2013. július 31., szerda

Mákos pite

- Főtt kukorica, Maaaais!!!!! – már a balatoni nyaralás előtt a fülembe csengett tavalyról az olyan sokat hallott két szó és a dallam, amin eléneklik. Kiszuperált-átalakított campingkerékpáron tolja a két fiú a műanyagdobozokat, és kínálja belőle a finom csemegét, miközben csilingelnek is. Ambivalensek az érzéseim: a szunyókálásomba-pihenésembe nem egyszer belerondítanak, ugyanakkor örülök, hogy ezek a fiatalok pénzkereseti lehetőséghez jutnak. A fél strand velük együtt énekli a két szót, a cocco, coccobello magyar változatát, mondom, hogy fülbemászó a dallam, még ha idegesítő is – mint a legtöbb sláger. Ráadásul számtalan humorizálásra ad alkalmat.
- A szakállas fiú mért csak magyarul mondja?
- Mert nem beszél idegen nyelveket. – szól szarkasztikus magyarázatom. Sőt, gondolatban számtalanszor eljátszom a jelenetet, hogy odamegyek a kétnyelvűhöz és megkérdezem: tessék mondani, hogy van a főtt kukorica németül?
- Mais, ma is! – incselkednek ki a vízből a magyar gyerekek az egyik árussal (nem az enyémek).
- Holnap is! Bizony! – mondja, és tényleg ott van, mindennap rendületlen lelkesedéssel tolja a bringuszt. Buzgalma indokolt, szerény számításaim szerint milliós nagyságrendű tétellel szállnak ki a szezonból (ami jobb, mint a tavalyi, ezt ő mondta, a mojito-árus pedig rosszabb évre panaszkodik). A kukoricát kissé borsos áron kínálják. De hát minden drága itt a magyar tenger partján, úgy kalkulálhatunk, hogy bármit veszünk, fagyit, jégkrémet, lángost, palacsintát, kürtőskalácsot, vagy kisfiam vágyainak netovábbját, azaz vattacukrot, az 400-500 forintba fog kerülni adagonként. Így hát a következő ajánlatot teszem gyermekeimnek:
- Akkor a Balaton-parton mindennap kérhettek valamit, de jól gondoljátok meg, hogy mit és mikor, mert ha kikértétek, akkor utána már legfeljebb a zsebpénzetekből vehettek mást magatoknak. Én pedig ezt jól meggondolnám, mert hazafelé bemegyünk Kapolcsra és hátha ott láttok olyasmit, amit inkább megvennétek.
A jól bevált hűtőtáska és a hazai biztosítják az ellátmányt amúgy. Nagymamájuk pedig induláskor a kezükbe nyomott még egy-egy kékhasút is vattacukrozás végett.
A megállapodásunk jó politikának bizonyul, a gyerekek alaposan végiggondolták, mit kérjenek, mire költsenek. Nincs felesleges sóvárgás, folytonos nyúzás. Az első választás mi más is lehetne, mint a vattacukor.
-        Na, itt a boldogság, Balaton és vattacukor? - kérdezem rózsaszínszakállú kisfiamat.
-        Nem azért örülök, hanem mert a családommal vagyok! – mondja ő. Mi pedig az apjával szépen olvadásnak indulunk, mint mojitóban a jég, és nem a majd 40 fokos melegtől.

Mi is lehet a kapocs a mákos pite és a kukorica között? Nos, nemrégiben láttam egy meglepő párosítást a gasztroangyalban: a tirpák vidék egyik hajdani finomsága volt a cukros mákkal megszórt főtt kukorica. Még nem próbáltam ki, de úgy képzelem jó lehet, végül is a kukorica is olyan, mint a gabona, azaz egy mákos tésztával állunk szemben plusz ízekkel. A kamrám polcain elterülő mákból azonban mégsem ezt, hanem egy jó kis mákos pitét készítettem.

Mákos pite



Hozzávalók
A tésztához
30 dkg liszt
22 dkg margarin
3 tojássárgája
1-2 ek. tejföl

A töltelékhez
40 deka darált mák
30 dkg cukor
3 tojássárgája
4-6 tojásfehérje
1 citrom
1 cs vaníliás cukor
5 dkg vaj
3 ek. baracklekvár
Nyári szezonban egy-két szem friss sárgabarack

A tészta összetevőit összegyúrjuk, hideg helyen pihentetjük.

Közben összeállítjuk a tölteléket: a mákot a cukorral és egy kis vízzel, valamint a barackokkal összefőzzük. A tűzről levéve hozzáadjuk a vajat, a tojások sárgáját, a citrom héját és levét, a vaníliás cukrot és a baracklekvárt.

Felverjük a tojásfehérjéket habnak és óvatosan azt is a töltelékhez keverjük.

A tésztát egy kisebb és egy nagyobb részre osztjuk.

A tésztacipókat kinyújtjuk, a nagyobbikat kivajazott tepsibe fektetjük. Ráhelyezzük a tölteléket, majd befedjük a vékonyabb tésztalappal.

Villával megszurkáljuk és 175 fokon 45-50 perc alatt világosra sütjük.

Tálaláskor porcukorral megszórjuk a tetejét.

Tejfehérjementesen Liga margarinnal.

Viszketett a pénz kisebbikem zsebében, viszketett nagyon. Így esett, hogy megnéztük a bazársori vízipisztolyokat és meg is vette zsebpénzének maradék részeiből a legnagyobbat. Ezen kicsit elfilozofáltunk, hogy jól tette-e vajon. Én azon az állásponton voltam, hogy az embernek el kell követnie hibákat, hogy megtanulja kezelni a pénzét. És hát az is egy szempont, hogy felnőttkorában majd elmondhatja magáról, hogy övé volt a Part legnagyobb fegyvere. Amit különben határtalanul megszeretett. Ez biztosan genetikus, a férfiaknak a fegyverekhez való kötődésük. Különben mi más magyarázná, hogy amikor megérkeztünk szálláshelyünkre, maga mellé fektette a vállról indítható rakétakilövőt és barátságos hangon (ahogyan a kezemből alakított aNyúlhoz szokott szólni amúgy, amikor elmondja neki a titkait) így szólt hozzá:
- Ezentúl itt fogsz lakni velünk!

És hogy mi lett a kapolcsi vásárban? Hát nem lett nyálcsorgatás. Mert sajnos úgy alakult, hogy oda se ballagtunk.
Csak gyorsan búcsút vettünk a Balatontól a kukoricaárus szavaival, mint ahogyan az, egy nehéz nap végén így köszönt el egyik utolsó vevőjétől:
- Cső!


Utózönge: míg ezeket a sorokat róttam, és már-már meghatottság homályosította el a köztem és a képernyő közötti teret, oltári veszekedés zaja hallatszott a gyerekszoba felől. A szokásos koreográfia: az egyik idegesíti a másikat, az meg odacsap, odalök. Zokogás, könnyek. Fenn és lent az érzelmi hullámvasúton. Ilyen ez a popszakma.  



A receptet egy szuperjó receptgyűjteményből vettem, amit egy kedves barátnőmtől kaptam, arravaló tekintettel, hogy gyerekkorom ízei nyugat-dunántúliak. A Kisalföld receptjei a címe. 













2013. július 16., kedd

Az élethez kell egy kis szerencse



- Nem, nem veszünk üdítőt. Sem kekszet. Sem gumicukrot. – ezzel higgasztom a kisfiamat a balettelőadás szünetében. Nővére szerepel a Diótörőben vagy a Négy évszakban, mindegy is, kisfiúk számára igazi embert próbáló program. Nem is tudom, mért kötöm az ebet a karóhoz. Talán mert nem szeretem az édességezést, a drága büfét, a sorban való lökdösődést. Igazán lehetnék egy kicsit megértőbb. Kisfiam fetreng a szünetben az üléseken, tekereg, mint a kígyó, utálja az egész helyzetet. Megpróbál rést ütni a falon, de nem megy.
- Nincs is nálam pénz – hangzik a végső érvem (és tényleg).
Szegény kisgyermek addig-addig kínlódik, hányja-veti magát, míg meg nem lát a földön egy kétszázast.
     -  Ez az én pénzem?
     - Hát persze, hogy a tiéd. – innen kezdve ugye nyert is.
     - Akkor azt csinálhatok vele, amit akarok.
     -  Igen. – mondom. Ez a játékszabály, elvégre honnan tanulná meg az önálló döntéshozást, ha nem hozhat       önálló döntéseket. A pénze felett maga rendelkezik.
Fergeteges vigyorral a fején vonulunk a büfébe Icateát venni. Bár a világ egyik legnagyobb átverésének tartom ezt a remek terméket – ahelyett, hogy az emberek maguknak csinálnának teát adalékanyagok nélkül, méregdrágán vesznek egy ihatatlan löttyöt – a szívem mélyén én is örülök. Mert ilyen az anyai szív, akkor örül, ha a gyereke is örül.

      -   Nem, nem ehetsz négygombócos fagyit. – mondom egy viharos széllel átszőtt koradélutáni sétán,               melyet egyik szép városunk belsejében teszünk meg.
      - Máskor ehetnék négy gombócot?
      -   Máskor ehetnél, de nem jó most az idő. És egyébként is mértéket kell tartani.
      -  Miért kell mértéket tartani? – itt egy anyai monológ következett az arany középútról.
Szerencsére épp szembejött a fagyizó, ami útját állta az egyik fél számára sem komfortérzetet biztosító csevelynek.
   Na és mi derült ki, miután megvettük a családtagok számára fejenként két gombócot? Csak itt, csak ma, csak Önöknek…. Aki két gombócot kér, az ajándékba kap egy minimagnumot (több mint egy gombócnyi fagyi). Ráadásul Édesapának ennyi elég is a jóból, a kiegészítő adag jégkrémre már nem tart igényt, eltenni nem lehet ugye. Milyen szerencse, hogy van rá vállalkozószellemű fiatal a körünkben. Csak lecsúszott hát a négy gombóc. A fergeteges vigyor és az anyai szív…lásd mint fent.


Mandulás-meggyes pite tojás nélkül


 


A mandula és a meggy remek párosítás, fokozzák egymás ízét.

Hozzávalók
25 deka liszt
1 csipet só
2 ek hideg víz
17,5 deka vaj vagy margarin
7,5 deka babapiskóta (vagy tojásmentes keksz)
7,5 darált mandula
50 deka meggy
Barna- vagy kristálycukor
Fahéj

A lisztet, a sót, a hideg vajat és a vizet összekeverjük. Ha van időnk, hűtőbe tesszük 1-2 órát pihenni (ez a fázis elmaradhat).

Egy fodrosszélű kerámiaedényt kivajazunk
A meggyet kimagozzuk.
A kekszet ledaráljuk.

A tésztát egy kisebb és egy valamivel nagyobb részre osztjuk. A nagyobb részt kinyújtjuk, kibéleljük vele a kerámiaedényt. Összekeverjük a darált kekszet és a mandulát, a tésztára tesszük. Ráhelyezzük a meggyet, megszórjuk fahéjjal és barnacukorral.

 


Kinyújtjuk a kisebbik részt is. Befedjük vele a tésztát. Virág- és levélalakzatokat szaggatunk a tésztából, és a tetejét kidíszítjük vele.

Megkenjük vízzel, és 200 fokon addig sütjük, amíg világosbarna nem lesz.

(Ehhez a recepthez az ötletet egy régi szakácskönyvem, a Dr. Oetker Gyümölcsös sütemények adta).

Tojásmentes.
Tejfehérjementesen Liga margarinnal.


Az a szokás nálunk, hogy a jó bizonyítványért az az ajándék, hogy bemegyünk a könyvesboltba és a gyerekek választhatnak maguknak könyvet. (Szinte látom magam előtt, ahogy a Tisztelt Olvasó csettint is, ekkora nagyvonalúság láttán – de higgyék el, a gyerekek örülnek neki). Eddig nagyobbikunk mindkettőjükért helyt állt, hiszen csak ő volt iskolás. Idén azonban kisebbikünk saját jogán választhatott a polcokról. Kiválasztotta a Kókusz Kokó c. könyvsorozat egy darabját. Igazán megfelelő olvasmány egy olvasni éppen megtanult tanulónak, aki második osztályba léphet.
-        Ez elég olcsó, válassz még egyet! – szól megint csak az a szív.
-        Jó, akkor kérem még A fekete kő titkát is!
És mi volt A fekete kő titka fedőlapján? Egy matrica, 1+1 felirattal. Ugyanis járt hozzá egy ajándékkönyv…


Epilógus: Kókusz Kokót már a hosszú hétvégére való odamenet kiolvasta a nebuló, A fekete kő titkából a 140. oldalnál jár. Nagyon büszkék vagyunk rá. Szerintem rá fog még kapcsolni, mert ma találkoztam a barátja anyukájával a villamoson, aki elmondta, hogy Viktor a Ruminit olvassa és már 230 oldalt elolvasott, sőt, a következő kötetnél tart…