihívás volt, hiszen én kontrafékes, nem váltós biciklikhez vagyok szokva. (Máig nem felejtem azt a kirándulást, amikor az összecsukható kempingkerékpárom folyton össze akart csukódni, jó félórás késéssel a többiek után érkeztem a célba). Szerencsére a gyerekek megmutatták, hogy hol a váltó – nem, nem az, az a csengő – és azt is, hogyan kell használni.
   Útközben többször eszembe jutott Kepes András, aki azt mondta, hogy amikor kiderült, hogy a lánya krisnatudatú hívő lett, akkor nem jajongani kezdett, vagy eltiltani, hanem vele ment a templomba. Hiába, a jó fej szülőktől néha nehezebb megszabadulni.
   A kirándulás nagyszerűen sikerült, gyönyörű tájakon kerekeztünk, igazi májusi időben. A túrát két „sérüléssel” abszolváltuk. Kislányom esett el végül, szerencsére nem nagyot, a tenyerét horzsolta fel. Másnap pedig azt konstatáltam, hogy izomláz lett – na nem a lábamban (lányom táncos szenvedélyét én is osztom, nem vagyok edzetlen) – hanem az alkaromban, a folytonos, görcsös fékezés következtében.

Folytatás:
A kirándulást megismételtük Anyák Napján. A lovardáig mentünk, estefelé volt, épp hajtották be a lovakat. Az egyik kis önfejű barnát épp úgy hívták mint az én önfejű barnámat: Mimi. Onnan értesültünk róla, hogy a lovász az egész völgyet bezengő hangon azt üvöltötte: Mimi, hol a helyed? Én is megismételtem a kérdést: Mimi, hol a helyed?
- Az anyukám mellett!

Epilógus: gyermekeim apjának számos diplomája közül az egyik tornatanári működésre jogosítja őt. Tulajdonképpen életem egyik nagy rejtélye, hogy mit láthatott bennem egy tornatanár, és főként hogy választhatott élete párjának? (a hátbatérdelős jelenetet ő sem hagyta ki – na, most itt rádtérdelek, és figyeld meg, hogy előre fogsz tudni hajolni – ez neki se jött be). 

 

Ötletek Húsvéti sonka felhasználására

- Nem azért kaptad a titkos naplót, hogy innen kezdve stresszben élj! – ezt mondom a kisfiamnak, mert 1. magával vitte mindkét kulcsot a locsolásra, nehogy véletlenül, amíg nincs itthon, és a lányszakasz a locsolókat várja, beleolvassunk (holott tisztáztuk vele, hogy az az ő titkos naplója, én például azt sem tudom, hogy a lányomé hogyan néz ki, az az ő magánügye), 2. belerakta a kulcsokat egy üres kindertojás-dobozba és a feje alá tette, ami persze kicsúszott, amikor este bementem a szobájába betakargatni, a szörnyűző lámpákat lekapcsolni. Hát ez már szöget ütött a fejembe, hogy vajon mi lehet benne, amit ennyire kell titkolni. Hiába is mondjuk neki, hogy nem tehet olyat, ami miatt ne szeretnénk, nem történhet olyan, amit szégyellnie kéne. De hát a szív útjai kifürkészhetetlenek, nem bízza ránk ezt az egetrengető titkot. Na jó, akkor „ravasz” leszek:

- Szeretnél még más kislányhoz is elmenni locsolni? – kérdezem tőle, miután apjával a szomszédságban esett locsolásról visszatérnek.

- Anyu, tudod, hogy nem szeretek locsolni! – hát hogy ne tudnám, reggel is mondta, hogy nem szereti a locsolást, de az apja azt mondta neki, hogy ez nem a mi döntésünk, ma locsolni kell menni – ezzel vágta el a nyafogás további útját. (igen, talán azt kellett volna kérdeznem, hogy kihez nem szeretnél elmenni locsolni…)

Na de a locsolkodás becsülete helyreállt, amikor Nagyi a szokásokat megtörve Mozart-golyóval kínálta a „kötelező” mondóka után:

- Na, ezt kéne az országban bevezetni!

Én meglehetősen meg vagyok elégedve az országban bevezetett azon szokással, hogy Húsvétkor sonkát kell enni. Viszont van, amikor marad belőle: mit is lehet ilyenkor kezdeni vele?

Sonkás sajtkrém

A legjobb a házi, és ebben ráadásul még adalékanyagok sincsenek!

Hozzávalók
Főtt sonka

Tejföl

Kakukkfű

2 kocka natúr mackósajt vagy egyéb semleges ízű krémsajt (elhagyható)

A sonkát felkockázzuk, ledaráljuk.

Összekeverjük a többi hozzávalóval. Gazdaságosabb kiadásban a sajtot akár el is hagyhatjuk.

Rozskenyéren, petrezselyemmel, enyhén csípős paprikakarikákkal tálaljuk.

A tejfölös sonka a tölteléke a húsos haséként értelmezhető batyunak is, amelynek tésztáját juhtúró teszi különlegessé.

Rakott sonkás tészta*

Gyorsan elkészül, és semmi különösebb hozzávaló nem kell hozzá.

Hozzávalók

2 közepes fej hagyma

margarin

Mangalica szalonna (opcionális)

Maradék húsvéti sonka felkockázva

30 deka kockatészta

5 tojás

2 deci tejföl

1 kk só

A tésztát kifőzzük.

Egy tepsit kizsírozunk, zsemlemorzsával megszórjuk, hogy a tészta ne ragadjon bele.

Közben felkockázzuk a vöröshagymát, és a margarinon aranybarnára pirítjuk. Ha szeretnénk – már mért ne szeretnénk, - akkor az egészet lehet egy kis (de éppen csak íze kedvéért) mangalica-szalonnapirítással kezdeni, majd erre rá a margarin és a hagyma.

Felkockázzuk a főtt sonkát is. Ezúttal lehártyáztam, leszedtem a zsíros részeket is. (mint gyerekkoromban, amikor szüleim kerekre tágult szemeitől kísértve még a gépsonkából is kiszedtem a zsíros részt – aztán hozzászoktak).

Egy kicsit a sonkát is átpirítottam a hagymán.

A kifőtt tésztáról leöntjük a vizet, összekeverjük a hagymás sonkával.

5 tojást szétválasztunk, a sárgájukat összekeverjük a tejföllel és a sóval. A fehérjét felverjük habnak, és óvatosan a tejfölös sárgájához keverjük, majd az egészet a sonkás tésztához.

A tésztát belesimítjuk a tepsibe, a tetejére még szórunk a sonkakockákból.

175 fokon 31-40 perc alatt aranybarnára sütjük.

Friss salátával tálaljuk.

Epilógus: és akkor még nem is tudta, hogy a locsolásnak Nagyinál folytatása is van: sosem hallott róla eddig ugyanis – Nagyi ilyenkor külföldi állomáshelyén szokott tartózkodni, illetve ő maga az Ismerd-meg-hazádat mozgalomban vesz részt családjával a tavaszi szünetben, kivéve, amikor Apu szakdolgozatot ír, és akkor, amikor nem arra kell számítani, hogy mondjuk, látjátok gyerekek, azalatt a hókupac alatt van Veszprém, ugye milyen szép?! – na szóval nem is sejtette, hogy a locsolásért pénz is járhat. Pééééénz??? – megnyúlt az arcocskája a kis Harpagonnak. Még nagyobb lett a meglepetés a papírpénz láttán:

- Én azt hittem, hogy 200 lesz! – kurjantotta, miután elvégezte a gyors fejszámolást, hogy mivel is bővülhet vajon a kassza.