Birsalmasajt

Apukám kedvence. Ezért fogtam neki a főzésnek, és meg is szerettem.

Pedig sokáig némi hátborzongással gondoltam rá, pedig nem is szegény birsalma tehetett róla. A barátnőm nagymamája faluról küldött csomagokat. A falu nevére már nem emlékszem, arra viszont nagyon is, hogy szinte minden oroszóra azzal kezdődött, hogy a tanárnő megkérdezte, vajon merre van ez a falu: na szévere ili na júge? Azaz északon vagy délen? Sose tudtuk meg, hogy a legalább hússzor elismételt párbeszédnek melyik pontján jött rá a tanárnő, vagy rájött-e egyáltalán, hogy ezt mintha már hallotta volna. Mi viszont egy életre megjegyeztük ezt a két égtájat. A keletet tudtuk a Vosztok-programból, a nyugatra meg valószínűleg sose lesz szükségünk – gondolhatta bárki, és nem sejtettük, hogy az üzenet el van rejtve pedig a szóban (a Zapad, a Zanyad idejöjjön). 
    A falusi csomagok, melyeket a nagymama küldött, tele voltak finomsággal.  Ági barátnőm pedig szép szeletet kanyarított a birsalmasajtból, még mielőtt a többiek hazaérnek. Valami nagyon furcsa íz ömlött el a szájában. Az osztály évekig ismételte szent borzadállyal: zselés kacsavér volt ugyanis, ugyanolyan őzgerinc formájú, mint a birsalmasajt. Azóta sem tudom, mire használják a zselés kacsavért. Még csak nem is hallottam soha ilyesmiről, azóta sem. Az esszénk témája ezúttal azonban nem a kacsavér, hanem a

Birsalmasajt

Hozzávalók

Birsalma

Kristálycukor

Dió

Mandula

egy citrom héja és leve

A birsalmákat megmossuk, hogy lejöjjön róluk az a kis barna pihe. Feltesszük főni annyi vízben, hogy ellepje – ha kell, használjunk több edényt.

Igen, egyben, héjastul, magházastul. A birsalma kemény gyümölcs, miért fárasztanánk hát vele magunkat, hogy háztartásunk legélesebb késeivel, metszőollóval, gyémántvágóval, flexszel próbáljunk megszabadulni a felesleges részektől? Michelangelo óta tudjuk, hogy minden kőtömbben benne lakozik a szobor, csak le kell faragni a felesleget, nos, én ebben az esetben egy lényegesen egyszerűbb megoldást ajánlok. A titok az, hogy a birsalmákat nagyon puhára kell főzni, majd krumplinyomón áttörni.̽ Úgy, ahogy van: a felesleges rész – a magház – pedig szépen benne marad a krumplinyomó belsejében.

A passzírozás közben a pürét ügyesen adagolva meglocsoljuk a citromlével, hogy ne barnuljon meg.

Megmérjük a birspürét és annyi kristálycukrot teszünk hozzá, amennyi a gyümölcs. Folyamatos keverés mellett közepes tűzön összefőzzük, a mennyiségtől függ, hogy mennyi ideig tart, körülbelül fél-háromnegyed óra kell hozzá. Ha egy porcelán tányérra teszünk a püréből, akkor látni fogjuk, hogy nem folyik szét, megőrzi az alakját – ekkor már jó lesz a birsalmánk.

Amíg a püré fővöget, egy éles késsel (zsilettpengével, orvosi szikével) levágjuk a citromról a sárga héját apró darabokban, vigyázva, hogy a keserű fehér héjból ne jusson mellé.

A főzés végén hozzákeverünk egy marék diót és a citromhéjat, ha szeretjük, mandulát. Tűzálló edénybe – legcsinosabb az őzgerinc-forma - merjük úgy, hogy a tetejét – ami majd az alja lesz, ha kiborítjuk a tálból – szépen lesimítjuk annak érdekében, hogy egyenesen megálljon majd a lábán.

Már csak pár napot kell várni és kész is a birsalmasajt.

Ha megdermedt, elválik az edény falától. Szépen, óvatosan kisegítjük a birsalmasajtot az edényből.  Cupp, mondja majd ő az edénynek. Cupp, mondjuk majd mi a birsalmasajtnak.

Gluténmentes.

Tojásmentes.

Tejfehérjementes.

̽ Márványtömbök esetén nem alkalmazható módszer.

A birsalmasajt nagy utazó. Nem csak országon belül kel útra, faluról a városba. Most nemzetközi vizekre evez, na jug, azaz délre megy majd egy repülő fedélzetén. Nem először teszi ezt, mindig izgulok egy kicsit, hogy sikerül-e célba juttatnom. Van elképzelésem róla, hogy a reptéri bőröndröntgenben minek nézhetik, ezt azonban a biztonsági szűrőprogramok miatt nem írom most ide. Egyben mindenki biztos lehet: kacsavér nem lesz benne. Kockázatot pedig kizárólag a haskörnyéki úszógumikra jelenthet.

Apukám boldog születésnapot!

Segítsüti, Sacher-torta, Mosoly - mindenki arcára

Ha ősz, akkor Segítsüti.

Idén is, mit minden évben, egy gyermekekkel foglalkozó szervezetet támogatunk, idén a Mosoly Alapítványt.

A Mosoly Alapítvány céljairól: 

"Magyarországon évente több száz gyermeket diagnosztizálnak olyan súlyos betegséggel, amely hosszú kórházi tartózkodással, testet-lelket megviselő kezelésekkel jár. Egy beteg gyermek testét szerencsés esetben meg lehet gyógyítani. A trauma viszont a legtöbb esetben olyan súlyos lelki sérüléseket is okoz, melyek kezelésére a magyar egészségügyben nincs elég kapacitás.

A Mosoly Alapítvány ingyenes mese- és művészetterápiákkal kezeli, enyhíti a gyerekek testi betegségével járó pszichés problémáit. Munkánkkal igyekszünk megerősíteni a családtagokat is, hogy a lehető legjobban tudják támogatni beteg gyermeküket."

Ha szeretnél te is mosolyt csalni a gyerekek arcára, gyere és licitálj a süteményekre!

Anyul a következővel készült:

Sacher-torta

 

Sacher ist sicher, azaz a Sacher-tortával biztosra lehet menni. Csak az a bizonytalan, hogy mi is a Sacher torta igazi receptje. Üzleti titok, melyet a Sacher Hotel, az eredeti Sacher-torta (Original Sacher-Torte) birtokosa hétpecsét alatt őriz. Megküzdött az „eredeti” jelző használatáért, bírósági per zajlott abban a kérdésben, hogy ki árulhatja ezzel a névvel a finomságot.

   Történt ugyanis, hogy a magyar történelemben egyáltalán nem dicső szerepet játszó Metternich herceg 1832-ben azt a parancsot adta szakácsának, hogy valamilyen emlékezetes desszerttel lepje meg a vendégeket. A főszakács azonban megbetegedett és 16 éves segédje megkapta élete nagy lehetőségét, amivel élni is tudott: Franz Sacher megalkotta a Sacher-tortát. Franz az Eszterházyaknál Pozsonyban és Pest-Budán töltött inasévek után Demel udvari cukrásznál helyezkedett el, és ott tökéletesítette élete főművét. Ott is és a később megalapított Hotel Sacherben is eredeti Sacher-tortaként kezdték árulni a süteményt.

   Persze, hogy per lett belőle, tanúként szerepelt az a törzsvendég, aki saját fáradtságát nem kímélve, mindkét helyen meglehetősen sok időt töltött a torta tanulmányozásával. A per során vizsgálat alá vonták a készítési eljárást: volt-e a tortában középen lekvárcsík, margarinnal, vagy vajjal kell-e készíteni azt?

  Az eljárás meglehetősen sokáig tartott, végül is 1963-ban peren kívül sikerült megegyezniük a feleknek abban, hogy az Eredeti Sacher-Torta címet a Hotel Sacher birtokolhatja, míg az Eduard-Sacher-Torta nevet a Demel cukrászda használhatja (a kissé zűrzavaros történetben Franz leszármazottja, Eduard magával vitte a Demelbe a tortakészítés mikéntjét). A köznyelv persze gyorsan elkeresztelte Echte-Sacher-Torténak (Igazi Sacher-Torta) a süteményt, melyet időközben a Demels’s Sacher-Torte (a Demel Sacher-tortája) néven árusítanak.

   És hogy mi is lehet a Sacher-torta titka? Egyesek szerint nem az összetevőkben kell keresni (maga az elkészítés is meglehetősen egyszerű), hanem a csokoládémázban, amit a Hotel háromféle, köztük lübecki és belga csokoládéból készít.

  A Hotel Sacher a tortát kissé túlcukrozott tejszínhab kupac társaságában, egy igazi, az Original Sacher Café kínálatából származó Wiener Melange mellett ajánlja elfogyasztani.

   Az én receptem dédnagymamám szupertitkosnak egyáltalán nem mondható szakácskönyvéből származik. Hogy honnan fürkészhette ki az elkészítés mikéntjét, ezt nem tudom, de az biztos, hogy Magyarország Bécshez legközelebb eső szegletében élt…

Hozzávalók

20 deka vaj

25 deka cukor

8 tojás

20 deka darált mandula vagy dió

10 deka étcsokoládé

12 deka liszt

Tölteléknek

Baracklekvár

Rum(aroma)

A csokoládémázhoz

10 deka étcsokoládé

5 deka vaj

Díszítésnek

Egész mandula- vagy diószemek

1. 10 deka étcsokoládét összeolvasztunk 5 deka vajjal és kihűtjük. Dédnagymamám recepteskönyvében 5 borda csokoládé szerepelt (amit a cirkalmas írásnak köszönhetően akár 5 hordának is olvashatnánk, de egész hordányi csokoládéról, ráadásul mindjárt ötről talán mégsem lehet szó). Ha vastagtalpú acéllábost és lassú tüzet választunk, akkor eltekinthetünk a vízgőz felett való bohóckodástól, nem lesz szemcsés a csokoládénk.

A sütőt előmelegítjük 175 fokra, a 25 cm-es kapcsos tortaformát kivajazzuk.

2. Elválasztjuk a tojásokat és két külön tálba tesszük őket. Összekeverjük a mixer segítségével a vajat a cukorral. Egyesével hozzáadjuk a tojássárgájákat is, jól elkeverjük a masszát. Hozzátesszük az olvasztott étcsokoládét, a darált mandulát vagy diót (az eredeti receptben mandula van, a mi kertünkben viszont 7 diófa, és mondhatom, dióval sem megvetendő a sütemény), majd a 12 deka lisztet. A tojásfehérjéket felverjük habnak és ezt is a tésztához adjuk. Először csak az egyharmadát, szépen óvatosan, hogy össze ne törjön, így fellazítjuk a tojássárgás masszát. Majd a maradék tojás-habot is hozzákeverjük.

3. Lassú tűzön, 150 fokon 60-65 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve egy rácson pihentetjük egy negyedórát, majd kiszedjük a tortaformából és megvárjuk, amíg tejesen kihűl.

4. Elfelezzük a tortakarikát, és jóféle baracklekvárral megkenjük a közepét, a tetejét és az oldalát is (ezek szerint Dédnagyanyó Demeléknél járt). Opcionálisan meglocsolhatjuk rum(aromá)val – amiről az eredeti receptben ugyan szó sem volt, de ennyire lehet rebellis a magyar konyhaművész.

5. A már ismert módon összeolvasztunk 10 deka étcsokoládét 5 deka margarinnal, majd bevonjuk vele a tortát. Ha nagyon folyna, akkor csináljuk két menetben: kenjük meg a felével, majd tegyük a tortánkat a hűtőbe. Ha megdermedt a csokoládé, jöhet rá a második fele. Szeretem, ha rusztikusan egyenetlen marad a csokoládé-felület.

6. Ha kész vagyunk a torta bevonásával (ne felejtsünk el némi csokoládét hagyni a lábos alján az arra járó kotnyeleskedőknek), tegyük a tortát a hűtőbe 10-15 percre, amíg a csokoládé szilárdulni kezd, de még nem teljesen kemény. Ekkor tegyünk bele mandula, vagy diószemeket díszítésnek. Született feleségek gondoskodhatnak csokoládémintákról is.

És hogy mennyire hathat a hely szelleme, mi sem bizonyítja jobban, mint az a párbeszéd, amit a Hotel Sacher elvitelre kínált Sacher-tortájáért való sorbanállás során hallottam. (Megjegyzem, az elegáns bordó papírtasak, arany S-betűvel az oldalán, melyben a tortát megkaptuk, meglehetősen tartósnak bizonyult ernyő-uzsonna-könyv-szállító funkcióban is).

Két jó bécsi, egy fiatalember és egy csinos fiatal nő állt a hátunk mögött.

-          Wie viel kaufen wir uns? (Mennyit vegyünk magunknak?) – kérdezte a fiú.

-          Gibt es noch so was, wie „uns”? (Van még olyan, hogy „nekünk”?) – kérdezte a lány.

Mondhatom, hogy a legfurcsább szakítós szöveg volt, amit valaha is hallottam. Reménykedem benne, hogy ahogy a Hotel Sacher és a Demel, a fiatal pár is megegyezett végül.

Forrásaim a Hotel Sacher és a Wikipedia (Deutsch) témába illő oldalai voltak.

Juhsajtos-sonkás tészta miniparadicsommal

Horvátországban jártunk, életünkben először. Pag szigetén voltunk, Pag városában, a nem túl szofisztikált nevű Pag apartmanban. Tehát Pago Pagón. Különleges táj, néhol tökéletesen kopár, egyes helyeken egy kis száraz fű aszalódik, és vannak helyek, ahol olajligetek, minifenyők váltják egymást. Ilyen volt az a tengerpart is, amit kinéztünk magunknak. Keveredve a tenger sós illatával igazi aromaterápiát jelentett. Kisfiam a zsebpénzéből búvárfelszerelést vett, amelyet vízálló óra (szintén zsebpénzből), dizájnos süncipő (az ő méretében csak a legjobb minőséget árulták, hiába az élethez kellegy kis szerencse), valamit a saját maga által, gumikarikákból, megfelelő tengerkék színkombinációban fűzött karkötők egészítettek ki. Csemetém addig kedveskedett, amíg hajlandó voltam a felszerelést felvenni és lenézni, hogy mi van a vízfelszín alatt – jobban szeretem azt képzelni, hogy csak én, de hát persze nem. Miután azt a rossz érzést is leküzdöttem, hogy én vagyok Darth Vader, legalább is, a lélegzésem a pipán keresztül úgy hangzott, kiderült, hogy egy másik világ, maga Narnia.

   A sziget legjobb hasznosításának – természetesen a turizmus mellett - a filmforgatást ítéltük, sokféle háttérként szolgálhat e táj. Winnetous, második világháborús partizános filmeket forgattak is szép számban a hajdani Jugoszláviában. A szürreális kopár dombok és a tenger kontrasztja alkalmassá tennék a szigetet a Csillagok háborúja egyes jeleneteinek (vö. Darth Vader) vagy más sci-fi és tengeri filmek (Narnia) forgatására is. Csak meg ne hallják ezt a filmesek, oda lenne a nyugalom, ami most még jellemzi a szigetet!

A helyiek is kieszeltek valamit. Bármilyen hihetetlen, de ezen a száraz füvön megél a juh, ami maga is olyan szürke színű, mint a sziklás talaj, amelynek köveiből épített kerítésekkel a sziget népe (amely, mint megállapítottam a kerítés népe is, még a tengerbe is elkerített részeket építenek maguknak sziklakövekből, hogy abban sütkérezzenek) jól elválasztott részekre osztja a tulajdonképpeni semmit. Látszólag semmit. Mert ebből a száraz szürkeségből juhtej terem, amiből kiváló, kemény sajtot készítenek, felhasználva hozzá a sót, amely a sziget gazdaságának évszázadok óta adja az alapját.

Szép darabot vettünk belőle, vörösbor mellé eszegettük esténként. És a klasszikus hármas, a sajtos-sonkás-paradicsomos részeként a tészta tetejére szórtuk. Azt hittem, marad belőle másnapra is. Tévedtem.

Juhsajtos-sonkás tészta miniparadicsommal

Hozzávalók

Kemény juhsajt

Füstölt, serrano-jellegű sonka (én fekete-erdeit vettem, csak hogy összekeverjem Keletet és Nyugatot, Északot és Délt a tányéromon)

Egy-két marok miniparadicsom

1 fej lilahagyma

2-3 gerezd fokhagyma

Oregánó

Bazsalikom

Olívaolaj

Spagetti tészta

 

A vizet feltesszük főni a tésztának.

Közben elkészítjük a tésztaszószt, egy akkora edényben, hogy majd a tészta is beleférjen.

Ehhez olívaolajon hagymát dinsztelünk. Átpirítjuk a sonkát, majd megfuttatjuk a serpenyőben  a fokhagymát is, vigyázva, hogy ne égjen oda. Rátesszük a paradicsomokat. Az egyiket kinyithatjuk, hogy a leve elég nedvességet szolgáltasson addig is, amíg a többiek levet eresztenek (így nem ég oda a többi hozzávaló). Fűszerezzük, lehetőleg friss fűszerekkel. A sóval óvatosan bánjunk, hiszen a sonka eleve sós (én már nem szoktam utána sózni).

Ha átpárolódott a paradicsom, készen is vagyunk a szósszal.

A közben elkészült tésztát rámerjük a szószra és átforgatjuk benne.

A sajtot zöldséghámozóval vékony pelyhekre vágjuk, a tányéron meghintjük vele a tésztát.

Tojásmentes.

Az idegen ország, idegen nyelv, más kultúra sok beszélgetés kiindulópontja lett. Édesapa megemlítette, hogy a XVIII. században élt Magyarországon egy ember, az utolsó, aki még tudott kunul. Ez persze megragadta gyermekeim fantáziáját, már csak azért is, mert a kunság jelét, a kunfoltot ők is magukon hordják. Latolgatni kezdtük, hogy a magyar nyelvnek milyen esélyei vannak vajon. Kisfiam úgy értelmezte, hogy nem túl jók, és diadalittasan a levegőbe csapott:

-          Hurrá, mi leszünk az utolsók!

Azaz olyanok, akik egy különleges helyzetet élvezhetnek. Ez az igazi pozitív hozzáállás!

Morzsabál

Cetlizek. Hogy el ne felejtsem, mert a gondolat aztán huss, mintha ott se lett volna. Aztán a cetlikből blogbejegyzések lesznek. Vagy nem. A baj akkor van – azt leszámítva, hogy időnként nem tudom elolvasni a saját kézírásomat - ha a cetlin levő feljegyzésből már magam sem jövök rá, hogy mire is gondolhattam, amikor ezt írtam például, hogy „nyúltáp jutazsákban”, vagy hogy „Tour de France-on 80-nal jönnek, de ő 120-szal”. Mielőtt végképp elfelejteném, hogy mit jelent a szavak véletlenszerűnek tűnő egymásutánja, készítettem az idei fel nem használt cetlikből egy kis gyűjteményt. Morzsabál az ünnepek után.

Kisebbik gyermekem is megkezdte német-tanulmányait az iskolában. Egyelőre nem lenne kötelező, de neki járnia kell. Nyilván jobb lenne helyette a napköziben játszani.

- Anyu, ezt a német-ügyet meg kell beszélnünk. Telepedik az ölembe komoly pofácskával -  Olyanokat kell mondanunk, hogy der Pinsel! (= az ecset).

’Ó, milyen felháborító!’ – kuncog magában a szülő, hangosan meg ezt mondja:

- És, mi ezzel a baj?

- De nekem fáj a torkom!

Hiába no, frányák ezek a német szavak…

…de azért nem annyira, hogy ne ismételgetné, amit az iskolában tanult, legyen az mondóka, szó vagy mondat.

-          Ich bin Krisi Téli, ich bin Krisi Téli. – azaz, Téli Krisi vagyok. Ezt nem kevesebbszer, mint naponta negyvenszer biztos, hogy hallottuk.

-          Ich bin Anyu Weiss. – kontrázok rá, a leánykori nevemet használva. Gondoltam, hogy kijavít, mert milyen hivatalos név is lenne az, hogy Anyu. Már hallom is:

-          Nem. Úgy mond, hogy: Ich bin Anyu Téliné Weiss!

Igen, az összes nevem közül szerintem is ez a legszebb, Anyu.

Sakk. Nagy szenvedély. Sajnos én nem osztom, és nem is vagyok már elegendő ellenfél. Az apja igen, de ezt az adagot, amire igény mutatkozik, nem lehet kielégíteni. Így gyakran előfordul, hogy Krisi magával kénytelen játszani. A parti végén megkérdezem tőle:

-          Ki nyert?

-          Hát én! – vágja rá büszkén.

A képzeletbeli ellenfél persze mindig az apja. Porba szokta alázni. Ödipusz könyörtelen.

Október van, az 56-os filmek korszaka. Hiába látszik úgy, hogy Molotov-koktélokkal győzni lehet a tankok ellen, a küzdelem egyenlőtlen. Nincs mese, a forradalmárok ügye meg van pecsételve. Kisfiam, aki ’Intéző’-típus, csóválja a fejét ekkora tehetetlenség láttán. Az van az arcára írva, hogy ő egyedül is megnyerné a tankcsatát.

Imádják a gyerekeim, ha hozzám bújnak, simogatjuk, cirógatjuk egymást. A kisebbik különösen sokat ül az ölemben, úgy mondjuk, „töltőn van”, a szeretet-töltőn. A feladatok meg várnak, ha kérem, hogy hadd menjek, így tartanak vissza: még csak 90 %-on vagyok!

Leánykám osztályában a fiúk megalakították a Sajtklubot, mert szeretik ezt az ínyencséget. Mimi szintúgy, ezért beszélgetésbe fogott a Sajtklub tagjaival, de mindkét résztvevő fél hamar felismerte a másik érthetetlen hozzáállását, így nem lett belőle munkakapcsolat. Mimi felvetésére ugyanis a Sajtklub-tagok ezt válaszolták:

-          Camembert???? Fúúúúúújjjj!!!!!!

A világ tele van rejtélyes dolgokkal. Például ezzel: Mit árulnak a bolhapiacon, bolhát?

Vagy itt van a könyv, amiben a valaha volt legsikeresebb, de levitézlett Tour de France-bajnok Amstrong doppingolásáról írnak: Mit lehet erről több száz oldalon írni? Hétfőn beszedett egy tablettát, csütörtökön egy másikat?

A tarsolyunkban sok magyarázat is van a dolgok működésére. Például az időjárási egyenlőtlenségekre, amikor az apróember hiába várja a telet: tévedésből tavaly esett le az idei hó!

Gyermekeimtől tudtam meg azt is, hogy a napszemüveg azért van a rock-énekesen, hogy ne látszódjon, hogy sír, mert annyira tetszik neki az ének. És milyen szerencse, hogy angolul énekel, nem baj, ha eltéveszti, mert úgysem érti senki!

Kisfiam udvarol: Anyu, szépebb a hajad, mint a pocakodban gondoltam!

A testvéri küzdelmeket rafináltan is lehet vívni. Kisnagylányunk például emígyen szól hozzánk az öccsével folytatott szópárbaj után:

- Anyukám, Apukám, ne haragudjatok, hogy a Krisi rajtam keresztül azt tanulta meg, hogy a nagyobbakkal lehet csúnyán beszélni!

Vita után viszont ki kéne békülni, hogy lehessen folytatni a játékot.

-          Krisi, ne veszekedjünk!

-          Jó.

-          Miért veszekedtünk, tiszta hülyék vagyunk, hogy veszekszünk.

-          Én nem! – és megint kihúztuk a „Vissza a startmezőre!” – szerencsekártyát.

A végtelenített dolgok iránti vonzalom genetikus. Biztosan van egy gén, amibe az van írva, hogy így kell számolni: egy, kettő, három, négy, öt, hat….ööö….. négy, öt hat, négy öt, hat…

Mindkét gyerek így számolt.

Jó, ha az ember nyitott szemmel, füllel, szívvel jár, mert a gyermekeitől is tanulhat.

Leánykánknak van egy kedvenc írója, Frances Hodgson Burnett, akinek számos műve közül három, gyermekeknek szóló könyve lett igazán világhírű (A titkos kert, A kis lord és A padlásszoba kis hercegnője). Csak hát ezt viszonylag gyorsan ki lehet olvasni, mi az, hogy „csak” három könyvet írt?

-          Mimikém, én überboldog lennék, ha három olyan könyvet írtam volna, amit az egész világon olvasnak.

-          Én akkor is boldog lennék, ha a blogomat naponta több mint százan olvasnák.

MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!